Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1963) (Pécs, 1964)

Gebhardt Antal: A Mecsek hegység barlangjainak biológiai vizsgálata

A MECSEKI BARLANGOK BIOLÓGIÁJA 29 natus Friv., A. bokori Csiki, A. deubeli Gylb., Niphargus elegáns Garb., N. koohianus Bate stb.), amelyeknél az egykori szemek redukált csökevényei (pigmentfoltok, lobus, ganglion opticus) még könnyen felismerhetők. A kifejtettek figyelembevételével a barlangi életmódhoz alkalmazkodott szervezetek vakságának, illetőleg a látószervek degenerációjának minden fajra érvényes magyarázatát a progressió és regressió dialektikus egységének általános szabályán kívül ma még nem lehet adni. Komoly, megnyugtató eredményeket ebben a kérdésben csak az esetben várhatunk, ha kísérleteken alapuló kutatással, állatcsoportok szerint igyekezünk a fajok leszármazását megállapítani s csak az, ekként elért vizsgálati eredmények egybevetése alapján vonhatunk majd megbízható következtetéseket a szemek atróf iájának részben a szervezetben rejlő, résziben pedig a fény hiánya és egyéb környezeti tényezőkkel magyarázható bekövetkezésére. A tapintó- és szaglószervek erősebb kifejlődése — mint az elveszített, vagy csökevényesedés útjára lépett látószervek pótlása-, a barlangi állatvilág csekély töredékénél állapítható csak meg. Különösen áll ez a hidrofauna föld alatt élő képviselőire (Planaria, Mollusca, Crustacea), melyeknek érzékszervei a felszínen élő fajtársakéval általában megegyeznek és normális fejlődést mutatnak. A földalatti vizekben élő szervezetek közül a halak családjaiban egyedül az Amblyopsiis fajok azok, amelyeknél — különösen kétoldalt a fej táján —, olyan többé-kevésbé jól fejlett dudorszerű kinövéseket találunk, aimjeilyelket mint kompenzációs szerveket vehetünk tekintetbe. A említett orgánumokon kívül az Amblyopsis fajoknál a test elülső részeit elszórtan számos szabad idegvégződést is találunk, mely azonban csak a felhám eltávolítása után válik láthatóvá. Ha a vízben élő barlangi szervezetek nemi is tüntetnek fel előttünk anatómiaiilag elkülöníthető kompenzációs érzékszerveket, mindazáltal kétségtelen, hogy külső ingeírekre, látószervek nélkül is rendkívül gyorsan reagálnak, amiből a test felszínén szétszórt, szabad idegvégződések kifejlett voltára, illetőleg sokaságára következtetbetünk. A hidrofauna képviselőivel szemben a szárazföldön élő barlangi szervezetek a kompenzációnak iés korrelációnak több példáját szolgáltatják. így pl. ismeretes, hogy a barlangi vak bogarak (Anophthalmus, Silpha stb.) csápjai és lábai a felszínen élő fajtársakéval szemben jelentékenyen meghosszabbodtak. Az egykori szem. helyén, továbbá a toron és szárnyfedőikön feltűnő alakú, erős tapintó szőrök keletkeztek. A fej és a tor meghosszabbodott s ezáltal mozgékonyságuk növekedett. Mindezeket az elváltozásokat, mint a látószervek hiányát, illetőleg csökevényesedését ellensúlyozó pótlást kell elképzelnünk, mely annál jelentékenyebb mértékben mutatkozik, minél régibb időben történt egyrészt a fajnak a földalatti üregekbe való bevándorlása és a szubterrán életmódhoz való alkalmazkodása, s minél nagyobb másrészt az új éleviszonyok közé jutott szervezet variáló képessége. A bőr festékanyagának csökkenése, illetőleg eltűnése ugyancsak a fény hiányára vezethető vissza. Míg ugyanis a fauna vendég és barlangjáró elemei között a külszíni formákkal szemben a kiszíneződésben semmiféle, vagy csak igen csekély eltérést észlelhetünk, addig a barlangkedvelő és barlanglakó szervezetek a pigmentanyag megfogyatkozásának, vagy teljes hiányának átmenetekben gazdag fokozatait tüntetik fel. A vízben élő szervezetek a barlang bejáratához közel normális pigmentképződést mutatnak. Minél mélyebbre hatolnak azonban a barlangba, színűk annál halványabb lesz, úgyhogy pl. az Abailiigeti-bairlang: végét jelző tavacskában előforduló Gamimarus, áttetszőség tekintetében a Niphargus — nemtől alig különbözik. A barlang mélyén előforduló példányok testszíne életben igen gyakran rózsaszínű. A magasabbrendű szervezetek (Amblyopsis, Spelerpes, Tychlotriton, Typhlomolge, Proteus stb.) pigmentáció szempontjából az alcsonyabb rangú szervezetekkel ugyancsak megegyező sajátosságot tűntetnek fel, amennyiben a bejárathoz közel előforduló példányok néha élénk piros, vagy sárga színűek, míg a barlang mélyéből előkerülő alakok áttetszőek és túlnyomó esetben színtelenek. Igen sok kísérlet eredményeként ismeretessé vált, hogy úgy az alacsonyabb, mint a magasabbrendű barlangi szervezetek — melyek a sötétség következtében szemüket vesztették —, a napfény hatásának kitéve, aránylag rövid időt alatt szemüket újból visszanyerik, vagy legalábbis rajtuk a pigmentképződés újból megindul. A barlang szárazföldi lakói a színképződés, illetőleg a depigmentáció tekintetében a hidrofauna barlangi taigjaival feltűnő megegyezést mutatnak. így az egy fajihoz tartozó soklábúaknak, vagy pókszaibásúaknak annál áttetszőbb, világosabb példányaival találkozunk, minél mélyebb részben élnek azok a barlangban. Más a helyzet a bogarak rendjében. Ezeknél ugyanis a barlanglakó Anophthalmus és Silpha, fajok még akkor sem színtelenek, hanem sárgás, esetleg sárgás^