Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1967) (Pécs, 1968)
Néprajztudomány - Dankó, Imre: A magyarhertelendi női fazekasság
A MAGYARHERTELENDI NÖI FAZEKASSÁG 127 hály, Schweitzer Józisief, Кае Bodor János, Kis Bodor József, Öreg Bodor József, Bodor József, Bodor Márton, Bodor László, Öreg Bartos János, Bartes József, Bartos György, Kis Bartos János, Csike Farkas (Volfgang), Csike József, Panta György, Szinte János, Szinte József, Árki József, Kesztyűs Péter, Tarr László, Kis Tarr János, Butsi György, Tarr József, Kis Tarr József, ifjú Szinte János, Tarr Ignác, Szinte István, Vasas Antal, Szinte Andrási, Sülé Gábor, Schweitzer István, Botis (Ferenc, Fiass (?) László, Mártony Lajos, Borsody József, Storcz György, Bodor István, Fülke Tamás Imre, Póhm György, Klitsoh János, Balog 1 Mihály 2 ". Az edény készítést a lány oík édesanyjuktól, nagyobb lámytesitvéreiktől már egész fiatalon megtanultlak. Játékaik is maguik vagy nővéreik készítette agyagbalbákból, kis agyagedényekből kerültek ki. Ezek között égetettek is fordultak elő, de többségük csak szárít Ott volt. A mok csupán előkészítették az; agyagot, megformálták az edényt, szárították és ki is égették, ide az agyagbányászás és szállítás nagyobbára a férfiak feladata volt. Az árusítást mindkét nem egyformán végezte. Amikor szekerekkel, nagyobb anemnyiségű készítményt vittek vásárokra, piacokra vagy falvakra, akkor rendszerint férfiak mentek az áruval és árultak őket. Ellenben, ha csak 10—15 korsót vittek piacra, azt füleiken át összekötözve, vállon kötéllel átvetve, inkább az asszonyok szállították és árulták. Az agyagot szekérszámra hordták Bodoláról és minden ifazekasház udvarán kisebbHnagyobb kupacban áEt és várta felhasználását. Sokszor megtörtént az is, hogy háton kosárban, zsákban, abroszba kötötten a nők hordták haza az agyagot is. Ez természetesen inkább a szegényebb családoknál és olyankor fordult elő, ha kiifogyott az agyag. Ellentétben Thomaier Ignác vélekedésével, többen azt is elmondták, hogy Hertelendon is bányásztak agyagot. Ez azonban gyengébb minőségű, durvább, szemcsésebb volt, mint a foodolai, s ezért csak szükségből és a. legszegényebbek használták. Ilyen agyaglelőhely volt az Alsó Rét feletti Szállások nevű határrészén és keleten a Bak-hegyen. A múlt század derekától kezdődően egészen a fazekasság megszűnéséig egyre inkább innen, a helyi lelőhelyekről szerezték az edéinykészítéshez szükséges anyagot. Ezzel is olcsóbbá, kifizetőbbé akarták teinini munkájúikat. Az agyag előkészítését is egyszerűen végeztéik. A behordott agyagot fafurkckkal összetörték, aztán a ház előtt álló egy:—másfél méter mély gödörbe vízzel összekeverték. Jó levesre készítették. Többször megkavarták és állni hagyták, hadd szikkadjon. (Amikor annyira megszikkadt, hogy már 25 Conscriptdo Reginicolaris Comitatus Baranya. Possessionis Magyar Hertelend. Anno 1828. Pécsi Állami Levéltár. nem tvolt leve, elpárolgott belőle a víz, akkor kisebb-nagyobb darabokban kivették a gödörből és az eresz alatt szikkasztották tovább. Azonban nem engedték egészen megszáradná, hanem még nedves, alakítható állapotában munkába vették. Az így előkészített agyag sok esetben szemcsés maradt s több-kevesebb homok-, imészszamet tartalmazott;. Ezért aztán a készített edények minősége nem. volt kifogástalan. Az edényeket egy ugyanazon időpontban is, mondjuk a múlt század derekán, többféle módon készítették. Csinálták úgynevezett spiráltechnikával is, mely közismerten a fazekasság egyik legősibb technikája. Kétféle korongot használtak, az egyiknek kézikorong a neve és az volt a tulajdonsága, hogy hordozható volt, bárhol fel lehetett állítani. Sajnos, egyetlen példányt sem tudtunk belőle találni, csupán elmondás utáni rekonstrukciós rajzát közöljük. (1. ábra.) A kézikorong reikonstrukoiós rajzához figyelembe vettük Knézy Judit adatát is a közeli hedrehelyi gölöncsérek »kézi koroingjá«-ról, valamint Ljudmüla Bras közlését, szlovén kézi korongról. 26 Ismerték és használták azután a lábhajtós korongot is. A múlt század derekától kezdődően már ez volt többségben. Sajnos, ma már ebből sem lehet egyetlen darabot sem találni a faluban. A lányok, vagy a faluba került menyecskék nagyon gyorsan megtanulták a fcorongolást. Ebben is a család idősebb nőtagjai voltaik a tanítómesterek. A kézzel formált vagy korongon készített edényeket aztán napon szárították, de arra nagyon vigyáztak, nehogy összerepedezzenek. Ezért legtöbbször faárnyékois helyen rakták le őket. A készítmények rövid szárítás után hamarosan égetésre kerültek. Többféle égetési formát ismertek és alkalmaztak. Az emlékezet még szól arról is, hogy az udvaron rakott nyílt tűzben régebben kiégetett kis agyaglábakra állítgatva, égették ki a készítményeket. Kétféle keimence volt használatos: a földbe mélyesztett veremkemence, ami szinte minden háznál volt, ahol fazekasságot folytattak és azután a fennálló, föld feletti, vályogból rakott, kívülről letapasztott, kéménnyel ellátott, szénaboglya-alakú kemence. Ilyen azonban nem minden háznál volt. Leginkább arra a fennálló kemencére ernlékezinek vissza, amelyik a Gyutaliék :(az 1828. évi oonsciriptiioban : Jutái?) földjén állt. Ebben az égetőben nemcsak a Gyutali család égette ki készítményeit, hanem a rokonság, a szomszédok is. 26 Knézy Judit: A hedrehelyi gölöncsérek. (A Somogy megyei fiazekasközpontok történetéből.) Somogyi Múzeum Füzetei 7. Kaposvár. 1966. 48. p. és Ljudmüla Bras: Loncarstvo ina Sloveinskem Slovens kli. Etínografski Muzej. Ljubljana 1968. Razstava. A belső címlap hátoldalán: iLoncansko kolo na rocni pogom »kóló«. (Gric nad Doblicaml, Béla Krajina, foto leta 1913.).
