Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1960) (Pécs, 1961)

Papp László: A mohácsi csatahely kutatása

Л MOHÁCSI CSATAHELY KUTATÁSA 227 kútfők eredeti tükrében, nagy vonásokban visszaadjuk. * Amint, Tomory felhívására, a támadásra szóló királyi parancs elhangzott és a jeladó első ágyúlövés eldördült, — mint Brodatrics írja, trombiták és kürtök harsogása közben, „Jézus!" kiáltással, harci énekszóval, Dselálzáde emlékezése szerint ,, haj-huj" kiáltásokkal, az első hadrendben álló lovassági és gyalogság, Perényi bal-, Batthyány jobbszárnya, nyomban megindult a ruméliai. lovasságnak a Borzán túl várakozó sorai felé. Amikor az első sorok már előrehaladtak, elsütötték az összes magyar ágyúkat. Ezt követően a tüzérség tétlenségre lett kárhoztatva, mert a rövidesen egybegomolygó hadak közé nem lőhetett. A jeladó magyar ágyúlövés után a ruméliai arcvonal előtt nyargalászó csarkadzsik, — amint Dselálzáde mondja, — „a hadrendhez húzódtak vissza és a csatatér nyílt és szabad volt. . . a pokolra való feslett erkölcsűek mint sötét felhő ... egyszerre rohantak és a tér közepéig jöttek előre". — „Mind a két részen megverték a dobokat, megfújták a trombitákat, a félelmes nagyságú csapatok előnyomultak. . . a király hajnalszínű zászlói elborították a határt, ... a síkság közepén elkezdődött a harc vására", — írja Kemálpasazáde. A támadók, — mondja, szokásos túlzásával, Dselálzáde, „körülbelül 60 000 vastestű, lovastul együtt acélba bújt átkozott . . . úgy voltak elrendezve, hogy minden (?) lovas mellett, jobbról és balról, két puskás (?) gyalog állt", helyesebben rohant, s „minden feslett erkölcsű gyaur a lándzsáját egyenesen, magasra tartotta volt, mikor azonban felénk rohantak, egyszerre lebocsátották s «a ló nyakára hajolva vágtattak". Az első, heves összecsapásnál nyilván főként mindkét magyar szárny könnyű lovasságának volt szerepe, ez küzdött egyideig a ruméliai lovassággal, miközben a páncélos lovasok és a gyalogosok is utolérték őket. A roham elől a török lovasság meghátrál, a magyar csapatok üldözik őket, miközben a hátrálok sorai szétnyílnak és a magyar seregnek jobbszárnya a török ágyúsor előtt találja magát.

52 52 Nem lehet célunk, hogy a történészektől sokat vitatott kérdéssel foglalkozzunk, hogy ti. a ru•méliai lovasság szétválása a török taktikában még ez időben is szerepet játszó cseltevés volt-e. Erről éppen a Szultán Naplója nem tud, sőt beismeri, hogy az az erőteljes magyar támadásnak volt a következménye. Etekintetben Brodarics sem tudta saEközben, a kezdeti sikerek hatására, — írja Brodarics, — Tomory futár útján kéri a második csatarend élén várakozó királyt az azonnali beavatkozásra. A csatarend nyomban megindul, áthalad azon a helyen, ahol az első összecsapás halottjai és sebesültjei hevernek, amikor megszólalnak a török ágyúk, a kilenc sorban álló janicsárok, soronkint felváltva, elsütik puskáikat. A váratlan ágyú- és puskatűz, ennek szakadatlan döreje, füstje, lángja, a „gyors tüzelés" megrémíti és megingatja a jobbszárnyon viaskodó, a tüzérség vonalán fennakadt Batthyány hadosztály katonáit, ezeknek egy része futásnak ered. A török kútfőkből az tűnik ki, — bár éppen a Napló igen sommásan kezeli a történteket, — hogy a magyar támadás nemcsak a ruméliai, hanem az anatóliai hadtestet is érte. Az utóbbi, természetesen, a magyar balszárnnyal kerülhetett szembe, miután ezek balratértek a török ágyúsor jobb széle elől. A sikeres összecsapás után Perényiékre erős ellentámadás zúdul, mire a bajba került hadtestnek Tomory segítséget is küld. A sietve megérkező második csatarend jobbszárnya szintén a tüzérséggel szemben találja magát, balszárnyával egyesülnek az ekkor már ismét viszahúzódó Petrányi emberei, s így folyik tovább a küzdelem. A csatának ezekről a mozzanatairól így ír Kemálpasazáde: ,.A gonosz király a világos elméjű padisahnak világhódító zászlaját tartva szemmel, egyenesen a legyőzhetetlen sereg közepe felé rohant és ágyú és puska záporát semmibe sem. véve, miegfélemlíthetetlenül intézett támadást folyamként özönlő lovasságával . . . Egész tömegével egyszerire támadta meg a janicsárokat. . . Mikor az ágyúüteg közelébe érkezett, a puskás vitézek füstfelleget bocsátván az ég felé, úgy szórták a puskagolyót, mintha jégeső esett volna . . . Midőn ama rosszérzelmüiek neon. birták áttörni a janicsárod sorait s nem tudtak behatolni közéjük, a balszárnyon (?) álló lovasságot támadták meg ... A gonosz és szerencsétlen király balszárnyon lévő csapata, amely az anatóliai hadtestet támadta meg, rettenthetetlen vitézséggjel harcolt . . . Két hatalmas tenger csapott itt össze ... A harc ját kételyeit eloszlatni. A török kútfők egymásnak erősen ellentmondóik, történeti irodalmunk is ingadozó álláspontot foglalt el. Az bizonyos, hogy később, szerte az ozmán birodalomban, úgy maradt fenn ennek az igen jelentős eseménymozzanatnak emléke, mint Báli bég javaslatára alkalmazott cselfogás. 15*