Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1967) (Pécs, 1968)

Néprajztudomány - Mándoki, László: Honfoglalás előtti hitvilágunk emléke egy szólásban. „Sokan vannak odakinn”

HONFOGLALÁS ELŐTTI HITVILÁGUNK EMLÉKE EGY SZÓLÁSBAN »SOKAN VANNAK ODAKINN« MÁNDOKI LÁSZLÓ ». .. szép számmal akad nyelvünkben olyan szólás és (közmondás, amelyet — minthogy a köznyelvet beszélők nagy többsége nem ásímerii őket — nem tekinthetünk a köznyelvbe tartozónak, de mivel a nép az országnak egymástól távol eső vidékein, egymástól lényegesein eltére nyelvjárásokban is él velük, jellegzetesen tájnyelvi alakulatnak sem mondhatunk. Ilyen például a 'ihideg van kint' jelentésű sokan vannak odakinn, amelyet följegyeztek a Duna mellékén, Vácon, a felső Tiszántúlon, a Szamosháton és az ettől a vidékről ugyancsak távol eső dunántúli Bakonyalján.« (O. NAGY 1966:11) Már kara kamaszkorom kedves olvasmánya volt NYIRŐ Uz Bencéje, amelyben találtam egy ízes (és kizárólagosan székelynek vélt) szólást. Magam is használni kezdtem, de nagyon meglepődtem, amikor 1945 telén a Heves megyei Ecséden — ahová felitáplálni vittek el ismerőseink — a viszontagságos téli utazás után, amint átfagyva toppantunk be Acs András vendégszerető házálhoz, az én szólásommal fogadtak: »Sokan vannak odaki?« Azóta nagyon sokszor találkoztam ezzel a nyelvi f

ordularbtal : mindenütt ismerték, ahol megfordultam és érdeklődtem utána, sőt, szépirodalmunkban is találkoztam véle

1

. Die lássuk, hogyan is írja le NYIRÖ JÓZSEF egyik téli utazásukat: —• Bence! Hol harangoznak? — Hő! állította ímeg rettenve Bence a lovakat. Ö tudta, hogy az ember a megfagyás előtt, a halál előtt szokta hallani a »jégbaraingszót«. Szelíden fel tett a szánra, de előbb földhöz ütött, istenesen megku jakolt, hogy jöjjön mozgásiba a vérem, s mint egy tehetetlen gyermeket bepólyált a csergékbe. Melletbem a két kutya didergett, — Nyálassá, morgott Bence, hogy annyi bajt szerzek neki, de aztán tovább gyúrta a havat a lovak előtt. 1 Éppen ezért nem is értek egyet O. NAGY GÁBOR fientebib idézett 'megállapításával: szólásunkat országos, sőt, az egész magyar nyelvterületre jellemző elterjedtsége és irodalmi előfordulásai alapján a köznyelvbe tartozónak ítélem. Nem szőrszálhasogatás, hanem a szólás lényegéhez tartozó vonás, hogy jelentése 'nagyon hideg van kint' — tehát több, mint O. NAGY vélte. Hátra sem nézett, csak mikor felértbünk a hegyre, s megállottuink, hogy a lovak szusszanjanak, akkor kérdezte meg: — 'Fázik-e még, úrfi? —' Csak a kezem! — makogtam. — Olyan, mint a jég. Szerencsiére az egyik ló akkor végezte el a természetes dolgát. Beinoe oda ugrott s két meleg labdát belenyomott 'a két markomba. — Kitart, amíg megérkezünk! — biztatott. Úgy is volt. Mindenről raegfeledkeZlbem örömömben, hogy a régi kalyíibiánfcat megláttam. Csakhamar rittyegett, pattogott benne a tűz. Egészen megelevenedtem, míg Bence a lovakat elhelyezi be az Üdő Márton meleg istállójában. A kutyákról is hamar leolvadt a hó, jégcsap. — Sokan vannak odakinn ! — ugrott be Bence is az ajtón vidáman és komótosan ő is elhelyezkedett a tűz mellett. A nagy hidegre mondják, hogy »sokam vannak odakinn.« [NYIRÖ JÓZSEF: Uz Bence. (Bp. é. n.) — Révai kiadás 43.—54. ezer, pp. 235—6.] E tanulmányt 1955 óta készültem megírni, mert még az eosédimél is nagyobb meglepetéssel olvastam MÉSZÁROlS GYULA akkor megvásárolt Csuvas népköltési gyűjteményében az alábbi passzust: A téli hideget is megszemélyesítette a csuvas néphit. A mikor a magy hidegben raeg-megroppam a ház egy négy gerendája, vagy megpattan valamelyik fa az erdőn, arra azt mondják, hogy a »hideg fia kopogtatja meg« ( ). Sokan vannak ezek a »hideg fiai« >(.....), nagyon pajkos kis gyerekek, a szabadban.-, járó embernek »meghúzzák a fülét«. A nagy hidegben termé-