Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1965) (Pécs, 1966)
Régészet - Kiss, Attila: Pannóniai rómaikori lakossága népvándorláskori helybenmaradásának kérdéséhez
PANNÓNIA LAKOSSÁGÁNAK KONTINUITÁSÁRÓL 95 via. Ennek gyakorlati bizonyítéka az a tény is, hogy mindezidáig nem jelent ímeg olyan monografifcus jlelltegű feldolgozás, mely Pannónia késő-római történetéről társadalmi és gazdasági életéről, (anyagi és szellemi kultúrájáról ötszszefoglalást ladioitit volna. A késő-rőmai-kort követő időszak Nyugat- és Dél-Paninonia területén az avar4korig ibezárólag hasonlóképpen igen arány tálamul kutatott. Így sok esetben a kérdés szempontjából viszonylag jobbam isimert avarköri adaitokból kell másfiélszáz korábbi eszitenidő eseiményeire visszakövetA mégészeiti módszerek között a keltezés — legáltalánosabb értelemlben vett — mérés, egybevetés, ismeretlennek ismeretlenhez való viszony ítása. Ez a 'megállapítás egyifonmán érvényes a irdlaltíiv és abszolút időpontra való keltezés módszerbeli esetére. A római-kori régészeti kutatás módszertana szerint a keltezés elsősorban a korszakban közkézen forgó érmek alapján történik. A pénzekkel, érmekkel való keltezések pontosságát a kislelet .(római időszakira meg nem teljesen befejezettnek, kidolgozottnak tekinthető) tip'ológia nem éri utói. Az ú.n. kontinuitás kérdés kronológiai problémái részben talián ebből is fakadnak. Alföldi András kutatásai szerint Pannónia területén 395-ben megszűnt a pénzforgalom. 125 Ez helyesebben csak aztt jelenti, illetve jelentheti, hogy Pannónia területére ezt az időt követőien a kormányzat nem küldött újlveretű érmeket. Az új értrnek kibocsátásának hiánya még nem jeleníti a helyi pénzforgalom megszűntét. Ebből következően a 395-ös esztendőt követő időszakra vonatkozóan a római érmeikkel vialó keltezéseknek icsak posit quem értéke Van. László Gyula 19i6l2-ben megjelent tanulmányában 126 Hampel József korábbi helyes ni , Rhé Gyulától 128 és Alföldi Andrástól 129 tagadott nézetét elfogadva, az Árpád-kori házai pénzverés kezdeteit Vizsgálta ós arra a megállapításira jutott, hogy a rómaá-lkori pénzek Pannóniában a 125 Alf (Mi (1923) 15—21. 126 László (1962) 32. 127 Hampel (1905) I. 790. 128 Rhé (1924) 12—13. 129 Alföldi (1923) 12—13. keztetni; s ez eleve jelentős hibalehetőségek forrását hordozza magában. Mivel az a késő-római kor, mely azt az egészet alkotta, amely töredékei esetleg megmaradtak a kora-középkoriban, nem ismert eléggé, s azt az időszakot, mely ezt követte, a régészeti kutatás nem vizsgálta kielégítően meg, a koraközépkori (továbbélő lakosság sorsára vonatkozóan a rendelkezésire álló anyag mennyisége csak arra lőhet 'elegenidő, hogy abból talán e lakosság létére lehessen következtetni, s esetleg néhány kérdést fel lehessen vetni. X— XI. századiig, a magyar királyi (pénzverés megindulásáig, illetve annak fellendülésiéig, az egész inópvándorlás-korban forgalomban voltak és váltópénz szereplét 'töltötték be. Amennyire az igen kapott érmek veaxtöjeleilből megállapítható, László Gyula vizsgálatai szerint Pannóniában a népvándorlás alatt használt római érmek jelentős része korábban is helyben használt 'eredetű veret. Alföldi András a Keszthely—Fenékpuszta-i telep VI. századi meglétét, késő-római életének legkésőbbi szakaszát nem a római emléklanyag belső keltezésével, hanem annak az avar-kori emlékamyaggai való együttes megjelenése alapján 'végezte el. Mivel Alföldi András keltezési módszere óta ezen a téren jelentős változás nem történt, és László Gyula a római érmek népvándorlás-kori váltópénz értelemben vett használatáról szóló feltételezése nem vitatható, a késő-rofmai emlákányag keltezésiônek területén igen nagy elővigyázat szükséges. Mindezeket a tényezőket figyelembe véve, elvben és gyakorlatban is fennáll annak lehetősége, hogy a IV. századi érmékkel keltezett késő-római emiékanyag egy része az V— VI. századra keltezhető, vagy keltezendő. A római-kori lakosság továbbélésének kérdése és ennek megoldása ezért jelentős miértekben lanmak függvénye, hogy a római-kori régészeti kutatás milyen mértékben végzi el a késő-iróniái kori kislelet tipológia kidolgozását. Az ú.n. kontinuitás kérdésben az időrend olyan lehetőségek felvetését engedi meg, amelyek eleve arra mutatnak rá, hogy a kérdés egyszer és mindenkor való megoldására a kutatás helyzete még nem érett meg. c) IDŐREND
