Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1966) (Pécs, 1967)
Helytörténet - Kőhegyi, Mihály: Ormánsági jobbágysérelmek. Hirics, Piskó és Kisszentmárton kérései az 1848-as országgyűléshez
194 KŐHEGYI ÏMRË bágylegelő ennél fogva helységenként különbözött, s ez nemcsak a helyi természeti adottságoktól, hanem a földesúri majorsági gazdálkodás (méreteitől is függött. 24 Baranya megye birtokasai csak a XIX. százaid elején kapcsolódtak be a piacba. Eleinte árutermelésük gyapjútermelés, majd gabonatermelés volt. Az előbbi fejlesztésének érdekében a jobbágyok legelőire, az utóbbi növelésére azok telkiállományú földjeire volt szükségük. 25 A legelőeilkülönöízési perek egész Baranyában folytak az 1820—40-es években, de a legelkeseredettebb harc a Dráva mentén — ide tartoznak az általunk vizsgált községek is — folyt. E perek tömegéből kiviláglik, hogy a legelők jó részét a jobbágyok keserves .munkával hódították el a természettől 26 . Az elkülönözéskor azonban a földesurak e munkát egészében a magukénak vitatták és arra törekedtek, hogy a közlegelők minél nagyobb darabját maguknak kanyarítsák le, vagy a falu közösséget egyenesen kisemmizzék 27 . A jobbágyság megrövidítéséhez megvoltak mind az országos, mind a helyi tapasztalatok: a mérnök mérésiéinek hitelesítéséhez a jogot, a vitás területek odaítéléséhez a kedvező ítéletet az uradalmak ügyvédei, a vendégül látott megyei tisztviselők szállították. Ezért az uradalmak legelőterülete az esetleges legelőelkülönítéssel sem igen csökkent, sőt inkább növedekett. 28 Az 1836. évi törvények előírták ugyan, úrbérrendezése és az államtanács. Bp. 1936. kny. — Eckhart Ferenc: Mária Terézia és a magyar parasztkérdés. Klebelsberg Elmlékkönyv, Bp. 1925. — Soós Imre: Az úrbéri birtokrendezések eredményei Sopron megyében. Sopron, 1941. 24 A legelőelkülönítést az 1836: VI. te. 3 §-a engedi rneg. De már Mérei Gyula: i. m. 195. megállapította, hogy a bevallás, illetve a felmérés (elkülönítés) után fennmaradó legelőt a földesúrnak jutatta. 25 Ez országos jelenség. Oláh József: A sárospataki és regéci uradalmak állattenyésztése a XIX. század első felében. Agrártörténeti Szemle, 1962. 234—265. — Visszaélésre adott lehetőséget az is, hogy az akkori hold, illetve a kaszáló maga sem abszolút értékű mértékegység. A holdat ugyanis jobb minőségű földön 1100, rosszabb minőségűn 1200, s még gyengébben 1300 négyszögölével számolták, a kaszáló kiterjedése pedig még nagyobb ingadozással: 800 és 1200 négyszögöl között váltakozott. Spira György: A Pest megyei parasztság 1848 előtti rétegeződéséhez. Századok, 1958. 625—643. 2(5 Rúzsás Lajos: A baranyai parasztság élete és küzdelme a nagybirtokkal 1711—1848. Bp. 1964. 111— 116. 27 Ellenkezőjére is akad példa. Széchenyi István például a határ jobbik részét engedte át a jobbágyoknak. Tilkovszky Lóránt: Az elKülönözés és tagosítás Széchenyi István cenki uradalmában. Agrártörténeti Szemle, 1961. 33—59. — A Széchenyi birtokok másik uradalmára Tilkovszky Lóránt: A tagosítás és legelőelkülöinzés Széchenyi István pölöskei uradalmában. A Göcseji Múzeum Évkönyve, 1960. 239—256. 28 Néprajzi szempontból ifj Kodolányi János: Adalékok az ormánysági Vajszló és környéke néprajzához. Makkoltatás. Ethnographia. 1946. 73—77. hogy ahol a földesúr vagy a telkes jobbágyok nagyobb fele kívánj a, az elkülönítést végre kell hajtani és a telkek után a helyi viszonyok szerint 4—122 hold legelőt kell számítani, ám mindez az úriszék szerepénél fogva írott malaszt maradt. Az 1848. évi törvények pedig azt mondták ki, hogy olyan helyeken, ahol nem történt meg a legelőelkölönítés, — mindhárom tárgyalt helységünk ebbe a csoportba tartozik — ott az eddigi gyakorlat továbbra is ímegtartatik. Ahol pedig az elkülönítést akár úrbéri per, akár egyezség útján végrehajtották, az elkülönítés felbonthatatlan. E rendelkezések nem vették figyelembe, hogy az ^eddigi gyakorlat« voltaképpen a földesúr által a jobbágyokra kényszerített helyzet konzerválása lenne és igen sérelmes a falura nézve. A kisszentmártoniak arról panaszkodnak, hogy 90 holdnyi legelőjüket, melyet pedig a maguk erejével tisztítottak meg bokortól-fától, elvette az uradalom. Kaszálóikból az 1845-ös felmérés alkalmával 45 holdnyit sajátított ki. Hirios panasza szerint először 120, majd újból 70 hold legelőt és 30 hold kaszálót hasított le az uradalom jogos tulajdonukból. Piskó kérvénye ugyan nem közli számszerűen elvett kaszálóikat, de a sérelmek között ez is szerepel. Hirdcs és Kisszentmárton tehát összesen 280 hold legelőt és 75 hold kaszálót veszített alig két évtized (1825—1845) alatt. Tetemes mennyiség, ha tudjuk, hogy 1836ban kisszentmártonnak 237, Hiricsnek 300 lakója volt. Mindhárom község a pécsi káptalan tulajdonában volt 29 . Az áldatlan helyzeten segíteni akarván Táncsics Mihály az 1848: X. te. 1 §-énafc eltörlésével kimondani óhajtotta volna, hogy ahol a legelőelkülöinítés erőltetéssel, Ihatalcimimal történt, ott új igazságos elkülönítést kell végrehajtani és Mária Terézia úrbérrendezéséig kell a helyzetet felülvizsgálni 30 . A baranyai kérvények ezt a törekvést voltak hivatva alátámasztani. Időzített voltuk a keltezésből első pillantásra is kiderül. 1848. június 26чап íródtak s az országgyűlést július 2-ára hívták össze 31 . Táncsicson kívül Varga Sándor a legelőelkülönítések siettetésére tett előterjesztést 32 . A kormány azonban Deák Ferenc igazásügyminiszter 1848. szeptemberében benyújtott törvényjavaslata alapján 33 — a jobbágyok legelőilletményére nézve továbbra is kifejezetten fenntartotta az 1836. évi törvények ál211 Fényes Elek: Magyar Országnak s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben. Pesten, 1836. I. 39—41. 30 Táncsics törvényjavaslata OL. — 1848/49 о. gy. Arch. Reg, Lad. XX. 22. F. 2. A. No 157. 31 Gracza György: Az 1848—49-áki magyar szabadságharc története. Bp. 1894. II. 15. 32 Közlöny, 1848. augusztus 2. 252. 33 Kónyi Manó: Deák Ferenc beszédei. Bp. 1882. II. 132.
