Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1967) (Pécs, 1968)

Természettudomány - Gebhardt, Antal: A Mecsek hegység állatvilágának térbeli elterjedése élőhelyek szerint

10 GEBHARDT ANTAL kori a csíkpoloska (Naocuris oiimicoiides), a vízisikorpió (Nepa cinerea), а törpe vizipoloska (Plea leadni) és a hátoinúszó poloska '(Notoneeta glanca). A vízibogarak jelentékeny többsége is inkább az állóvizeiket kedveli. Minthogy azonban a csíkbogarak (Dytiseidae) és ia csíborfélek (Hydrophilidiae) tfajsziáma a. Mecsekiben és közvetlen környékén a száztat is meghaladja, — felsorolásuk még példaképpen is messze vezetne a óéitól. A rovarviliág ШЬЫ képviselőinek: a kérészeknek (Ephemeroptera), legyekneik és szúnyogoknak (Diptera) csak a láirvái (fejlőtdnek az állóvizekben. Érdekes lakója az álló- és lássam folyó vizeiknek a búvárpók (Argyroneta aquatiea) is, mely a víz alatt feszíti ki ezüstszínű hálóját. Ugyanebben a Ibiotopban kevés csiga (Stagnicola palustris., Radix peregra) és töirpeíkagyló (Musiculiium lacustre, Písidium cinereuim) is él. A kétéltűek (Amphibia) köziül a Mecseik lassú áramlású vizes árkádban és nagyobb tócsáiban tavasszal és kora nyáron a vízben, — ősszel pedig a víz közleiében a szárazföldön meglehetősem gyaikoini a tarajos gőte (Tiriturus eristatus), viszont az előbbi fajnál iritkább a pettyes gőte (T. vulgaris). A Mecsek vizeiben élő állatok — földalatti jellegzetes hiidrofauina kivételével — általában kozmopolita szervezetek, (melyek hazánkban, miniden alkalmas terepen elterjedtek. III. A vízpart állatvilága A Mecsek forrásainak és patakjainak az év nagyobb részében rendszerint alacsony vízállása, a kiemelkedő sziklatörmeüéknek igen nedves miohapárnája, közvetlenül a parton beverő kőés fadarabok aljának résziben a vízzel, részben a szárazfölddel való állandó érintkezése, a partok stzéleinek átázott talaja a szárazföldi és a hidröfauna tagjainak szakadatlan összeköttetésére vezet. iA foirrás és paták élővilága —> a »(fauna hygropetrica« — és az amfifoiíkus életmódot folytató kétéltű szervezetek tanulságosan mutatják azt az utat, amely a kizárólag vízben élő faj állomány egy mészét az állandó nedvességet kedvelő faunaelemek átmenetével a szárazföldre vezeti. A vízpart közvetlen könnyekét benépesítő szervezetek jelentőségét azoknak gyakorisága szabja meg a parti biotop életközösségében, abol vagy mint kizárólagos, vagy mint gyakori, illetőleg csak mint esetleges fajok szerepelnek. Állatföldrajzi szempontból természetesen csak azok a fajok érdelkelhetnek itt bennünket, mélyeknek jelenléte a parti régióban következetesen (megismétlődik. A férgek közül ilyeneknek tekinthetők: a kétéltű giliszta (Eiseniella tetraedra) és a televényfóreg (Enehytraeus albidus). A csigák életében a fokozott medvességigény döntő szerepet játszik, következésképpen számos fajuk kizárólag a vízpartok közelében található. Ezek közé tartozik a törpe csiga (Caryehium minimum), a boirostyánicsiga (Succinea-félék) .több faja, a fcúposcsiga {.Zonitoides nitidus), az átlátszó icsiga (Oxychilus gilaibrum), a berki csiga (Fruticioola fruticum) stb. A szárazföldi és vízi életmód közötti átmenetnek legtanulságosabb példáját az egyébként szárazföldön elterjedt és tüdővel lélegző félmeztelen csiga i(iDaudebardia painnonica) mutatja, melynek egyik, a Mecsekben, a Szuadó-völgylbein 'és a Remete-árokban élő ökológiai változata (f. hydrophila) az itteni források, illetőleg patakok vizében fadarabokon és köveken is él. A legtöbb állat a bogarak közül terjedt el a vízparton; nagyobb részük ragadozó, kevesebb a növényevő. A fénylő, fekete vízi futrinka (Carabus variolosus) ritkaságként szerepéi a Mecsekben. Évtizedekkel ezelőtt a Szuadó-völgyben gyűjtötték és azóta nem került elő. A szemes futók i(Notiophilus), az iszapfutók .(Elaphrus), az ásófiutrinkák (Dyschirius), a gyorsfutók (Bembidiom), a fürge futoneofc (Tredhus) csafcneni minden, — a kurtaszárnyú bogarak számos faját (Stemus- és Paederus-félék) életmódja ugyancsak a vízparthoz köti. A levélbogarak (Chrysomelini) közvetlenül a vízparton tenyésző növényzeten — a kákán, sáson, mentán, csalánon, fűzfabokrokon — élnek. Ilyenek: a kákabogár (Donacia elavipes), a változékony sásbogátr (Plate umarlis oonsdmilis), a boglárka-, mételykóró- és szitytyó-leveliészielk (Hydrothassa manginella, Prasocuris phellaindrii, P. jumei). A pókok közül a növényzeten néhány ritka parti íkaszáspók (Roerverioluis Ihungaricus), állaspók (Tetragniatha), a kövek alatt a búbosfejű pók (Oedötihorax), a nedves avarban a vágottfejű pók {Diplocephalus crisitatus) és a zúgpók (Hahnia) szövi hálóját. Az apróbb, alacsonyabb rendű szervezetekre vadásznak a vízparton a magasabbrendű, gerinces állatok. A Mecsekben a kétéltűek három faja terjedt el: a kecskebéka (Ráma esculenta), a vöröshasú unka (Bomfoina bombina) és a sárgahasú unka (B. variegata), a hüllőik közül pedig a vízi sikló (Natrix = Tropidoinotus natrix) él a vízparton. A madarak több faja ugyancsak a vízpart környékét kedveli. Ilyen: a Mecsekben ritka jégmadár (Alcedo atthis isipida), továbbá a berki tücsökmadár (iLocusteUa fluviatilis), a nádi tücsökmadár (L. líusiciinioides luscinioides), a méta tülcsökimadár (iL. naevia naievia), az énekes nádi poszáta (Acracephalus palustris) 'és az ökörszem (Troglodytes troglodytes). A hegység patakpartijainak ritka lakója a vidra (Lutra lutra), gyakoribb a törpeciiclkány (Sores miniutus), a vízi ciokány (iNeomys fofdiens) és a pézsmapocok (Fiber zibethious).