Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1964) (Pécs, 1965)

Néprajz - Andrásfalvy, B.: Népi építkezés a sárközi szőlőhegyekben

A SÁRKÖZI SZŐLŐK ÉPÍTKEZÉSE 149 dánság főzéssel besűrített mustja, a pekmez. Ebbe csemegének savanyú, illetve éretlen gyümölcsöt is darabolnak. A Sárközben a sütőtököt, melyet a szőlőmézbe darabolnak, török töknek nevezik.

11 Ugyancsak déli kapcsolatokra utal a főképpen a decsi hegyen honos, szagos, lugasszőlő faj, a decsi szagos (egy muskotály faj), melyet a mezsgyékre és vágók szélére, magas karókból épített lugasokra futtattak. (A vágó a szőlőnek egy kisebb része, melyet kétoldalt a mezsgyék, alul és felül pedig a vízgyűjtő utak határolnak. Egy-egy vágó nagysága a szőlőskert szélességétől, a vizutak alkalmazásának sűrűségétől függően igen változó, 50—200 négyszögöl között is lehet.) A XVIII. század elején a szekszárdi és a bátaszéki apátság három évi adómentességgel bíztatja a sárközi és a távolabbi falvak jobbágyait szőlőföldek foglalására. E század közepére azonban a foglalható földek elfogytak, a szőlőföldeket már pénzen veszik és adják, s a földesúr az elhanyagolt és betelepítetten szülőföldeket elveszi, és másoknak adja megművelésre.

12 A sárközi falvak szőlőterületének terjeszkedését azonban korlátozza az állattartás érdeke. A dombtető erdőiben a XVIII. század végéig állattartó szállások voltak, amelyeket különösen nagy vizek idején vettek igénybe. Ilyenkor a felszorult jószágot gyakran lombbal is etették. A szőlők közt völgyeket és feljáró utakat kellett szabadon hagyni, ahol a jószág minden évben a víz visszavonulását megvárhatta. Az öcsényi szőlőhegyen egy, két végén beszűkülő, középen kiszélesedő meredek oldalú völgyet ma is CsiTcóa/cónak neveznek. A múlt század 80-as éveiben még ebben a völgyben őrizték az öcsényi lovakat. A völgy két szűk bejáratát állták el a pásztorok, mert a meredek oldalakon a lovak oldalt ki nem törhettek. Hasonló módon kellett biztosítani a többi sárközi falunak is állatállománya árvízmentes elhelyezését. A szőlők kelet felé sem terjedhettek tovább, mert a teraszokon már a jobbágy földek helyezkedtek el. Ezek egyik fele évenként váltakozva nyomás, illetőleg vetés volt. E terület szűkítése nemcsak az egyes, kimért jobbágy telkeket érintette volna, hanem az egész falu állattartását is. A sárközi falvak rendelkezésére álló szőlőterület végül is pontosan körülhatárolódott a XVIII. század közepén történt szerb és német telepítésekkel (Grábóc, Alsónána, Szálka, Mórágy), melyekkel a két apátság a lakatlan területeket benépesítette. Decs akkor veszíti el a dombtetők erdőit, és öcsény pedig Ebes és 11 Andrásfalvy В., 1961. 12 Szekszárdi Levéltár. Р. с I. 263. No. 6. Almás egy részét. Az 1760-as években a decsi és alsónyéki szőlőhegyeken új község létesül, a német Várdomb, melyet a bátaszéki apát főképpen a domboldalak szőlőinek művelésére telepített, jóformán minden mezőgazdasági határ nélkül.

13 Hogy az árvíz idején a szőlők közt tanyázó jószág kárt ne tehessen, az uradalom szigorúan utasítja a jobbágyokat, hogy megfelelő korlátokat és sövényeket emeljenek ott, ahol a természetes vízmosások és árkok vagy a bozót az állatok útját nem akadályozzák. A kerítések elmulasztásával — írja az uradalom — nem csak az illető jobbágy károsodik, hanem szomszédjai és ezáltal az uradalom is.

14 A szőlőművelés a múlt század folyamán is egyre nőtt, ha nem is területben, hanem intenzitásában. A sárközi falvak bora szekszárdi bor nevén egyre kiterjedtebb piachoz jutott, Hajón és szekéren szállították Pestre és tovább nyugat felé. A lakosok egyre többet és hosszabb ideig dolgoztak a szőlőhegyen. Vizes esztendőben szinte a ház végében szálltak bele a csónakba, s a szőlők alatt lévő külső-mezei földeken kötöttek ki. Ha kevesebb volt a víz, akkor is csónakon indultak el. Az egyes fokokat (többnyire mesterséges árkok, melyeken áradásnál a víz befelé, apadásnál pedig kifelé folyhatott), tavakat és a Sárvíz ágait elválasztó szárazulatokon lovak húzták át a csónakokat, s ahol mélyebb volt a víz, a lovak a csónak mellett úsztak. A folyamatosan haladó árvízmentesítés a XIX. század közepén már lehetővé tette, hogy szárazabb időszakban kocsival menjenek ki a szőlőbe. Az állandó vízfolyásokon (Sárvíz, Báta) tutaj szerű komp segítségével vitték át a kocsit. A múlt század végén már hidakat is építettek a még középkori eredetű töltések összekötésére. A hidat azonban többször elsodorta a tavaszi és nyáreleji ár. A töltéseket annak idején elsősorban a nyugodt és szélmentes kiúsztatás (az árvízkor az árterületben rekedt nyájakat már csak többszöri és hosszadalmas úsztatással lehetett kimenteni) és csónakázás biztosítására emelték. Védelmül már korábban erdőcskékkel övezték a töltéseket, amelyek az árvízszint fokozatos csökkentésével kijáró utakká váltak. A kijárás szárazabb, csendesebb időben, mind vizén, mind kompon, hosszadalmas és körülményes volt. Vihar, magas vízállás, eső esetén pedig lehetetlen. Mindezek szükségessé tették a szőlőkben olyan hajlékok emelését, amelyekben a kint dolgozók hosszabb ideig is védelmet kaphattak, s nem kellett nekik naponként visszatérni a faluba. A falvaktól tá13 Weidlein J., 1937. 37. 1. 14 Szekszárdi Levéltár. Р. с I. 263. No. 6.