Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 13 (1968) (Pécs, 1971)

Helytörténet - Tóth, Tibor: A juhtartás szabályozása a mernyei uradalomban

254 TÓTH TIBOR anyatej mellett 'megnedvesített darával táplálták. A sebek kezelésére két nehezék fehér gálicból, egy nehezék vízből és valamennyi mézből kenőcsöt készítettek és a beteg száj részeket időnként ezzel ecsetelték. A születés utáni tisztulásos hasmenést követő, időnként súlyos károkat is okozó bárányhasmenést az anyatej minőségi hiányosságaival hozták összefüggésbe. Amennyiben a betegség jelentkezett az anyák takarmányát azonnal megváltoztatták, a beteg bárányokat pedig igyekeztek jó szénával, illetve darabonként és naponként negyed font pirított zabbal gyógyítani. Ilyen esetekben általában kerülték a gyöknövények (répa, krumpli) etetését, és a nagyon hideg vízzel történő itatást. A beteg bárányok anyja ezidőben sót nem kaphatott és ha legelőre járt már, a dombos, nem túl buja füvű területeket járták. Az Utasítás érdekes módon a lépfenét kivéve nem tért ki a többi, fentebb felsorolt pusztító betegségekre. Valószínűtlennek látszik, hogy már jól rögzített gyógyítási gyakorlat miatt nem került volna erre sor, arra kell inkább gondolnunk, hogy a védekezés kilátástalanságai miatt szükségtelennek tartották ezekre kitérni. A személyzet különös kötelességei Miután a juhtenyésztés — amint láttuk — a mondott időszakban az uradalom legjövedelmezőbb üzemága volt, érthetően különös módon körvonalazták valamennyi, ezen üzemággal kapcsolatban álló alkalmazottak kötelességeit. A tiszttartó, mint az egész gazdálkodás irányítója negyedévenként pontos leltárfelvételekkel ellenőrizte az állományt. Emellett a kerületvezető tisztnek minden hónap 15-ig a tiszttartón keresztül részletesen jelentenie kellett a kormányzóhoz az elmúlt hónap eredményeit. Ugyanekkor a tisztnek közvetlenül ellenőriznie kellett az utsítások következtés végrehajtását is. Reggelenként ő közölte a számadó gazdával az aznapi legeltetés helyét, aki aztán felelős volt a nyájak kellő időben töténő útbaindításáért. Időnként össze kellett hívnia a kerületében dolgozó juhászokat, hogy a rendtartások szellemére figyelmeztesse őket. Az egyes kerületek juhászai és juhállománya felett a közvetlen felügyeletet a számadó gyakorolta. Általában minden önálló kerületben volt egy-egy számadó, bár időnként az egymáshoz közeleső üzemekben — költségkímélés miatt — ezt a számadói tisztet összevonták (Gölle és Hetény), és ilyenkor a számadó a nagyobbik üzemben lakott. A csatolt gazdaság mindennapi felügyeleti teendőit a helyben lakó 54 SML. Mernyei urad. ltára. Status personalis. ШЗ—1855. elsőbojtár látta el.

54 A számadónak az állományon kívül — ahol a felelősség megoszlott — mindenféle eszközről számot kellett adnia. Kötelessége volt gondoskodnia a ,,juhetető, rekesztő rátsok és valuk" karbantartásáról. A felügyelete alatt történt a sóőrlés, és neki kellett a zabot, szénát, egyéb takramányokat naponként kiadagolni. Telenként, vagy ha az állatot valamilyen ok miatt huzamosabban az akolban tartották, gondoskodnia kellett a megkívánt szellőztetésről és mindig tiszta és száraz alomról. Elhullás esetén a dögöt a tiszt jelenlétében az akoltól távol a számadónak kellett felbontania. Elásás előtt a veszteséget azonnal be kellett vezetni a mindig naprakész »Juhász Libellusba«, a dög jeltelen fültét pedig le kellett vágni, és ezt a visszaéléseket megelőzendő, a tiszt őrizte bizonyos ideig. A dögbőr tartósítása és tárolása szintén a számadó feladata volt. Kötelességeinek ellátásáért a számadó a »Status personalis«ban megszabott juttatásokat kapta. Egyebek között — amint az általában szokásban volt — bizonyos létszámú haszonállat tartását is engedélyezték számára. Ezeket az állatokat azonban a juhok között, az akolban tartani konfiskáció terhe alatt tilos volt. Módot adtak azonban arra, hogy az akolhoz megfelelő nagyságú istállót ragaszthasson a számadó, ahol az állatait tarthatta.

55 A számadók mellett minden gazdaságban megfelelő számú bojtár őrizte a nyájakat. Hegyes, dombos területen 300. síkságon 500 állatra fogadtak egy juhászt. Abban ez esetben, ha sürgős munka akadt, pl. elletés idején, ezek mellett a bojtárok mellett un. »interimális bojtárokat« is alkalmaztak, ezek beállítását tiszttartói javaslatra mindenkor a kormányzó engedélyezhette. Amennyiben ilyen engedélyt nem adtak volna, a számadó cselédei és gyermekei kötelesek voltak 2—4 napra munkába állni. Az Utasítás szerint bojtárnak csak állatszerető juhászt szabadott felvenni. Nyilván a szerződtetés körüli helytelen gyakorlat miatt javasolta Do'mbrády 1838-ban, hgy több évre fogadják Fel az alkalmazottakat, mert a helyüket évenként változtató juhászok sohasem fogják megszeretni a rájuk bízott nyájat.

56 A bojtár a rábízott nyáj ért teljes felelősséggel tartozott még akkor is, ha csak egy éjszakára adták is a kezére. Éppen ezért minden bojtárnak volt rovásfája, amit állandóan vezetnie kellett, hogy a rábízott nyáj a rovásfa alapján bármikor ellenőrizhető legyen. Legeltetés közben a juhászoknak úgy kellett helyezkednie, hogy a nyájat mindig átlássák, éppen ezért őrzés közben 12 botütés terhe mellett tilos volt leülnie. A nyájat mindig 55 Uo. Rationes oeconomiae. 1827—1831. r,n Uo. Officiosa. 1770—1852. Tiszttartói véleményes javaslat. 1838.