Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 13 (1968) (Pécs, 1971)
Helytörténet - Kőhegyi, Mihály: Baranyai jobbágysérelmek. Dráva menti községek kérvényei az 1848-as országgyűléshez
234 KŐHEGYI MIHÁLY kellene felállítani, s ezek intéznék azután a kárpótlás dolgát. Táncsics újságját olvasták, programját ismerték a siklósi választó polgárok, mert a már említett vizsgálat során Tarnóczai Dániel »egyszerűen előadá, hogy legközelebb tartandó ország-gyűlésre követet kellene választani, ő еггь legérdemesebbnek találná Tántsitsot, kit a nép Munkás czímű lapjából már jól esmér. . V' Az újdonsült képviselőt már néhány nappal később kérvényekkel árasztja el a környező falvak parasztsága. Ezekben mostani és régebbi sérelmeiket egyaránt felpanaszolják és kérik, hogy járjon közben ügyük kedvező elintézése érdekében az országgyűlésben. 117 A kérvények hangja, stílusa, a bennük foglalt követelések azt a gyanút keltik bennünk, hogy azokat maga Táncsics sugallta. A néhány nappal korábban nyomtatásban is megjelent táncsicsi program legalábbis kísértetiesen hasonlít emezek szövegéhez. Tizenöt község (Hirics, Piskó, Kisszentimárton, Szaporca, Tésenfa, Szerdahely, Kisharsány, Ipatsfa, Petárda, Beremend, Németimáirok, Old, Drávaszentmárton, Matty, Gordisa) kérvényét ismerjük. Teljes szövegüket a dolgozat végén található Adattárban közöljük s itt csak érdemi részükkel foglalkozunk, bizonyos problémák köré csoportosítva azokat. 98 A Mária Terézia-féle úrbéri rendelet, mely végleges formájában 1767-ben jelent meg, a rendezés középpontjába a telki állomány megállapítását s a már megállapított telki állománynak, az állami adó alapjának a földesúri allodizáció elleni megvédését, a robot és a kilenced kérdését állította. 90 A rendezést Tolnában és Baranyában Győri Ferenc helytartótainácsos vezette.""' A jobbágytelkek meghatározásának módja élesen szembeállította az udvar és a földesurak érdekeit. Az udvar az adóalanyok (jobbágyok) védelmére nagy jobbágy telkeket akart, a földesurak viszont nagyarányú kisajátítással akarták megrövidíteni a jobbágyságot. Igaz, a királynő urbáriuma tilalomfát állított a földesurak elé, de a gyakorlatban változatlanul folyt a földek ilyen-olyan címen történő elvé% Baranya vármegye levéltára, 1318/1848. jelzet alatt elhelyezett akták. 97 Három helység kérvénye megjelent Kőhegyi Mihály: Ormánsági jobbágysérelmek. Hirics, Piskó és Kisszentmárton kérései az 1848-as országgyűléshez. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve, 1966191—196. m A kérvényeket már Szabó István ismerte és egy-egy utalás erejéig fel is használta azokat. Szabó István: Tanulmányok a magyar parasztság történetéből. Bp. 1948. 311—396. 89 Szabó Dezső: A magyarországi úrbérrendezés története Mária Terézia korában. Bp. 1933. In " Szántó Imre: A parasztság kisajátítása és mozgalmai a dunántúli Festetics-birtokon 1711—1850. Bp. 1954. 92. tele. Ipacsfa pótutasítása csak általában mondja meg, hogy régi határaiból az uraság felettébb kiszorította őket, Petárda és Beremend lakói is csak határaikból történt elcsipegetésről szólnak. Hirics esetében azt is megtudjuk, hogy mindez a földelvétel a határ kétszeri felméretése alkalmával történt. Az úrbérrendezéskor ugyanis nem került sor a jobbágyok kezén lévő úrbéres föld mérnöki felmérésére, a falvak földállományát pusztán a jobbágyok kijelentései alapján vették fel s a bemondott földmennyiségnek megfelelően sorolták be a telket az egész-, félstb. telkek közé. A királyi rendelet azonban megengedte, hogy a földesúr vagy a jobbágyok felméressék és újból kiosszák a telki állományt. Ha a felmérés azt mutatná ki, hogy a jobbágyok kezén több föld van, mint amenynyit az úrbérrendezéskor felvett tabella mutat, az egyes jobbágyok ugyan elesnek a többlettől, de az így visszamaradt, ún. remaneinciális földeket az uraság nem vonhatta saját gazdaságához, hanem azokat a jobbágyok kezére kellett bocsátani úrbéri szolgáltatások kötelezettségével."" A valóságban persze a legritkább esetben ez történt. A hiricsiektől például 1835-ben telki állományaikhoz tartozó földeikből annyit, vettek el, melyen évenként 5—6 kereszt búza szokott megteremni. A határ másik részében pedig 5 holdat allodiumához csatolt a földesúr. Kisharsányban is hiányosan adattak ki méréskor az úrbéri telkek, sőt a nagyharsányi út mellett további 11 hold földet kapcsolt a magáéhoz az uraság »imely mint remenciális kétségtelenül ki osztandó« — írják. Különösen nagyarányú földrablás történt Kisszentmártonban, ahol 1836—37-ben mérték fel a határt és ekkor kenyértermő tiszta földeikből 35 holdat vettek el. Igaz ugyan, hogy erdőt kaptak helyette, de abból a fákat már jóelőre eladták s így a területet csak a gyökerek, tuskók kiásása után lehetett művelés alá fogni. Mindez nem hozott nyugtot a jobbágyoknak, mert 1845-ben ismét felmérték határukat és újabb 15 holdnyit vettek el belőle, adván helyette erdőt, melyet nagy munkával kellett termővé tenni. Az eszmei adóalapnak, tehát az egész telek nagyságának megállapítására az úrbéri rendelet nem adott határozott mértéket : »a telki állomány pedig nem mindenütt egyforma, hanem a földek fekvéséhez és miinőségéhez és a jogokhoz és kötelességekhez alkalmazandó.« 102 Az egész telek tehát a fenti szempontoknak megfelelően változó nagyságú területet jelentett. Minél silányabb volt a föld, annál nagyobb volt egy101 Pfahler Carolus: Jus Georgium regni Hungáriáé. Keszthely, 1820. II. 72—78. 1lf- Vörös Károly: Az 1765—66-i dunántúli parasztmozgalom és az úrbérrendezés. In Spira György szerk. : Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon 1711—1780. Bp. 1952. 354.
