Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1960) (Pécs, 1961)

Regöly-Mérei Gyula: Palaeopathologiai vizsgálatok a Janus Pannonius Múzeum aeneolith korból származó emberi csontlelet anyagán

PALEOPATHOLÓGIAI VIZSGÁLATOK 77 a halál a szülés közben következett be. Kevésbé valószínű az, hogy az anya a terhesség legvégén halt meg. A magzati koponya úgy került a medence alsó szélénél elfoglalt helyzetébe, hogy a holttest felbomlásakor keletkező rothadási gázok feszítő hatása következtében az anyaméhből kipréselődött. Ez a jelenség a szakirodaloimban „ikopoirsószülés" néven.jólismert. A koporsószülés a téraránytalanság ellenére is létrejöhetett, mert egyrészt a holttest elenyészésekor a medencecsontok összeköttetései elpusztulnak és a medence szétnyílik, másrészt a magzat is postmortalis elváltozásokat szenved. A villánykövesdi anyaggal ellentétben a zengővárkonyi leletek nagyobb számban tartalmaznak spondylosis^ban megbetegedett csigolyákat. A spondylosis kórlképét, vagyis a csigiolyáknaik mechanikus megerőltető igénybevétel, vagy elöregedés, illetve anyagcsere-okok következtében létrejött elváltozását palaeopathologiai vizsgálattal nem lehet a gyulladásos eredetű spondylitistől elkülöníteni. Régi csontleletek vizsgálatakor, mindkét kórképre főként a csigolyatesten (rendszerint szabályszerűen az elülső, tehát a mellkas felé eső felszínen, ritkábban a töviseken, vagy a csigolyaíven) keletkezett csontos kinövések, csőr- és sarkantyúképzés jellegzetesek. A spondylarthritis ankylopvetica sec. Bechterew azonban a palaeopathologiai diagnosztikában is jól felismerhető, miután ezekben az esetekben — isimerten — a csigolyáik nagyrésze egymással, esetleg a keresztcsonttal is, teljesen összecsontosodik. Ilyen esetet azonban az aeneolith vizsgálati anyagunkban nem sikerült megfigyelnünk. A zengővárkonyi aeneolith leletanyagban 40 alkalommal jól megtartott csigolyákat vizsgálhattunk, és ezek közül 7 esetben észleltünk spondylosis-га utaló elváltozásokat; éspedig 3 esetben — 54,1. sz. (V. tábla, 20. ábra) és 54,16. sz., valamint 54,46. sz. — a hátcsigolyakon, 3 alkalommal több szakaszra kiterjedően (54,4. sz., 54.53. sz., 54.54. sz.) és végül 1 ízben — 54,5. sz. (IV. tábla, 19. ábra) — az összes csigolyán, valamennyi esetben azonban a csigolyatest mellső felszínén, csontos kinövéseket, 2—-2 alkalommal (54,27. sz. és 54, 25. sz.) a medencén, illetve a sacrumon is megfigyelhettünk finom csontcsipkéket. A Vasas 57,191. sz. Schmorl-hernia esetben is láthattuk (IV. tábla, 18. ábra) finom csontcsipke képződését, ami azonban evvel a kórfolyamattal, s nem spondylossal áll öszszefüggésben. Az irodalomban általában magasra értékelik a spondylosis neolith- és aeneolithkori arányszámát. A francia neolithikum leleteit Le Baron (7), Raymond (8), valamint Baudouin (9) és saját vizsgálati anyaga alapján Pales (10) foglalta össze, s igen gyakorinak tartja a spondylosis előfordulását. Hasonló álláspontra jutott Moodie (11) is. A schafstädti leletekből Grimm (3) 17 eset közül 8 alkalommal írt le ilyen elváltozásokat, de hivatkozik Necrasov, Florin és NicolaescuPlopsor (12) közleményére is, akik a brailitai nedves terület sírleleteiben 13 esetből hétszer, viszont a száraz holbocai vidék sírjaiban 15 esetből csak két alkalommal találtak spondylosist. Utóbbi szerzők ezért a spondylosis aetiologiájában egyenesen a „nedves milieu"-it tartják lényegesnek, amit azonban a zengővárkonyi vonatkozásban nem állíthatunk. Az alsónémedi rézkori leletek között Gáspárdy és Nemeskéri talált spondylosist. 5. A fogak és az állkapocs betegségei. a) Mummery (13) közleményében azon vizsgálati eredményei alapján, hogy 68 neolíthkori eset fogazatán 2 esetben, 32 bronzkori leletben 7 alkalommal, 143 római koponyán pedig 41 ízben talált cariest, azt állapította meg, hogy a cariesgyakoriság időrendisíégben fokozódó jellegű. Álláspontját ugyan Lenhossek (14) erősen kritizálta, azonban ez mégis megegyezik Williams (15) tapasztalataival. Huszár és Schranz (16) kitűnő monogmphiájukban, melyben az irodalmi álláspontokat is áttekintik, arra a felfogásra jutnak, hogy a cariesfirequentia elég tekintélyes ingadozása található. Mindez a tápláléjk iminőségével és elkészítési mód jávai, a táplálkozás jellegével, a rágás intenzitásával és tartamával, s általában az életkörülmények különbözőségével kapcsolatos. Huszár és Schranz (16) az általuk vizsgált 27 zengővárkonyi esetből 9, az ágostonpusztai 23 esetből pedig 1 alkalommal írtak le cariest. A lengyeli aeneolith leletek egyik koponyáján Malán (17) talált fogszuvasodást. Az 1959. nyarán végzett saját vizsgiálataink során mi már csak 4 újabb zengővánkonyi esetben észleltünk cariest (54,52. sz., 54,55. sz., 54,17. sz. és 54,13. sz.) A IV. tábla 17. ábrája a szabadon fekvő fogak közül a középen elhelyezett fogon jól megfigyelhető a cementcaries 54,17. sz. eset), ami a neolith és aeneolith korok fogszuvasodásánaík jellemző typusa. Az 54,52. sz. esetben (IV. tábla, 17. ábra) két szomszédos fog (a jobb felső 5. és