Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1962) (Pécs, 1963)
Szabó Gyula: A pécsvidéki bányászok élete és szerepe a magyar munkásmozgalomban, a kezdettől a felszabadulásig
240 SZABÓ GYULA tesz hajléktalanná, ill. kenyérnélkülivé. A DGT igazgatóság levelének idézett részére legyen szabad a következőket megjegyeznem: A létszámcsökkentést valóban keresztülviszik, az elbocsátott munkásokat lakásaikból kilakoltatják. Az elbocsátott munkások a jelenlegi gazdasági körülmények között más munkánál elhelyezkedni nem tudnak, legfeljebb napszám keresethez jutnak, honnét az első hívó szóra visszatérnek az elhagyott munkahelyükhöz. Én indokolatlannak tartam mindenképpen а DGT kilaíkoltatási eljárását, mert ezek a lakások üresen maradnak. A felmondás és a kilakoltatási eljárás más okokra vezethetők vissza. Nevezetesen azt hiszem, sehol a világon olyan kiépített spicli-rendszer nincs, mint a DGT pécsbányatelepi főfelügyelőségénél. Elég egyetlen kifakadás, egy rosszindulatú kritika a munkások részéről, hogy a következő napokban létszám-redukció indokkal a felmondást megkapják. A bányászok természetesen ezt tudják és emiatt nagyon el vannak keseredve. Minden felmondás csak növeli a DGT-gal szemben az elkeseredést. Bányászcsalád a Horthy-korszakban. A DGT igazgatósága azt állítja ugyan, hogy a szociáldemokratáktól akar szabadulni. Azonban, ha nekik valamelyik munkás nem tetszik, tekintet nélkül mindenre, kiteszik... Nagyon kérlek, méltóztassál levelemet bizalmasan kezelni, különösen a DGT-gal szemben nem szeretnék ma még nyíltan kilépni." 23 Hiába volt azonban a rendőri terror, a spicli-rendszer, hiába próbálta a DGT a munkásáruló Krafft-féle munkásszövetséget önállóságra juttatni Vasasi Bányamunkások Nemzeti Gazdasági Egyesülete néven, ez a kezdeményezés így is életképtelennek bizonyult s az 1934. és 1937. évek harcai a munkás és munkáltató között egyre több munkást vitt vissza — a szolidaritás kapcsán — a szocialista táborba. Ezt maga a rendőrség pécsbányatelepi vezetője fogalmazta meg a pécsi bányamunkások éhségsztrájkjáról, 1934. október 14-én készített jelentésében, amelyben a többek között az alábbi megállapítások foglaltatnak: „Ez alkalommal tisztelettel rámutatni bátorkodom arra, hogy a bányavállalat a gazdasági dekonjunktúra folyamán már évek óta tudatosan fokról fokra csökkentette a munkások bérét. — Azelőtt a munkások a vállalattól kapott lakásaikért havonként mindössze egy fillér lakbért fizettek, ezt havi 3,50—14,— pengőre emelték. — A múlt év június óta a bányaigazgatóság a fixfizetéses munkások munkabérét 6, a szakmánybéres munkások munkabérét 8%-kal csökkentette. Az őszi beszerzési segélyt a vállalat — más bányákhoz hasonlóan — szintén megadta, de annak mérvét már a második évben 25-ről 20-ra, az idén pedig 20-ról 16%-ra, tehát annyira csökkentette, hogy ezért a pénzért a munkások már alig tudnak maguknak valamit bevásárolni. Mindezen fokozatos csökkentésekkel a bányavállalat végül már annyira lerontotta a bányamunkások anyagi helyzetét, hogy szinte rákényszerítette őket arra, hogy a végső önvédelmi fegyverhez, a sztrájkhoz nyúljanak. — Kétségtelen tehát, hogy a bányamunkások jelen mozgalmát a bányaigazgatóságnak ez a túlzottan rideg haszonleső eljárása okozta, csak az a kár, hogy amikor ebből a helyzetből a szociáldemokrata vezetők fogják a kivezető utat megtalálni, ezzel egyben a munkásokat ismét visszaterelik a szélsőséges politikai alakulatokba." 2 * Ezekben a sorokban már ott lappang a kommunista veszélytől való riadalom érzete is. A komlói bányamunkások moszkvai rádióhallgatásáról, a pécsi csendőrség által, 1936. 23 A bányászok élete... 155—156 1. 24 Uo., 196—197. 1.
