Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1965) (Pécs, 1966)
Néprajz - Zentai, János: Egy letűnt életforma utolsó képviselője az Ormánságban
ZENTAI JÁNOS Amikor tehát a természeti és életviszonyok itt is az említett pákászokóhoz voltak (hasonlók, elképzelhetetlen, hogy (itt ne pákászkodtak volna. Pákászkodtak egész bizonyos — alább látjuk is la bizonyságokat, hiszen napjainkban is látjuk még nyoimait —, csak talán nem így nevezték, vagy ez az elnevezés, mert akkor senki meg nem örökítette, feledésbe ment. Az Ormánságban, a sűrű települések miatt nem igen lehetett elvonulni teljesen az emberek szeme elől. Kevésbé ás volt erre itt szükség. A földesúr messze lakott — Siklóson —, város nem volt, amely hatalmába akarta volna keríteni a vidéket. Az apró református gyülekezetekben bizonyos demokrácia fejlődött ki. Az egyformán szegény jobbágy lakosság eléggé egységes Volt. A kicsi jobbágy telek művelése és az ebből származó kevéske hozam mellett, úgyiszóljván mindenki pálklászlkiodott, mlár csak szükségből is, hogy megélhetését biztosítsa. No és a természet, a környezet szinte felkínálta klimcseit a szegény embernek. Kevéske földije beleékelődött a lápság közé. Akiairva^aikaratlanul táirult eléje egyéb munkája közben is a lehetőség a terimészetadta értékek megszerzésére. Természetesen az egyéni hajlam egyes emberekben ezt a pákászfcodó tulajdonságot jobban uralomra juttatta, s az ilyenek az egyéb munkájuk elé is helyezték ezt. A gazdasági élet fejlődése, a folyók fokozatos szabályozása, a vizek leesápolása, a lápi erdők kiirtása, e megváltozott földek mezőgazdaságii művelésbe való mind nagyobb mérvű bekapcsolása a pákászkodás »munkaterületét-« egyre kisebbre zsugorította össze, mindinkább gyérülő zsákmányt biztosított. Az emberek még sokáig visszakívánták ezt a világot: — hiába. » . .. miikor a különözés határt szabott ennek a szabadságnak s a nagy vizek lecsapolása ugyanakkor ! más életformára is kényszerítette, pontos statisztikai adataink alapján itt indult meg az egyke öngyilkosság útján.« (Kiss, 1937. p. 57.) Miit csináljon most az olyan ember, akinek életeleme volt a pákászkodás? A megkötöttséget nem szerette, a kapitalizálódó paraszti életbe nehezen 'tudott beleilleszkedni. Az ilyen emberek a paraszti életet nemcsak nem szerették, meg is vétették. »... a parasztokat lenézték, igaz azok is őket. A szabad természet szabad gyermekei voltak (a pákászok »rétes emberek«) (Győrfjy, ÜÜ94U. p. 37.) Az (ilyen emberekből lettek napjainkra a kólészók. A Ikófliészó a riélgli világból a mai korfbia áltmentődött, a mai viszonyok körülményeihez alkalmazkodó pákász-utód — mindinkább fogyó számban. A Ikólészó, kifejezés nem általános, minit foglalkozást jelentő szó nem is ismeretes. De néha találkozunk vele, jelzőjeként az olyan 'embernek;, aki vagy (rendszeresen vagy csak alkalomszerűen kólészolódik. A kólészást (ma foglalkozásnak nem minősíthetjük, talán 'még mellékfoglalkozásnak sem. Viszont 'egyes emberek életmódjának kiegészítője. Némelyek csak a szabad idejükben hódoltak ennek az ősi életformának, mások még gyakorlati hasznát is élvezték; Ormánságban még sokáig. A mai rohanó életütem, az elgépiesedő életforma, a mindjobban korlátok közé szoruló életmód lassan megszünteti ennek az ösá foglalkozásinak elhalványult maradványait is. A pálkászélet elszegényedésiét már é'Vtiizedekkei ezelőtt észlelték néprajzosok, le is írták. Pl: »Elsősorban ürgészéssel, azután gomfoászással foglalkozik.« (Borzsák, 1937. pp. 450—454.) A következőkben a pákászk od ásnak egy ilyen utolsó »élő köVtüfletét-«, egy kólészót és kólészolódásait fogjuk ismertetni. (Drávapiski, még a kicsiny ormánsági falvak viszonylatában is kis falu. 45 házában a legutóbbi népszámlálás szerint lakossága alig haladta meg a másfélszáz főt. Bár kiövesúttól, vasúttól nincs messze, — alig egy km —, a forgalomból mégis kiesik. Mint a legtöbb ormánsági község, ez is egy, a környezetből alig néhány méternyire kieimielkedő lapos halmon lápi szigeten települt. Így emlékezik meg róla egyik régi leírás is : »Piskli f alu .. . tavak között.« (Vályi, 1799. III. p. 94.) Valóságos sziget volt. Köralakban vette kiörül a víz, mely az ún. »Körösztsor«-on '(a főutcára merőleges házsor) a kertek lábát mosva, majdnem az udvarokig ért. Télvíz idején teljesen el volt zárva a külvilágtól. A falutól pár száz méternyire, kissé .magasabb emelkedésen — itt már »högy«-nek nevezték — feküdt a temető. Ha a faluból oda száraz lábbal akartak eljutni, északnyugat irányban volt egy gázlószerű magasabb gerinc, egy-két Iktm megtett út után juthattak el. Nagy víz esetén csak »hajón« (csónakon). A Mecsek felől a ima Pécsivíznek nevezett patak medrébe terelt vizek szabadon folydogálták szanaszét a mélyedésekben. A falu északkeleti sarkán összeszorult a völgy. Az azon átömlő víz itt nagyobb sebességet vett fel. Folyásába malmot építettek.E határrész neve ma is malomhé (imalomhely), a mellette lévő legelőszéli bozótos rész: malomsűrű A döngörökön (magasabb részeken) folyt egy kis földművelés; a földek laposban a vizivilág uralkodott. A kis szántóján dolgozó jobbágy hogyne pákászkodott volna, hiszen csak földecskéje végébe kellett lépegetnie, ott kínálta fel terményeit a láp, a víz: madarak, halak, vízinövények formájában, amiért imég megdolgozni sem kellett, csak a készet begyűjteni, elzsákmányolni.
