Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1964) (Pécs, 1965)

Helytörténet - Szabó, Gy.: Szabadgondolkodó társadalmi rétegek a török alatti Pécsett és Baranyában

250 SZABÓ GYULA olvassuk a Pécsi Disputa kéziratában — a vendégségre bégyülvén, lőn ismét beszélgetés oly bőséggel, hogy láttattak éltetni testöket a jó ételekkel, de leikök is örvendezett és legeltetett a sok jó kérdezősködésekben. Különösen a polgárok tettek ki magokért, kik örvendvén a Máté uram jelenlétének, tudakozni tőle örömest igyekeztek és tudományokat az övével egybe vetvén, az igazságban megerősödni kívánatosan erőlködtek." Sőt magát. Válaszutit is egynéhányszor arra intették, hogy ne szóljon: „ők akarnak most szólani és értelmezni." Minek Válaszuti „örömest engedett és tudakolásukon örvendett." A házigazda, István plébános, mindenben jó példával járt vendégei előtt. Ö maga a polgármesterrel vitatkozott s Skaricza közbeszólására oly meglepő felvilágosítással szolgált, hogy ez bosszúságában felkiáltott: — „Sohasem hallottam ilyen magyarázatot! Mind új teológusok vagytok!" Itt éri Skariczát az első nagy meglepetés. Hozzáértéssel vitatkozó polgárokkal s mellettük egy meglepően furcsán nyilatkozó plébánossal találkozik. Ilyesmire igazán nem volt elkészülve. Nemcsak a pécsi polgárok között, hanem még István plébánosban is valamiféle ,,új teológia" követőire talált. (Nem tévedünk talán, ha feltételezzük, hogy nem egészen kánonszerű teológiai nézetei miatt nem kapta meg István plébános a pápától azt a néhány évvel azelőtt kért jogot, hogy papokat szentelhessen, ami pedig fontos egyházi érdek lett volna.) A kétnapos előkészület után, augusztus 29én, csütörtökön került sor Skaricza Máté első nagy beszédére a Mindenszentek temploma középső hajójában, amelyet akkor már az unitáriusok használtak. (A középső hajótól valószínűleg falazással elrekesztett déli mellékhajót használták akkoriban a megmaradt katholikusok.) A beszéd Krisztus istenségének bizonyításával foglalkozott. Skaricza beszéde alatt Válasízuti szorgalmasan jegyezgetett, majd a prédikáció után feltette kérdéseit az egész nép jelenlétében, amelyekből kitűnt, hogy Skaricza méltó ellenfélre talált Válaszutiban. A bibliát és a szentek iratait épp oly alaposan ismerte mint Skaricza. Válaszuti racionalista okfejtésére azonban csak igen-nel, vagy nem-mel lehetett válaszolni. Az Augustinus-féle egyházi ismeretelmélet lényegét összegező: „Hiszek, hogy ismerjek"-tételt Válaszuti és a pécsi polgárok éppen fordítva vallották: Az igazságot akarjuk tudni, hogy higyjünk! Ezzel a racionalista érveléssel szemben Skaricza tehetetlennek bizonyult! Új hang, új módszer volt ez akkor nemcsak Pécsett, hanem még Európában is. Egyik kezükkel még a nagy humanista Erasmushan fogódzkodnak, a másikkal pedig már a jövendő hajnalában, évtizedek messzeségében közelgő s az ő elveiket pontosan megfogalmazó Descartes s vele a kételkedés filozófiája felé tapogatóznak. Úttörők voltak európai viszonylatban is, anélkül, hogy erről tudtak volna. Válaszuti racionalista vitamódszerének nincs még hagyománya s neve sem nálunk (de még Európában sem) s ezért Válaszuti okfejtését Skaricza — miként látni fogjuk — „fortélyos"-пак nevezi. . . Az ősi pécsi egyetem és az annak hagyományain tovább élő protestáns kollégiumok hatása jelentkezik abban a határozottan intellektuális szemléletben, amellyel a nép, a polgárság vesz részt a vitában. Mindez jócskán meglepte Skariczát, s az is, hogy ezek az emberek papjaikkal együtt Erasmus tekintélyét a biblia fölé emelik. Mondja is Válaszuti az ámuldozó Skariczának: „Beszélj csak többet velük, még ennél is többet csudálkozhatol!. . . De lásd meg Erasmust és megértheted!" S amikor egy sarkalatos teológiai tézist boncolgatnak, Válaszuti ismét csak Erasmus-га támaszkodik: „Az igaz istenre vonatkozó szentencia istenre és nem a Krisztusra vonatk°zik, amint Erasmus is tanúságot mutat felőle." Fel is szisszen erre Skaricza s így vág vissza: „De bár ne legyen jobb értelmed (értelmezésed) mint Erasmusnak volt!" Már itt szükségesnek tartjuk megállapítani, hogy minden más hazai és külföldi hitvitától abban is különbözik a pécsi disputa, hogy itt valójában nem csupán egy pap vitatkozik egy másikkal, hanem egy egész város társadalma harcol a maga ideológiájáért, a hitbeli kategóriák szabad bírálatáért! Nyoma sincs ebben a vitában az asztalcsapkodó indulatosságnak, a szájtépő demagógiának, a gyűlölködő elfogultságnak. Az első két napi előkészítő megbeszélésektől kezdve a disputa végeztéig a reneszánsz humanizmus szelleme borít tiszta és békességes eget a Tettye alatti városrész lakói fölé. Dél felé járt az idő, mikor az első napi prédikáció után kijöttek a templomból. Most Válaszúti hívta meg vendégül Skariczát és a tegnapi ,,asztalnépet". Amikor Skaricza a vendégül hívott pécsi polgárokkal együtt „belépett a Válaszúti kertjébe, az ott várakozó vidéki vendégek (a disputára bejött vidéki papok) legott üdvözlésére sietnek." Az ebéd alatt Skaricza és Válaszúti mellett Ferenc deák, pécsi polgár, Vásárhelyi Mihály pécsi unitárius pap és kollégiumi tanár, Mihály ispán, István