Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1960) (Pécs, 1961)
Papp László: A mohácsi csatahely kutatása
A MOHÁCSI CSATAHELY KUTATÁSA 231 kellő gonddal s a vallási előírásoknak megfelelően. Azokon a helyeken, ahol a török harcosok elestek. De csekély a valószínű 1sége annak, hogy — parancs mellett is — a feslett erkölcsű gyaurok tetemével a török parancsnokok túl sokat törődtek volna. Aligha ok nélkül írja később a kortárs, tehát közvetlen szemtanúk után is dolgozó Kemálpasazáde : „kicsinynek és nagynak hulláit farkasok és ragadozó madarak értékéül hagyták, meghíván őket a borzalmas lakomára". Lufti idézett sorai sem arra vallanak, hogy a lefejezettek koponyáinak három halomba rakása mellett — temetett volna a török a csata mezején. Ami munkát pedig ténylegesen végzett, az aligha volt több a holttesteik kifosztásánál, fegyverek, ruhák, páncélok és egyéb értékek összeszedésénél. A többször említett Gerlach István követségi tolmács 1573-ban Nándorfehérvárra is elkerült, megtekintette a török kézen levő várban felhalmozott öreg, jobbára roncsolt állapotú, keréknélküli ágyúkat, a belső várban látott még „néhány páncélt, sisakot, stb., melyek a mohácsi mezőről szállíttattak ide". 58 Szemtanú alig lévén, a magyar források is szűkszavúan emlékeznek meg a halottak eltemetéséről. Verancsicsnál ezt a mondatot olvassuk: „Terek császár a tábor helen marada többeg egyhétnél, az hót testekben három halmot rakottatta . 59 Istvánffi szűkös szavaiból arra következtethetünk, hogy közvetlenül az ütközet után néhány kegyes kéz működhetett a csatatéren. Ezek között nem éppen érdektelenül ténykedett Móré Fülöp pécsi püsoök borbélya. Talán ő takarhatta be a több halálos sebtől borított, „az út meletti tövisek közt lerogyott" főpap holttestét gályákkal és ágakkal. Istvánffi tartotta fenn emlékezetül a holtak eltemetésének valódi történetét: „Miután a halottak száma igen nagy volt, 60 úgy, hogy a sok holttesttől a levegő is megromlott és az ellenség elvonulása után azok felfalására nagy sereg kutya gyűlt össze, annyira, hogy az arra járó-kelő utasok biztonsága is veszélyeztetve volt; a buzgó nő, Kanizsai Dorottya, 58 Szalay L. i .m. 226. o. . 59 I. m. 24. o. 60 Istvánffi a magyar halottak számát 10000 lovasra és 14 000 gyalogosra becsülte; ez a szám azonos a Szultán Naplójában feljegyzettel. Perényi Imre nádor özvegye, a keresztényeket, kik a haza védelmében estek el, megszánván, saját pénzén 500 embert fogadott, kik az elszórva fekvő testeket, nehogy azok a vadak s ebek által tépessenek s falassanak föl, roppant nagy gödröket ásatván, eltemetteté." 61 A csata-környék további sorsa A mohácsi mezőn lezajlott tragédiát követően, a környék megfogyatkozott lakossága jó ideig kegyetlenül nyomorúságos körülmények között tengethette életét. A férfiak jó részét a török legyilkolta, sok nőt, gyermeket hurcoltak el rabként. A megmaradtak — a közelgő télre is gondolva — tél-túl összetákolják, fedél alá vonják házaikat s lassan újból megindul az élet. Nem mindenütt: számos község már ekkor sem népesült be újra. így pusztult el a közvetlen környéken, valószínűleg már a csata idején véglegesen, Lajmér, Kerekegyháza, Gét, Merse, Bágya, s a hódoltság beköszönte után még jóegynéhány falú. Az életet folytató faluk népe a községükhöz közelebb eső, jó földeket megművelte, — annyit, amennyit birt, — a távolabbi földek, így a végiéig elpusztult faluk határai jó időire elvadultak, majd úrrá lett fölöttük, -mint az alföldi tájakon, a pásztorkodás. Nagy ritkán egy-egy utazó is elkerül a tájra. így halad át, kocsijával, 1555. év nyarán, Baranyán és a mohácsi térségen a már említett Hans Dernschwam, aki naplójában híven festi a döbbenetes pusztulás véget nem érő képét. Űtja mentén elpusztult faluk, kiégett templomokkal követik egymást. A maradék, nyomorban tengődő, színmagyar lakosság közé már horvát telepesek költöznek, van hely bőven. „Mindenütt szép, sík, termékeny a táj, amelyhez hasonló más országban nem látható". — írja Dernschwam, — „Lajos király halála óta azonban puszta és elvadult minden. Rablók, mairtalócok bújnak meg a fűben, a cserjék és bokrok közt, ezért az utak mindkét oldalán kiirtották a bokrokat", hogy biztonságosabbá tegyék a közlekedést. „Mindenütt sok, leégett, puszta falú, soknak a helyét is alig lehet felismerni." 62 Áthaladnak Földváron is, amelyet Dernschwam mint „azelőtt megerősített helységet" (?) említ. Csak puszta templomát látják. A falu térségéhez kapcsolva, feljegyzi hogy:* „Lajos király először itt táborozott és Sebeg61 Istvánffi—Vidovich i. m. 1(96. o. m Hans Dernschwam i. m. 206. és köv. o.
