Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1963) (Pécs, 1964)

Bökönyi Sándor: A bolyi avarkori temető állatmaradványai

BÓLYl AVARKORI ÁLLATMARADVÁNYOK Ш szont mindig fiatal vagy nem teljesen kifejlett (subadultus) állatokból származnak. A koponyarószletek töredékes voltuk és az állatok fiatal kora miatt igen nehezen vizsgálhatók, a vizsgálatra alkalmasaknál azonban ^minden esetben megállapítható a homlok keskeny és egyenetlen volta, olyan koponyarészleteknél pedig, melyeknél a fejéi is megmaradt, annak hullámos lefutása, illetve a szarvcsapok rövidsége. Mindezek a vonások együttesen az ú. n, brachyceros-típusú szarvasimarhákra utalnak. E szarvasmarha típus, melynek származási kérdése máig sem dőlt el megnyugtató módon, bár a szerzők legnagyobb része — ugyanúgy, mint a másik fő szarvasmarha-típust, a primigeniust — az őstulokból (Bos pirimigenius Boj.) származtatja, a népvándorláskorra egész Európában általánosan elterjedtté vált. így pl. Degerböl Trelleborgban kistestű, rövidszarvú szarvasmarhákat talált,

71 Nobis Toftimgból,

72 Musiil Zitavska Tőhról,

73 Müller pedig BerlinKöpeinickből (középső szláv réteg, 9—10. szd.)

74 írt le ilyen szarvaismarhákat, de ugyanilyen marhákat (határoztunk meg magunk a mór-akasztódombi

75 és a sopronkőhidai

76 avar temetőkből, de e típus volt egyeduralkodó az egész középkori Európában, így Magyarországon is egészen a 14—15. századig.

77 Sajnos, a kopoinyarészletekhez tartozó metapodiumok alapján az állatok fiatal kora miatt a temető szarvasmarháinak testnagyságára pontosan nem következtethetünk, de a kifejlett állatokból származó magányos csontok kistestű állatokra mutatnak. * * * összefoglalásul megállapíthatjuk, hogy a boly—siebert^pusztai avar temető 15 sírjából kerültek elő az állatmaradványok, melyek hat fajból, egy vad- és öt háziállatfajból származhatnak. Leggyakoribb volt köztük a ló, mely tíz sírból került elő, majd a juh és szarvasmarha következett hat-hat sírban való előfordulással, míg a sertés, eb és a vadmacs71 M. Degerböl: i. m. 290. 72 G. Nobis: i. m. 117. 73 R. Musil: i. m. 161. 74 H.-H. Müller: Die Tierreste der slawischen Burg Berlin-Köpenick. Zeitschr. f. Tierzüchtg. u. Züentgisbiol. 77 (1962) 107; Die Säugetierreste aus der Burg Berlin-Köpenick nach den Grabungen von 1955 bis 1958. J. Herrmann: Köpenick. Berlin 1962. 84 sk. 75 Török Gy.: Arch. Ért. 81 (1954) 56. 76 Török Gy.: Folia Arch. XIV (1962) 85, 30. ábra. 77 S. Bökönyi: Mittelalterliche Haustiere

... 86 skk. ka egy-egy sírból került elő. A lovait teljes vázak, a juhot koponya-lábvég-együttesefc, a szarvasmarhát ugyanezek, valamint magányos csontok, a sertést összetartozó végtagcsontok, az ebet koponya, a vadmacskát pedig koponya és vázcsontioik képviselték. Valamennyi fajból kistestű egyedek maradványai kerültek elő. Közülük a vadmacska kistestű volta mellett is erőteljes végtagcsontokkal bírt. Az eb terrier-szerű állat. A lovaik egy nagyságra nézve kevéssé variábilis, 132,2—139,9 cm-es marmagasságú, széles fejű típusba tartoznak, mely koponyatamilag a honfoglaláskori magyar lovaktól minimálisan, a nyugat-európai népvándoriáskori lovaktól pedig erősebben különbözik, testnagyságra honfoglaláskoriakat valamivel meghaladja, a nyugat-európai népvándorlásfcoriafcnáil pedig valamivel kisebb. A sertésről csak kistestű volta állapítható meg. A juh hímje háromszögkeresztmetszetű, kifelé hajló és csavarodó szarvcsapofekal bír, nőstényei szarvatla.nok, vagy csökevényes szarvúak, tehát megegyeznek az őskortól kezdve általánosan elterjedt európai primitív juhtípussial. Testnagysá|uk azonos az eddig publikált avar juhokéval, izomban alatta marad a nyugat-európai népvándorláskori juhokénak. Ügy látszik, hogy az avarok nem, keleti-típusú juhokat hoztak magukkal, s a középkori magyar j uhunk valóban honfoglaló őseinkkel került be a Kárpát-medence területére. Mindenesetre hasznos lenne a Musil által publikált Zitavska Tőh-i, a középkori magyar juhéra emlékeztető szairvállású avar koponyát e szempontból közelebbről megvizsgálni. A szarvasmarhák a rövidszarvú, hullámos fej élű, domború homlokú ú. n. brachyceros-típus kistetű esgyedei, mely típus hazai és külföldi avar, valamint nyugat-európai népvándoriáskori temetőkből egyaránt gyakran kimutatható, s mely típus egész Európában, így hazánk területén is egészen a 14—15. századig általánosan elterjedt és egyeduralkodó volt. A lovakon csigolyaösiszenövések és csontpókok voltaik megfigyelhetők, melyek egyrészt arra utalnak, hogy a lovaik életük fo>lyamán túlzott igénybevételnek lehettek kitéve, ezért, megrokkantak, másrészt pedig arra, hogy a rituális eltemetésre e korszakban elgyengült, sánta, vagy beteg állatokat használtak (ezeken kívül lehettek a. lovakon a lágy szövetekben is kóros elváltozások, melyek azok elfcorhadása miatt nem lehet kimutatni; azaz a sánta- vagy beteg lovak szarnia a valóságban még nagyobb is lehetett.)