Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1964) (Pécs, 1965)

Néprajz - Pataky, A.: Kopácsi magyar népmesék

KOPÁCSI NÉPMESÉK 209 A szegény favágó előre. S szömbe fordút, vissza nagy örömmel, hogy: — Jöjjetök ve . . . Minél elébb, mer talá­tam ëgy nagy hordót. Bor van benne. Akkor a liba nagyon megörűt. Szalatt. A ka­csa mëg utánna. Odaértek a vadgalamb után és megtalálták a nagy hordót. A kacsa az körű tapogott. Egyre ászt kiabáta nekik, hogy: — Csabd csapra! Csapd csapra! Csabd csapra ! De hát nem érte föl a vá ... a nagy hordót. A liba mëg körűnézte mindönütt. Hát nem vót más hejt luk, csak legfölű. De a nyakát ki­nyújtotta és fölcsiperködött. És akkor beleha­jút és nagyot ivott és elkiáltotta, hogy: — Iiiigyunk! belülié. Akkor a kacsa még nagyobb veszéjbe vót. hogy mas má a liba jó is lakott, és ivott is, de űneki, hát semmi sincs. Mëgen könyörgött neki : — Csabd csapra! Csabd csapra! Csabd csap­ra! Csabd csapra! A liba mëg . . hát nem akarta ütet azér ott­hanni, mëgen belehajút. Nagyot kiáltott: — Iiiigyunk! — Nagyot ivott belülié. Akkor a vadgalamb fölszállott. Az is bele­nyújtotta az . . . a csőrit. Ajis ivott belülié, Nahát mast a kacsa itt is cső . . . hát úgy ma­ratt, hogy éhössen. Semmi sincs neki. Mast akkor panaszkodott a ... a kacsa a vadgalamb­nak, hogy ojan hej re vezesse, ahol hát ű is jól­lakhat. Akkor az bisztatta, hogy: — Nem baj, semmit. Még megyünk tovább, mer a világ a mijenk. Maj csak úton még maj kapunk még valamit, ojan alkalmat. Hát men­tek, mendegéltek. De a kacsának már elfo­gyott az ereje. Az alig bírt menni. Mikor asz­tán a liba . . . ammëg hát ballagott utánnik. A vadgalamb előreszaladt, Hozi nekik a nagy jelt, hogy: — Végünk van! Menekülni kell, mer gyün­nek a rókák! Akkor a liba felrepül Az eröpűt, Aszmonta. hogy mén a gazdaasszonyáhol, mer ű mas má kitart. De a kacsa szegény, áldozatú maratt. Ászt a róka fölkapta, elvitte. A vadgalamb is hazaszát. Csak a kacsa veszött el belüllik. Az mëg az . . . az . . . pórú járt szegény. Asz­tat. . . Nem bírt sëmmitcsë szőrözni magának. Éhön maratt. Aszmonta a vadgalamb neki. hogy máskor úgy vigyázzon, hogy ojan társa­kat keressön, aki úgy ... ojan élelmet kap. mind űk, hogy nem ijen fordítottat, hogy aki­vel ojan hejön m ... juthat, mint ű .. . hogy ne merűjjön ki, hanem jólakhasson. És ojan. aki érti a zű buvóhelét. Mert hát így . . . így. akkor — aszongya — mindön kacsa elveszik. A gyűjtés ideje: 1963. IV. 10. A gyűjtés helye: Kopács — Kopacevo. Gyűjtő: Pataky András. A gyűjtés módja: Magnetofon. (I. — 4. szí. mese.) Lejegyzése dátuma: 1963. IV. 14. A mesemondó neve és kora: Tóth Zsófi 62 éves. Volt egyszer egy szegény favágó, aki csak­csupán abbul tudott megélni, hogy a nagy er­dőben csak fákat vágott, és abbul kereste a ke­nyerét. Az más munkával nem tudott foglal­kozni. És annak sok gyermekei vótak. Ojan nagyon kevésre ment a keresettel, hogy alig tuttak megélni. És akkor a felesége aszmonta a férjének, hogy: — Mëg kell halnunk éhön. Valamit kell gondóni, hogy ezöket a gyerököket el lehessön tartani. Merd azér, hogy olyan kevés pénzt hozol, hogy utóbb má minekünk is az éség úgy elveszi az erőnket, hogy még nem tudunk dolgozni. Hanem asz . . . hanem jobb lenne, ha mész az erdőbe, bár mindég vinné el ëggyet vagy kettőt veled és ott hannád. Maj talán a farkasok megennék űket és kevesebben len­nénk. Hát az a zembör — ajis má ugyan elalét a gyönge koszttú és nem nagyon tudott dol­gozni se ojan sokat. Fábú nem tudott összeke­resni, hogy hát röndös élesz . . . élelmik mëg­legyön. Bele is eggyezött abba, hogy elvisz be­lüllik. De nem úgy viszi el, hogy csak egyet vagy kettőt, hanem elvisz к . . . négyet, hogy bár akkor nem lëssz nekik unalmas ottmaran­ni. Mer ëgy má mëg nem marad, ha ű otthagyi. De ha többen vannak, akkor eljáccanak. Asz­tán akkor jobban el bírja űket hagyni. Lëfe­küttek este. Akkor is azon tanakottak a szü­lők, hogy mit csinájanak. Sajnálik űket, de të­hetetlenök. Mer a szömik előtt kell nekik el­veszni éhön . . . éségbű. Akkor aszmonta a . . . az a zöreg, hogy mejiket vigye el. Kissebbek­bű vigyön el, vagy a nagyobbakbú. Akkor aszmontaja zasszony : — Hát a nagyobbik azér még csak maragy­gyanak. Vigyél el a kicsikbül. Hát a lekkissebbekbüll. .. azér a kicsikbű. aki nagyobbcsább vót, annak vót annyi esze. hogy nem alutt el. Észt hallotta, hogy a zannyik mëg a zapjik mi jön tanakottak. És tele rakta a zsebj it kavicsokkal reggel. Fel­kőtek reggel. Asz mongya a zédösapjik, hogy: — Na gyerökök! — megnevezte űket név­szerint, hogy ki, — mejik gyün velem az erdő­be. És elgyüttök velem. Nagyon jó jáccohej van. Maj eljáctok, még én ott dolgozok. Ott lesztök. Es akkor majd este ... én dolgozok ... 14 J. P. Múzeum 1964.

Next

/
Oldalképek
Tartalom