Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1965) (Pécs, 1966)
Régészet - Kiss, Attila: Pannóniai rómaikori lakossága népvándorláskori helybenmaradásának kérdéséhez
KISS ATTILA /77. Pannónia későrómai lakossága történetének tendenciái a népvándorlás korában a különböző történeti forrásanyagok tükrében a) ÍRÁSOS FORRÁSANYAG A történeti időkben egy adott területegységen élő lakosság életének megszűnéséről két esetben, lehet beszélni : 1. Ha a lakosságot valamilyen természeti, vagy társadalmi ok a terület elhagyásária kényszeríti. 2. Ha a területen olyan etnikum jelenik meg, amelyik a korábbi népességét kiioitja. Az első lehetőséget vizsgálva, úgy tűnik, (hogy Pannónia V— 'VI. századi köírüdlményei kőzött nem szól adat a i teljes népesség gazdasági vagy természeti okok miatt való elvándorlása mellett. A táreádallmi okok: a rabszolgatartó társadalom válsága; a birodalom meggyengülése és a provincia elleni barbár támadások együttesen csak a provincia feladásait indokolták, de nem lakozhatták a lakosság teljes elmeneküléséít. A provincia területének politikái feladása és az új népesség (megjelenése okozhatja-e korábbi népesség teljes elvándorlását? Történeti ismereteink szerint sem a \ tatár, sem a török hódítások nem jelentettek iKárpát-niedienoében teljes népcserét, ezért »Pannónia területén is valószínűtlennek látszik, hogy a római-kori lakosság teljes kivándorlása Ibekövetkezhetett volna, így elvben nem lehet a lakosság bizonyos közösségeinek továbbélését egészéiben tagadni. Az említett második lehetőséggel kapcsolatban egyetlen adat siem szól arról, hogy a hun korszakiban, vagy később valaimiiféle népirtásra került volna soir. iMivel Pannóniám vonatkozóan egyetlen forrás stem szól a terület módszeres kiürítése, vagy a terület lakosságának kiirtása mellett, elviben azt kell feltételezni, hogy la provincia területén az egykori lakosság bizonyos részének élete helyben (folytatódott. A provincia területén vissziamaradattakra vonatkozó írásos forrásanyagban az alábbi megfigyelésekét tehetjük. Pannónia területének lakóiról az V—VI. századim vonatkozóan a ífeinnimJairadt források csak abban laz esetiben beszélnek, ha azok olyan területekkel kerülitek éiriintkezásbe, ahol írásos források keletkeztek és lehetőség volt megírnámdásufcm is. Pannónia űjakossága a kom-középkorban két alkalommal: az V. század elején és a VI. század második harmadának végén került kapcsolatiba a nyugati, volt pro vinciiákkal. A hun időszakban a jelentősszámú menekülő pannóniai eredetű emlbertömegről császári rendeletek gondoskodtak. 130 E menekülitek közüS kerültek ki iá inévszierimt ismert pannóniai származású, a nyugati területieken jelentős szerepet betöltő egyéniségek : Leoniianus /apát Augustodonumban és Viiennában; Paulus, aki a bonosianus'ok sziektája lellen küzdött; Martinus, Bracara püspöke; Joannes püspök Itáliában; Joanna labatissia iSalönálban és mások. ш Valószínűleg e legkorábbi menekülő réteg vihette magával a pannóniai szentek ereklyéit íis. Ezen az úton kerülhettek a Quirinius ereklyék és az öt pannóniai imártír ereklyéi Rómába, 132 Anasztázia ereklyéi Bizáncba, Demetrius ereklyéi Szalonikilbe. 133 Itt kell megjegyezni, hogy az ereklyiék elszállítása 'és a hozzájuk kapcsolódó kultuszoknak a nyugati provinciákban való elterjedése önmagában véve még csak az lefknenekültekre ad adatolt, ugyanakkor nem jelent tagadást az esetileg helyben maradókra nézve, hiszen a szentek ereklyéit a kor embere a legnagyobb értékek között (tartotta száimoin és azok menekítése elsősorban a legfelsőbb társadalmi rétegek és nem kizárólag a tömegek menekülésének kísérő jelensége. A legendáknak a nyugati provinciákban való elterjedése és ugyanakkor helyi pannóniai hiánya egyaránt magyarázható azzal, hogy azokat ott lejegyezték és az írásbéli íorrások megmaradtak, vagy azzal, hogy Pannóniában az eltérő történeti körülmények között a legendákat iisme/rő közösségek későbbi beolvadásával és az írásos források hiányával e legendák eflifielejtődtek. A langofoardok VI. század közepén történt kivándorlásakor létrejött forráscsopOírlt és annak későbbi lejegyzései azt a tényt igzolják, hogy a hun időket kldvető száz esztendőiben jelentős helybeli, pannóniai lakosság megmaradásával kell szátaoilni. Paulus Diaconus leírása szerint Alboin Itáliába való távozásakor a korábban, vagy maga idejében meghódított népek közül többet magával vitt. 134 E népek név szerinti felsorolásálban Paulus Diaconus a gepidák, bolgárok, szarmaták, svébék és norioumiiak mellett megemlíti a pannonokat, vagy pannoniáiakat is. A toivábbiiak130 Cod. Theod. X, 25; V, 7, 2; Cod. lust. 40, 11; Mócsy (1962) 581. 23—26. 131 Alföldi (1938) 163. 132 Nagy (1944—46) 244—257. 133 Alföldi (1938) 162—, bő irodalmi utalásokkal. 134 Paulus Diaconus, História Liangoibiardarum II. 26.
