Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1965) (Pécs, 1966)

Helytörténet - Somogyi, Árpád: Pécsi szláv ötvösök a XVII–XIX. században, és céhlevelük

266 SOMOGYI ÁRPAD a XIX. század elején a bécsi ízlést képviselő színvonalas művészet mestere volt. Wittiman András is 1828 körül dolgozott Pécsett.

42 Barrels Ferenc auritfalberrel együtt szerepel a XIX. század elején a pécsi iparművészek névsoraiban.

43 Miután a consriptiok adatai megbízható pontossággal sorolták fel a városok iparosait, minden bizonnyal a pécsi szláv örvösökről alkotott képünk csaknem teljesnek mondható. A megbízók és megrendelők nyilván a város polgársága, valamint a déli országrészből Pécsre, a vásározások alkalmával rendszeresen ellátogatok, így a gazdálkodással foglalkozó társadalmi réteg volt. Az igények, melyeket kielégítettek, szántén sokfélének mondhatók, mert etnikumban színes terület lévén Pécs vidéke, nemzetiségenként más-más volt az igény. A kevés templomi felszerelés és polgári viseleti tárgyak mellett főleg a délszláv népi elemek céljaira készítették ezüst ékszereket, diadémok at, karpereceket stlb. Amint a céhlevélből kitűnik, a szláv ötvösök Pécsett ezüst lószerszámveretek készítésével is foglalkoztak: Műveik ez idő szerint kevéssé ismeretesek. Radnics Simon néhány művén kíVül a pécsi szláv ötvösök műhelye köré csoportosítható ezüstökéit mesterihez nam köthetünk, mliután mesterbélyegük nincs.- Valószínű pécsi mester készítette a pécsváradi ezüst artophoiriont, melyet jelenleg a szentendrei Szerb Egyiházmúvészeti Gyűjtemény őriz, továbbá a grábóci füstölőt, melyet pécsváradi donátor adományozott a kolostornak. A grábóci kolostor egyik ezüstjén maradt fenn egy magyarországi szláv ötvösbélyeg is. A négyzetes mezőibe írt cirill betűk a latinbetűs magyarországi ötvös névbélyegekhez hasonlóan vannak kiképezíve. A délmagyarországi ezüstműves alkotása nyilván a Csárnoj evils Arzén pátriárka emlékére készített ezüst artophorion is, melyet az Iparművésziebi Múzeum gyűjteménye őriz. A további kutatások feladata, hogy végre egybegyűjtse a pécsi szláv ötvösök műveit, mivel így munkásságukról világos művészettörtemeti képiét kaphatunk. Mindéin esetre az eddig ismert Radnics művek és a pécsi műhelyek körébe újabban utalható ezüstök azt bizonyítják, hogy Pécsett a szláv ötvösök színvonalas, a balkáni ötvösség hagyományaival rokon stílusú műveket alkottak. A pécsi szláv ötvöscéhlevél voltaképen egy a német szövegű okllevé! foirdítátsbam fennmaradt másolata. Szövegéből kiderül, hogy a 42 U. a. mimt 40. № 216. 43 Coinscriptio Regnicolaris Liberae ac Regiae civitatis Qulnque Ecclesiieinsis Anno 1828. N

u 272. bécsi kamara által rendszeresített és a sokszoros átírással szinte szabvánnyá lett céhszabályzatok alkotják pontjait, és kevés benne a speciálisan pécsi vonatkozás. Az általános forma alkalmazása kiviláglik a 12 pontból is. Az oklevél ebben általánosságban, beszél a céh-fizetésről, éspedig meghatározva a céhfizetéssel kapcsolatos teendőiket olyan magyar helységekben, ahol céhmester van, s olyanokban, ahol nincs cóhmester. Ebből következik, hogy a szabályzat kibocsátásánál a hivatal a rendelkezésre álló sematikus szöveget fordíttatta le a pécsi ötvösök számára. A következő, tizenharmadik pont szintén általánosságban »bizonyos helysége-ét említ, nem pedig Pécs városát. A Lipót-kori kancellária előre elkészített szövegeiket tartott a céh-oklevelek kopiátorai számára, melyet esetenként és szükség szerint egy-egy folyamodó helység céhje számára azonos pontok szerint bocsátottak ki, s ahol kellett behelyettesítették az illető helység vonatkozásait. Ez a céhszabályok írásában egy késői stádiumot jelöl. Korábban ugyanis az volt szokásban, hogy az újonnan alakult céh átvett régebbi articulusokat. Az általános séma mellett a 18. pont világosan Pécsről beszél, ami kétséget kizáróan igazolja, hogy a pécsi örvösök számára íródott, mely céhnek a 14. pont szerint német, magyar és szláv (illir) tagjai voltak. Hogy a pécsi szláv oklevél egy lefordított átírás arra utal az is, hogy a szláv nyelvre áttett oklevélben magyar kifejezések is vannak. Ezeket eredeti alakjukban vette át a kopiátor. Az 'oklevelet Lipót bocsátotta ki, amint a szerb—horvát céhtagok jobb megértésére áttétettek szláv nyelvre is. (A szerző e dolgozatát 1964-ben írta. Ujabb kutatások alapján megírt külön tanulmányában foglalkozik a pécsi szláv ötvös céhlevél eredetével. A szerző megjegyzése.) Az oklevél kitételei egy kar társadalmi jelenségére is rámutatnak. A katolizáció korára ismerhetünk belőle. Szent Eligiusz tiszteletét állítja homloktérbe, mely a középkor óta a katolikus egyházban az ötvösök védőszentje. A céhtagoknak felekezeti különbségre való tekintet nélkül az Eligiusz kultuszt írja elő, a halottak napjára istentiszteletek többszörös látogatását rendeli. A tanulás és vándorlás idejét 8 évben határozza meg, ahhoz, hogy céhtag lehessen Pécsett. A remek készítéséül kelyhet, török és magyar kardot ír elő, utóbbiakat gyémánttal és rubinttal díszítve kellett elkészítse az ötvös. A próbamesternek kötelesek voltak bemutatni műveiket — próba vétel végett, az ezüst előírt finomsága megállapítására. Ez voltaképpen igazolja azt, hogy a pécsi ötvösök próba