Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1967) (Pécs, 1968)
Néprajztudomány - Dankó, Imre: A magyarhertelendi női fazekasság
126 DANKÓ IMRE gyarság a falu szegényebb részévé vált. 20 Ilyen körülmények között alakult ki vagy maradt fenn a magyar lakosság, kömében a női fazekasság. Eredetéire nézve pontos adatokkal meni [rendelkezünk. Kérdés ugyanis, hogy előzőleg, aiz új faluhelyre való költözést megelőzően, iá régi Hertelenden volt-e a ifazekasisiág, illetőleg női fazekasság, vagy sem. (Az a kérdés lis joggal vetődhet fel, hogy teliktől tanulták, esetleg vették át a fazekasííág ezen faij báját. A régi faluhely forgalmas útvonal mellett volt, amelyem a XVI—XV!II. század ban igen sok délszláv vándornépelem is megfordult. Több délszláv települési nyom is ismeretes a régi faluhely szomszédságaiban 21 . Feltehető, hogy ezektől vették át a magyarherteilendiek a női fazekasságot. Erre enged következtetni az is, hogy a magyairherteilendi bugyogós korsóhoz nagyon hasonló dóri korsók egy bizonyos fajtáját rác korsónak is nevezik 22 . De tekintettel airra, hogy a női fazekasság több olyan helyen is f ennrnaradt, ahol délszláv hatás nem jöhet szóiba, arra is gondolnunk kell, hogy esetleg egy ősi, a kezdetleges körülményeik, az elszigeteltség következtéiben megmaradt ősi magyar jelenséggel van dolgunk. Az eredet kérdésén él lényegesebb аиопгban az, hogy a fazekasságot, a női cserépedénykészítést a falu magyar lakossága, az általános fejlődési szinttől leim áradt lakossága folytatta. Különben Thomaier Ignác plébános tájékoztatása ideivomatkozóain is értékes felvilágosítással szolgál. »Ez így lévén, gondolhatná talán valaki, hogy e' különös kieresetmód vagyonosítja a' népet; pedig nincs úgy. Mairhátlam háznál az említett mesterséget a' föld >és fahordás miatt haszonnal nem gyakorolhatni. Kell továbbá marha mellié, aztán a' föld' törésére és az edény' égetésére férficseléd. És e' munkát megszokott fejérnép nyáron át természetesen inkább a' hüsön korong ja nielle tt ül, mintsem a' mezőin izzadjon. Az elkészülc és a' pécsi piaezon el nem kelt korsókat Baranya, Somogy iés Tolnáiban kocsin széthordani, eleségért cseréni, e' mellett több napot a' legszorgosabb munka' idejében könnyen, kényelmesen tölteni, — a' bővebb költség után egypár mérő 20 A község lakosságainak nemzetiségi megoszlására a következő adatok világítanak rá; 1880 1890 1900 magyar 401 fő 61,1% 405 fő 57,8% 394 fő 52,4% német 252 fő 38,9% 291 fő 41,5% 315 fő 42,9% 21 Baranyai Tivadar: A rácok elterjedése és településiformái Baranyában. Geographia Pannonica XLI. Pécs; 1940. Északmecseki lejtővidók és a Hegyhát rác települései. 24—28. Hidas, Bikal, Hegyhátmaróc, Ráckozár, Nagyhajimás, Kisvaszar, Püspökszentlásziló községekben volt némi rác elem. — Vő.: Baranyai Tivadar: Adatok a Baranya megyei rácok történetéihez. Dunántúli Szemle 1942. 5—6. számaiból különlenyoimat: Dunántúli Szemle Könyvei 196. 192 —193. p. 22 Kresz Mária köszönettel vett tájékoztatása. roasot, tengerit, zabot, tán egy-két font szalloniát hazahozni, itthon addig széna,, gabona takarítást elhanyagolni ; ez a' híres hertelendi korsókészítés haszna, gyümölcse. Sajátja az ezzel tfoglallkozó családoknak a' nagyobb erőt kövebelő munkák kerülése, az egykét kila eleségrei kilátás mellett és miatt földjeik és rétjeik' íölületes, tökéiletlíen megmunkálása és az •— elkolduscdás. Tékintise meg bárki a' hertelendiek' életmódját, és látni fogja, hogy a' kcirsócsimálók, a helységben az első — koldusok; pedig vámteher nem nyomván őket, fájdalom, még a' védegylettől sem várhatják gyártmányuk utáni boldogulásukat.« 23 Ebben a véllekedéslben nyilvánvalóan a község német lakosainak a véleménye is tükröződik a magyar lakosokról, a koirsócsiinálókról. Érthetőién magyarázza azt a tényt is, hogy Hertelend mai lakosad szégyenkezve emlékeznek fazekas őseikre és azt a, keveset is alig hajlandók róluk elárulni, amit tudnak. Adatközlőim igen keveset tudtak mondani a körülbelül 1870—80 táján, tehát közel egy évszázada, megszűnt magyarhertelendi női fazekasságról. Több adatközlő elszórt, apró megjegyzéseit összeállítva, egymással kipótolva nagy vonalaikban mégis rekonstruálható az egykori magyarhertelendi női fazekasság. Az így nyert kép érdekessége az, hogy szinte teljesen azonos a Thomaier Ignác feljegyzésében foglaltakkal 24 . Fazekassággal csak a imagyar családok asszonyai, lányai foglalkoztak. Iparosok a szó mai értelmében, nem voltak, az edénykészítést nem, hivatásszerűen, foglalkozásiként, hanern ház körüli munkaként, az erdőilés, állattartás, a kevés földművelés mellett folytatták. Beszédesen árulkodik erről az, 1828. évi regnicolairis conscriptio, amely szerint Magyarhertelendem 188 18—6ü éves lakos (nős és nőtlen) élt éspedig: »58 coloni, 5 iinquillimi, 14 fratres, 13 filii, 5 filiae, 1 opiifiees.« Erről az egy »opifices^-ről az összeírás más részeiből tudjuk, hogy molnár volt. A faluban »63 doimus a quibus Census solvitur« van, a censust nem fizető bíróval együtt 64 család a következő: Tassy György, Tassy János, Tassy József, Tassy Imre, Tassy Mihály, Csike (Mihály, Veltzl József, Bodor, Ádám, Tarr Imre, Öreg Tarr János, Tassy József, Tarr Mihály, Tót János, Tót Mihály, Öreg Tóth József, Laisz János, Tót József, Tót Márton, Jutái László, Füke János, Müller Jakab, Tarr István, Tarr András, Zak Mi23 Haas id. ni. 73. 24 Thomaier Ignác 1834—1847 között volt magyarheirtelenidi plébános. Vö.: J. Brüsztle: Recensio universi eléri diocensis Quinque-^Ecclesiae. 1879. 41—48. — Számottevőbb adatközlőim a következők voltak: özv. Brausz Antlalné 77, özv. Gyenis Mihályné 86, özvegy Hernesz Józisiefiné 91, Deli Jánosné 57, Sdhwamim Anna 70, özv. Lajos Józsefiné 72, Medgyesii Antáliné 63, özv. Szenté Józsefné 74 éves magyairheirteilendi lakosak.
