Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1961) (Pécs, 1962)

Papp László: Dombay János munkássága

196 PAPP LASZLÔ pécsváradi avarkori temetőt. 1942—44. években folytatja zengővárkonyi ásatásait. 1943ban a csúzai bronzkori temető feltárásába kezd. A Pécsvárad—aranyhegyi ásatásainak eredményét majd két évtized elmúltával, ekkor már megfelelő szakirodalmi ismeretei birtokában ismertette. (Kőrézkori és kora vaskori település nyomai a pécsváradi Aranyhegyen. JPM 1958. évi Évkönyve 58—102. o. + 43 táblakép. 1959.) Az ásatás területén egymástól nehezen szétválasztható, egymás fölé és mellé település kétféle maradványából végül is elkülönülnek a zengővárkonyi jellegzetességek: a felszíni sötét foltok alatt húzódó gödörrendszer, amelynek részei fölé megrajzolja a tetőt, ennek pereme alá a tetőtartó, fonásos sövényfalat, az ásatás második évében megtalálja az első 8 sírt is. A leletek, sírmellékletek szegényesebbek a zengővárkonyiaknál, de a közvetlen kapcsolat vitathatatlan. Nehezebben bogozza ki a lengyeli maradványokkal, törmelékekkel összekeveredett kora vaskori település emlékeit. Végül ezekkel is megbirkózik. Későbbi tanulmányában az idetartozó lakóházakat szabályos és szabálytalan négyszögalakúaknak mondja, amelyek a föld felszínén gömbölyű szálfákból rótt falakkal épültek, míg a gazdasági épületeket a földbe mélyítették. A leletanyagot vizsgálva úgy találja, hogy az semmi kapcsolatot nem mutat a terület. késő bronzkori régészeti anyagával, ebben korábbi (velatitzi) és későbbi • (podoli) elemek keveredtek, magának a településnek kezdetét pedig a HA szakaszába teszi. Feltehetőnek tartja, hogy e vaskori nép, északról és északnyugatról előnyomuló idegen népcsoport megjelenésével kapcsolatos. 1959. év őszén folytatja a rég félbeszakadt ásatást. A lengyeli idők földkunyhói mellett most is megtalálja a sírokat, ezekből azonban — az idők előrehaladta folytán — csak hármat tud feltárni. A teljes feltárást a következő évre halasztja. A következő évben azonban erre nem kerülhetett sor, az ezt követőben pedig Dombay János már elment az élők sorából. A pécsváradi járás területét nem szívesen s eléggé ritkán lépte túl, rendszeres munka céljából. Ez a táj nemcsak a szívéhez fűződött, de mind tudatosabb kutató tevékenységének értékét is veszélyeztetve látta, ha erejét, idejét, anyagi lehetőségeit szétforgácsolva, előre láthatóan be nem fejezhető munkába kezd, így is gyakran emlegette sajnálkozva, hogy a feltárni kezdett területek nagyobb részének csak kicsiny szakaszait tudta megkutatni. A régészet messzebbmenő kérdéseibe való elmélyedés szakadatlan önképzésének eredményeként lát napvilágot egy szerény terjedelmű, de mondanivalójában az egyszerű ismeretterjesztés céljain túllépő kis tanulmánya, amely „Régészet és történelem. — Kutatási feladatok Baranyában" címmel látott napvilágot a Janus Pannonius Társaság folyóiratában. (Sorsunk I. évf. 1941. 225—238. old.) Kniezsa István „Magyarország népei a XI. sz.-ban" c, számára gondolatébresztő munkája nyomán számbaveszi az Árpádkori magyarság települési adatait, a régészeti lelőhelyeket s rámutat arra, hogy mily meglepően kevés az utóbbiak száma a tényleges települési helyzethez képest, különösen Baranyában, ahol Kniezsa mindössze két Árpád-kori lelőhelyről tud, amelyhez ugyan Dombay János ekkor már további három Árpád-kori temetőt tud hozzáadni, saját kutatásai alapján Kétségtelen, mondja, hogy csak a megtalált lelőhelyek száma kevés, de nem más okból, mint a kutatások hiánya következtében. Cikkében foglalkozik az avar—magyar folyamatosság problémájával is, saját Pécsvárad-környéki ásatásainak és megfigyeléseinek alapján. Utal Baranyának az avar leletanyagban való gazdagságára, — a cikk megírásáig 8 avarkori temető feltárását vette munkába, — s arra, hogy az általa feltárt avar temetők egymástól 2—5 km távolságban fekszenek, „dombos, lankás, vízben bővelkedő területeken", jórészt a régi, meglévő magyar községek, vagy elpusztult települések közelében. Óvatosan előtárja azt a megfigyelését is, hogy egyes Árpád-kori temetők leletanyagában avarkori tárgyak is találhatók. A felvetett két kérdés végezetül is összefonódik: az avar uralom letűntével nyilván el nem pusztult, a szlávsággal már együtt élő, avar népességnek a honfoglalókra való beolvadására következtet a baranyai adalékokból. Mivel pedig, a magyarság térfoglalásához képest, régészeti eredményeink elenyészően csekélyek: a hiány pótlását múzeuma egyik legfontosabb és legsürgősebb feladatának látja. Ezt a feladatot igyekezett is megvalósítani. Az avar és Árpád-kori temetőnyomokat most már nem a véletlen bejelentésekre bízza, hanem céltudatosan kutatja járásának területét. Néha azon túl is, de azon belül programja szerint, életében valamennyi mondott korbeli lelőhelyet szerette volna megtalálni. Egy ember véges életébe ez a munka sem férhetett be. . » Avarkori kutatásainak eredménye 12 te-