Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1960) (Pécs, 1961)

Regöly-Mérei Gyula: Palaeopathologiai vizsgálatok a Janus Pannonius Múzeum aeneolith korból származó emberi csontlelet anyagán

78 ÏIEGÔLY-MÉREI GYÜLÁ 6. fog), egymással határos felületén keletkezett a szuvasodás. Huszár és Schranz (16) •abban látják a cementszuvasodás okát, .„hogy az őskorban élt ember ínye — nyilván sajátos táplálkozása miatt — lehúzódott a fog. nyakáról", s ezért alakult ki a caries a cement-zománc határán. A villánykövesdi populatióban 3 esetben (58,7. sz., 58,16. sz. és 58, 108. sz.) észleltünk cariest (III. tábla, 13. ábra). Összesen 14 esetben voltak ezúttal megtartottak a fogak. b) Mind a neolithikumban, mind az aeneolithiikumban jellegzetes jelenség a fogak abrasiója. Huszár és Schranz (16) arra a véleményre jutottak, hogy az abrasió a durván kiőrölt gabonával kapcsolatos. Euler (18) és mások, így a magyar szerzők közül Huszár és Schranz (16), felvetették annak gondolatát, hogy az örlőkövek lepattogzott szemcséinek is szerepe lehet az abrasio létrejöttében, ami Dombaynak (19) is feltűnt, mégpedig .azért, miért az örlőköveiknek felszíne nemcsak megkopott, hanem az alsó kő felszíne kitöredezett, és ezért bebizonyítottalak látszik, hogy az őrléskor szemcsék pattogtak le, s ezek az őrlemény közé keveredtek. Igen valószínűnek tartom, hogy ezeik a szemcsék — mint mechanikus tényező — hozzájárultak a abrasio kialakulásához. További okot talál Huszár és Schranz (16) abban, hogy a történelemelőtti időkben a rágás lassan és sokáig törtónt, ami viszont teljes összhangban áll azzal a felfogással, ami az ételek keményebb voltával és az ezzel kapcsolatos erőteljesebb rágással magyarázza az abrasio gyakoriságát. Az sem kizárt, hogy a fogak zománca volt vékonyabb és gyengébb. Zengővárkonyi anyagunkban 17 esetben találtunk abrasiót III. tábla, 11. ábra, III. tábla 14. ábra és IV. tábla, 16. ábra), ezek közül 15 alkalommal a kopás Martin-féle felosztás П., de legtöbbször III. fokánál súlyosabbnak bizonyult. A villánykövesdi leletekben 5 esetben észleltünk tetemesebb abrasiót (III. tábla, 15 ábra), ami a pécsváradi 1 esetben is kimutatható volt. (II. tábla, 10. ábra.) A zengővárkonyi 54,25. sz. eset (IV. tábla, 16. ábra), főként a fogkopásra példa, azonban kisebbfokú fogmedersorvadás is megfigyelhető. c) Leleteinkben több esetben fordult elő dentitió. A zengővárkomyi leletek közül fogzás állapotában 1 esetet (54.44 sz.), a villánykövesdi gyermekállkapcsok közül pedig 2 esetet 58.15. sz. és 58.16. sz. (I. tábla, 3. ábra) észleltünk. d) Impactált nyolcas fogat 1 alkalommal (Zengővárkony 54,45, sz

.) észleltünk. e) Fogazata rendellenességet, helyesebben a fogak szabálytalan elhelyezkedését 2 esetben figyeltük meg. éspedig Vülánykövesd 58.108. sz. esetben a bal felső 2. fog keresztben nőtt a 3. fog elé (III. tábla, 13. ábra), a Pécsvárad 57.134. sz. esetben pedig a jobb alsó 3. fog foglalt el hasonló helyzetet. 6. Postmortalis koponyatrepanatio. Ismeretes, hogy Broca (20): a) az életben (:trepanation chirurgicale), b) postmortalisan ( :trepanation posthume) elvégzett primitív trepanatiókat különböztet meg. A postmortaris koponyalékelést rendszerint mágikus ok (pl. amulettek, ún. csontrondelle készítése) miatt végezték. Az intravitalis (sebészeti) primitív trepanatio palaeopatihologiai vizsgálattal csak ajkkor ismerhető fel, ha a vitális reaotio kialakulásához elegendő idő állott rendelkezésre, vagyis a beteg hosszabb ideig túlélte a bejavatkozást. Ilyen vitális reactio elsősorban a reparativ csontképzés megindulása, ami kezdetben csak finom osteophyta-szegély kialakulásából áll. de hosszabb idő elteltével ez a folyamat már annyira előrehalad, hogy a sebszélek teljesen összecsontosodnalk, ott csupán élesszélű csontszegély látható: a lamina cortioalis és vitrealis, valamint a közöttük fekvő diploe már nem különíthető» el. További vitális íreactio a seb fertőződésével kapcsolatos gyulladás, amire elsősorban a csontvelőgyulladás (osteomyelitis) niorphologiai jelei utalnak. Ilyenkor a csont felszíne érdes, durva, esetleg; csontsequester, s ennek megfelelő nyílás (cloaca) is képződik. Gyógyult osteomyelitis esetén a csont elefántcsontszerűvé válhat, az elhalt részek szélén tetemes csontképződés indul meg, mely részben áthidalja a csipkézett szélű csonthiányokat. Az egyenetlen felszínen kiemelkednek az . eburnizált területek, közöttük mély csonthegek és gyógyult sipolyjáratok láthatóik. Nem dönthető el azonban az, hogy a trepanatio valóban a halál után töirtént-e, vagypediig a beteg a műtét közben, illetve röviddel annak elvégzése után halt meg. Ezekben az esetekben ugyanis a kórbonctani jelenségek teljesen egyformák. Hiányoznak a reparativ folyamatra, vagy genyedésre jellegzetes jelenségek és a koponyacsont három rétege a sebszéleken jól felismerhető. Miután a palaeopathologiai vizsgálattal nem állapít-