Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1961) (Pécs, 1962)

Füzes Endre: A Janus Pannonikus Múzeum borotvatartói

A JANUS PANNONIUS MÚZEUM BOROTVATARTÓI FÜZES ENDRE A szakállviselet az elmúlt századokban az előkelőség, a tekintély és a tisztes kor jele volt, a rendiség korában a jobbágyság nem viselhette. 1848 után kezdett elterjedni a parasztság körében, de nem vált általánossá.

1 Valamennyi korabeli kép szakáll nélkül ábrázolja a legényeket és az idősebb férfiakat is.

2 A bajusz viselet sem volt olyan általános a XIX. század elején, mint később. A XVIII. században a Nagykunságban még a hatóság tilalmazta a hegyesre pödört bajuszt.

3 A XIX. század eleji ábrázolások egy része még bajusz nélkül mutatja be a fiatalabb férfiakat.

4 Csak a század második felében terjedt el általánosan, elsősorban a hegyesre pödört bajusz, amelynek magyaros jellegét a korabeli leírások mindig hangsúlyozták.

5 A göcsejiekről és a palócokról feljegyezték, hogy még a század végén is borotválták bajuszukat.

6 Borotvára tehát már a korábbi századokban is szükség volt. Használatát, illetve meglétét a nem nemesi osztályok, különösen a parasztság körében, azonban csak a XVIII. század végétől tudjuk kimutatni. Az éles, kényes szerszámot népünk sajátságos formájú, furfangos zárral ellátott, díszesen faragott fadobozban: borotvatartóban őrizte. Eredetét, elterjedésének idejét nem ismerjük. A múzeumokban őrzött, legkorábbi datált példányok a XVIII. század végéről valók. Majdnem bizonyosra vehető, hogy ezt a tároló készséget a pásztorfaragók terjesztették el, ugyanis helyhez nem kötött, vándor életmódjuknak nagyon megfelelt. Mindennapi életükhöz tartozó egyéb tárgyaikhoz hasonlóan, idővel a borotvatartók is a pásztorművészet, a népi díszítőművészet tárgyai közé emelkedtek. 1 Magy. Népr.

2 I. 329. 2 Vö. Kresz M.: Magyar parasztviselet 1820— 1867. Bp. 1957. Képmellékletek. 3 Magy. Népr.

2 I. 328. 4 Kresz M.: im. 39. 5 Uo. 69. 6 Magy. Népr.

2 I. 328. Feltehető az is, — különösen attól az időtől kezdve, amikor a vizek lecsapolása és az erdők részleges kiirtása után csökkent az állattartás jelentősége és a pásztorok is felszívódtak a parasztságba, — hogy ügyesebb kezű földművelők is faragtak borotvatartót. Erre már volt példa a népi díszítőművészet más területén is. A díszesen faragott borotvatartók, az eddig nyilvánosságra hozott adatok szerint, csaknem az egész országban elterjedtek. Vannak adataink az Ősségből,

7 A Bakonyból,

8 készítették Somogyban, Zalában

9 és Baranyában.

10 Ismerték az Alföldön, a Hortobágyon,

11 a Kecskemét környéki pusztákon,

12 valamint Szeged,

13 Hódmezővásárhely

14 és Orosháza

15 környékén.

15a Használta a palócság,

16 sőt Erdélyből is került elő.

17 A legtöbb borotvatartó azonban kétség kívül a Dunántúlról származik, igazi hazájának a Balatontól délre és nyugatra eső vidék tekinthető. A szakirodalomban korábban — mint er7 Dömötör S.: őrség. Bp. 1960. 89. 8 Tálast I.: Bakonyi pásztorkodás. Ethn. L. 30., és Vajkai A.: A Bakony néprajza. Bp. 1959. 101. 9 Malonyay D.: A magyar nép művészete. III. Bp., 19Ц. Képmellékletek. Madár assy L.: Művészkedő magyar pásztorok. Bp. én. 126—127. 10 Kiss G.: Ormányság. Bp. 1937. 67. — Ifj. Kodolányi J.: Ormánság. Bp. 1960. 78. 11 Ecsedi L: A hortobágyi pásztorviselet. NÉ. XV. 42. — Lükő G.: Hortobágyi pásztorművészet. Debrecen. 1940. 20—24. 12 Szabó K.: Kecskemét pásztorélete. NÉ. XXXIV. 58. 13 Bálint S.: Szegedi szótár. Bp. 1957. I. 178. 14 Magyar Népi Díszítőművészet. Bp. 1954. 74. kép. 15 Nagy Gy.: Népművészeti tárgyak az orosházi múzeum anyagából. A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve 1960. 500—502. Ш* A kézirat lezárása után jutott tudomásunkra még két alföldi adat: Tiszaigar és Békéscsaba. Vö. NÉ. XLIII. 60. 17 Malonyay D.: A magyar nép művészete. V. Bp. 306—307. 17 Catalogul Muzeului de Arta Populara al RPR. Bucuresti, 1957. 99.