Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1960) (Pécs, 1961)

Papp László: A mohácsi csatahely kutatása

Á MÓHÁCSÍ CSATAHELY KUTATÁSA 223 Ferdi a ruméliai hadtest helyzetéről lényegileg a Naplóval egyezte tőén nyújt tájékoztatást. „Ikindi idején", — úgymond, — „a világbíró őfelsége a boldogság udvarához (ti. közvetlen környezetéhez) tartozó gyalog és lovas sereg között, a középponton foglalt állást, mint lélek a testben. Balszárnyon a (ruméliai hadtest, az óceánhoz hasonló hunámzásba jővén, legelőször nyomult előre.. . ennek balszárnyán a végvidéki bégek haladtak előre... a jobbszárnyon pedig az anatóliai hadtest fordította arcát a csatatér felé." Kemálpasazádenál is azt olvassuk, hogy az előreküldött végvidéki bégek, Báli és Khoszrev seregein kívül, ,.a többi lovasság; és gyalogság harcra készen várakozott a mezőn a csata kezdetére", miközben azonban, szerinte, „az uralkodó igen távol volt." A csatamezőn tehát a török hadtestek abban a harcrendi megoszlásban és helyzetben foglaltak helyet, amelyet a baranyavári táborból való meginduláskor Ibrahim nagyvezér meghatározott. Az anatóliai hadtest azonban a ruméliai hadtest balszárnyán túl, az ütközet egyes mozzanataiból következtetve, (— a támadó magyar hadosztály akkor csap le az anatóliai hadtestre, amikor a tüzérség vonalát elérte s ettől balratér, —) jóval hátrább, mint a ruméliai hadtest arcéle. Csupán a szultán hadteste állott még távolabb. Brodaricsnak azon szavai tehát, amelyek szerint a csata megkezdésének perceiben, a velük szemközt lévő dombról, „nagyszámú ellenséges csapatot" láttak „lassan leereszkedni", nem az anatóliai hadtestre vonatkoznak, amint ezt Gyalókay véli. Ezt az eseményt .megelőzően Tomoryék már észrevették Báli bégnek jobboldalt, a terasz alján, észak felé „csendben előnyomuló" lovasait, bár ezeket is csak „lándzsáik hegyének csillogásáról", Tomory rájuk küldte Ráskayt és két társát, egy kisebb csapattal, sőt, a király a támadásra is kiadta már a parancsot. A dombról leereszkedő török csapat hihetően egy elmaradt seregrész, talán á tüzérség bal oldalvédje lehetett. A török írók arról is beszélnek, hogy a magyar támadás megindultakor a török oldalon a táborozás előkészületeivel voltak elfoglalva. Ebből, s egyéb körülményekből, így Ibrahim távollétéből, egyesek, köztük Gyalókay is, arra következtetnek, hogy a török sereget váratlanul érte a magyar támadás. Ezt az állítást az előbbi idézetekkel máris megcáfoltnak látjuk. De, ezeken túlmenően, Kemálpasazáde félreérthetetlenül mondja, hogy a pasa „a hadi népnek és szolgáknak'' parancsolta meg, hogy „lássanak a tábor felütéséhez", miközben a végvidék bégjeit útnak indította s „a többi lovasság és gyalogság harcra készen várakozott a mezőn a csata kezdetére." A mondottak tekintetében aggálytalanul egybehangzó török kútfők szerint az így felállított készültségi rendben érte a magyar támadás a török sereget. Mivel pedig az első ágyúgolyó — amelyet Gyalókay, elfogadhatóan, csak egy jeladó ágyú lövedékének tart, az arcvonal élén álló török lovak lábai elé esett le —, arra is következtethetünk, hogy a két hadsereg arcvonala között, az ütközet megindultakor, legfeljebb 1200—1500 m lehetett a távolság, s a ruméliai hadtest előretolt lovasai a Borzától néhány száz m-nyire állhattak. Hol áHhatott a török tüzérség? Ha énre a kérdésre választ tudunk adni, olyan vonalat rögzítettünk, amelyre az egész török hadseregnek elhelyezkedését ráépíthetjük, s ez a körülmény közelebb visz a magyar harcrend hollétének, s magának a küzdőtérnek pontosabb megállapításához is. Szóltunk már Dselálzáde igen valószínűnek látszó számadatairól, amely szerint a török seregnek, pontosabban a ruméliai hadtestnek, 150 nagy ágyúja lehetett a csatatéren felállítva. Nem lehetetlen ugyan, hogy az anatóliai hadtest ugyanilyen erősségű tüzérségének is szerepe volt az ütközetben. Annak azonban seimmi valószínűisége sincsen, amit Lufti mond, hogy ti. a szultán előtt is állott ,,1000 zarbuzán", vagy akár ennél jóval kevesebb ágyú. Még kevésbé igazolható, hogy ha volt is a török „centrumnak" tüzérsége, az a csatába bele is avatkozott volna. A kétségtelenül szereplő török tüzérség felállításának helyére nézve, „Földvár" említésénél, Brodarics ad útbaigazítást. „Az ellenség itt helyezte el ágyúit", úgymond „mintha azok valami völgyben lettek volna felállítva és nagyobb rémületet okoztak, mint kárt." Hadtörténészeink, e bizonytalan megjelölés alapján, a török tüzérséget többnyire a tőlük különböző helyeken elképzelt „Földvár" elé helyezik. Azonban az sem bizonyos, hogy az idézett megjelölés a falu előtti térségre vonatkozik. Maga Brodarics aligha figyelhette meg, a készültségi állásukban történő várakozásuk ideje alatt, a török ágyúk állását. Valószínű, hogy közlése a csata közben észlelt helyzetet kívánta megörökíteni. „Völgyet", olyan mélyebb horpadást, amely a mintegy másfél km hosszúságú tö-