Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1966) (Pécs, 1967)
Néprajztudomány - Danó, Imre: A termelőszövetkezetek néprajzának kutatása
A TERMELŐSZÖVETKEZETEK NÉPRAJZA 69 A termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztésének programja érthetően nagy visszhangot váltott ki a parasztságból. Míg a földreform, minthogy a gazdasági alapot végeredményben nem változtatta meg, csupán módosította, jelentős életmódbeli változásokat nem eredményezett; addig a termelőszövetkezeti mozgalom kiteljesedése, minthogy a gazdasági alapot megváltoztatta, általános és mélyreható életmódbeli változások kiindulópontja is lett. A termelőszövetkezeti mozgalom fejlődése és kiteljesedése során megmutatkozott paraszti rétegeződés a termelőszövetkezetekben is továbbhatott. A szövetkezeti keretbe összezárt különféle rendű és rangú, igényű, vágyú és nem utolsó sorban tájékozottságú parasztság más- és más módon viszonyult a közösséghez, a közösség funkcióihoz. Ez a sokféle viszonyulás magyarázza a mozgalom kezdetén létrehozott háromféle szövetkezeti fajta létét. Az első típusú szövetkezet — a legkezdetlegesebb — csak bizonyos munkák közös elvégzésére, a közös eszköz, géphasználatra, vagy bérlésére szolgált, a második típus átmenet volt — ebből volt a legkevesebb — a közös munkák és a közös elosztás gyakorlata között. Míg a harmadik — legfejlettebb forma — a központilag irányított gazdálkodást jelentette a szövetkezeti tulajdonba vett földön úgy, hogy a jövedelmet a közösségi szükségletek, a szövetikezet fejlesztésének biztosítása után a munkában való részvétel fokának megfelelően, évenkénti pénzbeli és természetbeni javadalmazással osztják szét. A javadalom igazságos megállapítása szempontjából bevezették a munkaegység elszámolást. Az alacsonyabb fokú szövetkezetek fokozatosan nőttek bele a harmadik típusba, a termelőszövetkezeti formába. Ez a forma, különösen javadalmazási formáját tekintve, jellegzetesen mezőgazdasági volt, amennyiben évenként egyszeri jövedelmet biztosított és akkor is tekintélyes részben természetbenieket. Ez a javadalmazási forma ellentmondásban volt a termelőszövetkezetek által kialakított több életmódbeli változással s ezért idővel módosult. Mielőtt azonban erről részletesen szólnánk felsoroljuk azokat a leglényegesebb életmódbeli változásokat, amelyeket a termelőszövetkezetek alakítottak ki parasztságunk körében. Mindenek előtt a szervezettséget kell megemlítenünk. A parasztság a termelőszövetkezetekben szervezeti keretekbe került. A szervezettség korábbi életére nem volt különösebben jellemző. Ez a szervezettség nemcsak a szövetkezeten belül (munkacsoportok, munkaellenőrzés, munkaegységszámítás, tervikészítés, brigádszervezet, adminisztráció, szerszámhasználat, üzemanyag- és általában anyag kezelés, szövetkezeti kötelességek és jogok ismerete, stb.) jelentkezett, hanem azonkívül is, a családodban is. A régebbi családi munkaszervezet felbomlott. A gyerekek ugyanezen jogokkal és jövedelemmel, mint egyenrangú fél, nem a szülőktől irányítottan vettek részt a továbbiakban a munkákban. A gyerekek önálló jövedelme számos családon belüli problémát vetett föl. De változást hozott a nők helyzetében is, amennyiben ők is önálló keresőkké váltak, állandó munkások lehettek. 18 Természetesen mindkét esetben, a gyerekeknél is és a nőknél is sok nehézség merült föl. A nők esetében például világassá vált, hogy »munkájukra csak akkor lehet biztosan számítani, ha a szövetkezet segít megoldani sokféle gondjaikat. Segít abban, hogy családi dolgaik, háziasszonyi kötelességeik sérelme nélkül résztvehessenek a közös munkában.« 19 Az viszont, ha a szövetkezetek a nők ilyen vonatkozású igényeinek kielégítését tűzik ki célul újabb szervezettséget hoz létre (például: bölcsőde, üzemi konyha, mosoda stb.), ami a népélet változását vonja maga után Itt kell kitérnünk egy lényeges területre, az egyén pszichológumának vizsgálatára és a közösségi lélektan jelenségeinek megfigyelésére a termelőszövetkezeti életforma alakulása szempontjából. A termelőszövetkeztekben megtalálható »egyenlősdi« igény, ami a vezetés, irányítás szükségességét is vitatja esetemként, nagy részt lélektani probléma. Az egyéni gazdálkodás idején mindent egymaga végzett, dolgaiban tanácsot sem kérő ember felkészültnek, minden kérés, feladat megoldására alkalmasnak érzi magát, megalapozatlan öntudattal bír és nehezen tűr maga fölött intézkedőket. Különösen akkor, ha azok csupán hivatali tekintéllyel rendelkeznek előtte, ha azok véleménye szerint semmivel sem különbek, többek nálánál. A termelőszövetkezeti fejlesztés időszakában, de néhol még manapság is sok problémát okozott a mezőgazdasági szakemberek munkábaállítása. A tagság feleslegesnek vélte őket, a szaktudást nélkülözhetőnek gondolta s bizony »nem fenékig tejfel hát a mezőgazdász dolga, aki a lehető legtöbbet szeretné a tagsággal együtt a földből kihozni.«' 20 Ez a szemlélet már a termelőszövetkezetek hőskorában sem volt helytálló, pedig, amíg >»a szövetkezet földterülete kicsi volt a vezetésnél (vezető, elnök, stb.) élettapasztalatával, munkában szerzett gyakorlati tudással is könnyen boldogult. A fejlődés azonban egyre többet követelt tőle (mármint a vezetőtől) is, s ennek csak az ismeretek bővítésével lehet eleget tenni« — is18 Nők a termelőszövetkezetben. Bp. 1960. 18 Egy homoki falu felemelkedése (Vértes). Debrecen, 1960. 15. -° Kerék László: Tízéves a körmendi Vörös Csillag TSz. Szombathely, év n. 24.