Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1965) (Pécs, 1966)

Néprajz - Zentai, János: Egy letűnt életforma utolsó képviselője az Ormánságban

184 ZENTAI JÁNOS Akkor boldog, ha kólészúni mehet. (4. kép). Figyeli a természetet; vad járás, madarak fészkelése, halak tanyázása, növények fejlődése érdekli. De nemcsak figyeli, ki is használja az ebből adódó lehetőségeket. A legkezdetlegesebb, legősibb gazdálkodási módokat — gyűjtögetés, halászat, vadászat, — űzi ma is, alkalmazkodva a mai modern viszonyokhoz. Kólészónak születni kell, de a kólészás módozatait meg kell tanulni. Falun már gyermekkorban sajátítják el a felnőttek minden foglalkozását. Ahogy kitavaszodik, a gyerekek elkezdik a határt járni. Felszedik a kertek alatt a korhadt avarból ellővöröslő, bíbor színű istentarti tácsikát (gomba-ífeleség). Az ibolya szedése, a kénsárga virágú kásikáé (tavaszi kankalin) kedvelt foglalkozása a gyerekéknek. Tavasz. A fűzfában meginduló nedvkeringés következtéiben vékony gallyairól könnyű lefejteni a (kérget. Kiválasztatták az újjnyíi vastag, egyenes, sima ágat, azt késnyéllel 'megveregették, miegmiarkolva a kérget a fán körülforgatva leválasztották, így ez egészben lehúzható. Ebből készült a tavasz kedvelt gyermekhangszere, a fűzfasíp. Sípot késő nyáron is, ősiszel is szívesen ^csináltak a bürök üreges szárából, nyelvet bele fából. Az ősfoglalkozásnak másik ctg-cl, cl vadászat kezdetleges formája is sorra került a gyermekek játékaiban. Kedves foglalkozás volt a mókusikergetés. Ha valahol egyet felfedeztek, jaj volt szegénynek. Kiáltásokkal ijesztgetve, botokkal dobálva hajszolták íáról-fára, úgy irányítva, hogy menekülés közben a facsoport széle felé igyekezzék. Ilyen formán kihajtották a legszélső, lehetőleg magányos, ha lehetett olyan vékonyabb, alacsonyabb fára, amelyet vagy ímeg tudtak rázni, vagy botokkal könynyebb elérni. Az így kifárasztott állatot azután vagy lerázták a fáról, vagy bottal ledobták. A földon azután már aránylag könnyű volt elfogni az itt amúgy sem hagyom ügyesen mozgó, és különben is kimerült mókust. A kígyó volt a másik, és könnyen elérhető zsákmány. Ez a szerencsétlen, ártalmatlan állat, áldozata a nép általános ellenszenvének. Ezek pusztításában különösen nem akadályozta •senki a gyermekeket. Ha észrevették, kizavarták a tszáradó avar alól, ha másképp nem ment, rágyújtották a meleg tavaszi napsugár, böjti szelek által kiszáradt falevelet, gazt. Különös módja, fegyvere volt a kígyó fogásának, irtásának. .Kétágú botot vágtak, az utolért kígyó fejét ezzel lenyomták a földre. Hegyes fakampóval felhasították a nyakán a bőrt, s egyben lehúzták róla. Nagy élvezettel csaptak a párzáskor egy csomóban gomolygó kígyók közé. Kedvenc szórakozásuk volt a kígyóval való durrgatás. Nyakánál fogva megmarkolták, s fejük felett megkanyarítva ostorszerűen durrantottak vele. A kígyó elvékonyodó farka, mint egy kisebb ostor, csattant. Az ilyen felnőttkorú vadászatra előkészülő kamaszok között élen járt Dani. A tavasz a madarászás, a fészekszedés ideje is volt. Állítása szerint a hasznos madarak fészkét sohasem rombolta le, nem zsákmányolta ki. Szerinte a kártékony madarak: szarkla, kánya (varjú), veréb, illetve fészkeik estek csak áldozatul vadászó kedvüknek. Volt, aki azonnal kiitta a tojást. Ö ezeket általlában összegyűjtötte; otthon egész nagy dobozra valló gyűjteménye volt belőle. Egyébként, mint látni fogjuk későbben is, a zsákmány nemcsak elpusztításra, felhasználásra kellett neki, hanem azokat haza vive, ott tovább tartotta, vagy tenyésztésbe fogta. Adomesztikációnak ez a késői formája több dologban kiütközött hősünkből, mint a megfelelő helyeken látni is fogjuk. A kártékony madaraknak nem csak tojását, de fiókáit is elrabolták. Ezeket bizony nem egy esetben megkínozták. Kedvenc szokásuk volta »merélés«. A kis csupasz madárfióka hasát fölmetszették, megnézitek pH. hogyan ver a szíve. Több hasznot. hozott a növényvilágból a vadgyümölcs összeszedése. Nyár elején érett az epörnye (szamóca); csokorba kötötték, virág módjára tűzték kalapjuk szalagja mellé. Nyáron az erdei vadcseresznye, ősszel a kökény, gelegonya a gyermekek könnyen megszerezhető csemegéje. A paraszti élet kemény, szigorú. A gyermek alig marad ki az iskolából, már kénytelen belekóstolni a munkáiba. Mind kevesebb ideje marad a játékra. A szülők egyre fokozottabban fogják őket munkába. A mi Dani Lajosunk mellől is elmaradtak lassan a gyerekek, pajtások. Ö nehezen tudott felhagyni ezzel a szabad, »kólészó« életmóddal. Amíg mások a kaszanyél, ekeszarva, gyeplőszár mellett, (mezon, Istállóban végzett kemény munkába görnyedtek, ő ősli ösztöneitől indíttatva a természetben készen található dolgok, termények összegyűjtésével, zsákmányolásával próbálta szükségleteit beszerezni. Ez persze ebben az időben már lehetetlen volt, így munkára is kényszerült, de ezt csak fél kézzel, fél szívvel végezte, másik felével mindig a szabad természetben jártkélt — kólészott —, keresett, gyűjtött, zsákmányolt. Ahogy felserdült, s gyerek pajtásai elmaradoztak mellőle, azok az idősebb emberek kezdték érdekelni, akik szintén ilyen kólészók voltak. Akadt még egy-kettő. Bár az ilyen természetű ember legjobban szeret egyedül járni, hiszen általában megvan a maga ^vadászterülete«. Amit maga fedez fel, tart számion, keresi meg a módját a legmegfelelőbb megszerzésére,