Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1964) (Pécs, 1965)

Néprajz - Pataky, A.: Kopácsi magyar népmesék

KOPÁCSI NÉPMESÉK 213 ter bácsival a zsidóhol, hogy „vösz" mast neki bográcsot. Bementek iaz üzletbe. Minygyár a Péter bácsi előre is monta az üzletvezetőnek, hogy űneki ëgy bogrács „köllene". Asz kérdöszte az üzletvezető, hogy, de mekkora nagyságú bográcsot akar? Hát aszongya: — Nem tudom én „mögmondani" magának, hogy mennyi kell. Maj ... de ez a zöreg néni mëgmongya. E'mmëg aszmonta, hogy: — Amej . . . nagyot, nagyon nagyot. Amit használhatok maj, ha disznót vágunk. — aszongya. Akkor a legénnek iaszmonta az üzletvezető, hogy: — hozzon, — aszongya — ojan ... ne a legnagyobbikat, ojan középszerűt. Odahozza a Péter bácsi elé a legény. A zasszony mëgen sírvafakatt, hogy őnéki ez nagyon kicsike. Akkor a Péter bácsi közbeszót: — Hát, mit akar maga? Maga nem tuggya, hogy mejik a nagyobb bogrács, vagy a kissebb bogrács. Hát, ijen kicsit hoz? Ez nagyon kicsi. Hozzon, ami a legnagyobb! Akkor elment a gyerök. Mëgen hozott. Hozott, amejik a legnagyobb. Mikor odahoszta. aszongya-a Péter bácsi neki: — Micsoda üzletössek maguk? Hát ennél nincsen nagyobb? Akkor az üzletvezető odaszalatt: — Hát magának ez . . .-nél nagyobb köll. Hát nincsen. Sajnálom, de nincsen nagyobb. Mer nem is csinának enné nagyobbat. — Hát, pedig akkor igön nagyon sajnálom, mer még én ijent nem láttam, hogy ekkora üzletbe enné nagyobb bográcsot nem tunnak előanni. H-szë észt ëgy embör teleszarja. — így monta neki. Akkor a züzletvezető nagyon mëgijett: — Na bácsi, ha maga esz mëg tuggya csináni, akkor ëgy . . . dinár se „köll". Csak röktön, akkor viheti is ki a züzletbű. Akkor a Péter bácsi megeresztötte a nadrágszíj ját. Ojan nagyboldog vót, hogy kiíresödött. Ügy telerakta, hogy még csurgott is belülié. Hogy a zegész üzletbe akik vótak mind kiszaladgátak. De a Pétör bácsinak röktön vinni kellött. Akkor még a zöregasszon sírvafakatt, hogy ű nem fogja mëg, mer büdös. Akkor a Pétör bácsi föl akarta űtet pofozni, hogy ű a szömtelenségöt mëg fogja csináni érte . . . legnagyobb bográcsot megnyeri. és még ű nem segít. Csak segíccsön addig, még csak ëgy kis vizet talál. Maj ű kimossa és maj nem lësz büdös. Akkor a zöregasszony mëgijett, hogy a Péter bácsi kirakja. Akkor mëgfokta a bokrácsot. Amére csak mentek, nrndönütt fojt belülié, mer úgy telecsináta a Pétör bácsi. így megnyerte a nagy bakrácsot. Azután, osztán sohase nem sírt többet a zöregasszony, han . . . mindönkinek dicseködött, hogy mijén nagyon jó vót, Nagyobb a bogrács, mind amilyen nagy kosárral vót a „möggye." Megj.: Az idézőjelben levő szavak ő-zése nem kopácsi jellegű. Pataky A. A Marinak szép ruhája A gyűjtés ideje: 1963. IV. 12, Helye: Kopács — Kopacevo Gyűjtő: Pataky András A gyűjtés módja: Magnetofonul. — 7.). A lejegyzés ideje: 1963. V. 1. Ellenőrzés: 1963. dec. 2. A mesemondó neve és kora: Szálai Ferencné, Tóth Zsófi, 62 éves. Volt eccer egy ember. És megnősül Ojan nagyon szép vót a felesége. Ügy szerette, hogy mindent mëktëtt érte. Mendönütt dolgozott. Sok pészt keresött, sok pénzel elhalmoszta, hogy mindég szép ruhába járjon, csinos legyön. Mer ű úgy szerette. Elment fuharozni a férje ennek a szép asszonnak, még más falukba is, hoty csak sok pészt hozhasson, örült is az asszony neki. De készűt. . . csinos vót. Ha a férje nem vót idehaza, akkor is még — és a templomba is eljárt. És gyönyörű jen tudott énekelni. A templomba úgy nífták is, hogy pacsirta: — Megjött a pacsirta. Az vezette a templomba a zegész éneköket. És akkor a tanító . . . Nem . . . kántor és a plébános úr, azis úgy mëkszerette észt az asszont, hogy mikor a férje nem vót idehaza, el is szokott hozzájik járni. De mind tagatták egymástul, hogy űk. hogy egymást nem tutta, hogy mëgy. Csak a tanítóúr — hát má vegyük úgy, hogy a kántor. Az is tanító, ugy-ë? — a ... hoty csak ű jár oda, ű azt gondoltai. Pedig a — a plébános úr is odajárt. És etycer ojan csoda történt velük, hogy elébb a plébános úr elment Márihol. — Mari vót a neve. És akkor az bej eresztette hozzá. Mikor az alikhogy bement hozzá, csak pár szavakat beszéltek eggyütt, kopolták a zablakot. Juj, a Mari mëgijett: — Jaj, mi lëssz most, plébános úr? Meggy ütt a férjem. Hova is tegyem én most magát? Mingy ár a konyhábú lehetött a spájzba bemenni. A spájzba mëg ott vót hordó, két hordó. Éggyikbe vót toll, a másikba vót kocsikenyőcs. Aszmonta a plébános úrnak a Mari, hogy röktön abba fekete hordóba ugorjon bele. Nincs benne së'mi. Már kifogyott. De abba bújjon, mer sötét és mingy ár nem lát mëg utet, ha be is mén a spájzba.