Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1959) (Pécs, 1960)

Füzes Endre: Népi építkezés Mecsek-Hegyalján

NÉPI ÉPÍTKEZÉS MECSEK-HEGYALJÁN 217 objektumát. 1 Ezután ismertetjük az átépítke­zés folyamatát, majd az ezután kialakult rész­ben paraszti, részben polgári jellegű új épí­tőstílust. Ez a felosztás egyben a háztípus fejlődését is érzékelteti: a régi kis zsupptetős ház hogyan fejlődik az új építőanyag és tech­nika segítségével nagy, modern beosztású, polgári jellegű lakóépületté. A fa volt Hegyalján a legrégibb építő­anyag. A nagykiterjedésű erdők, amelyek a XVII. században a falvak alá is lenyúltak, bő­ven szolgáltatták a faanyagot. Mindegyik községnek volt úrbéres erdeje, faizási joggal, a faanyag beszerzésének így nem volt akadá­lya; minden telekkel bíró jobbágy könnyen hozzájuthatott. Ennek az ősi faépítkezésnek ma már csak az emléke él. Valószínűleg a XVIII. század második felében szorította ki a sárépítkezés, amikor a nagy erdőségek — szinte pár évti­zed alatt — hirtelen megfogytak. A közigaz­gatási tilalom is elősegítette eltűnését, — amint azt egy XVIII. század végéről származó kéziratos tanulmányból tudjuk. 2 Ez a tanul­mány mindegyik hegyaljai falu építkezéséről a következőket írja: „Domus antiquitus e lig­neis materialibus extructus inhabitans, recen­tius autem aedif icata Benignis Resolutionibus Regiis conformes sunt." Vagyis: „A házakat régebben fából építette a lakosság, újabban pedig kegyes királyi előírás szerint szilárd anyagból építik." — Nyilvánvaló tehát, hogy volt faépítkezés Hegyalján, azonban már a XVIII. század végén eltűnt, és emléke sem maradt. Arra nézve kevés a támpontunk, hogy milyen volt ez a faépítkezés, csupán a régi szőlőbeli pincék elnevezése alapján következ­tethetünk rá. Ezeket a pincéket ugyanis bá­rány ás pincéifenek nevezik. A szőlők közt partba vagy földbe vájt kis épületek voltak ezek; gerendával, faágakkal, rőzsével és szal­mával fedték be, majd az egészet beföldelték. A baranyás, barannyás szó kétségtelenül a borona szóból származik és annak jelzői vál­tozata. 3 Itt a földbevájt pincéket borító, ge­1 A régi gazdasági épületekre vonatkozóan 1. Füzes Endre: Adatok a mecseki megosztott telepü­lésekhez. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1956. 82—103. • 2 Descriptio phisico — politico — topographica Comitatus Baranyensis. Széch. kvt. Fol. Lat. 289. I. 241—243. 3 Szinnyei: Magyar Tájszótár. I. 166—167. rendából, ágakból, rozséból készült tetőre vo­natkozik és kapcsolatba hozható az ősi fa­építkezéssel. Feltehető ugyanis, hogy a boro­nás, baranyás jelzőt valamikor a faépítkezés fal- és tetőépítési technikájának jelölésére használták, vagyis boronaházakat építettek abban az időben. A faépítkezés eltűnésével változott meg a jelentése, csak ezután kezdték használni a pincetetők jelölésére. Ugyancsak régi falépítési mód volt Hegy­alján a sövény fal; erre még többen emlékez­nek. Ügy látszik, ez a faltechnika egész Bara­nyában elterjedt a múlt században, az Ormán­ságban éppen úgy, mint a Hegyháton, csak­hogy itt sövényfalnak vagy rekesztéses fal­nak nevezték. 4 A patics elnevezés itt megye­szerte ismeretlen. Ma már nem tudni, hogy a sövényfalat házépítésnél is alkalmazták-e, vagy csak gaz­dasági épületeknél. Az emlékezet csak sö­vényfalú istállóról és pajtáról tud, tehát csak gazdasági épületet építettek sövényfallal, így volt ez a Hegyháton is a múlt század vé­gefelé — Mánfa, Budafa környékén — ahol csak istállót és pajtát építettek rekesztéses fallal; utána azonban teljesen eltűnt ez a fal­technika. — Ma már egyetlen sövényfalú épü­let sincs Hegyalján, építésének módjára azon­ban még emlékeznek az öregek. Először a leendő épület négy sarkára állí­tottak le egy-egy 230—240 cm magas és 30 cm vastag oszlopot, dúcfát, amelyet jó fél méter mélyen ástak le; körülötte jól ledön­gölték a talajt, hogy szilárdan álljon. A dúc­fát az erdőben vágták, lehetőleg egyenes bükkfát vagy tölgyfát választottak ki. A fát nem faragták meg, csak a kérgét hántolták le, mert az hamarabb korhad. A leállított dúcfák tetejére, a négy falnak megfelelően, egy-egy gerendát erősítettek. Ezeket is tölgy­fából vagy bükkfából faragták. Az így elké­szült keret volt a falnak és egyúttal az egész épületnek a váza (3. kép). Ezután a dúcfák közé karvastagságú ka­rókat állítottak le egymás mellé. Alsó végü­ket a földbe süllyesztették, felső végüket pe­dig a koszorúgerendába ékelték és f aszöggel megerősítették. A karók jó arasznyi távol­ságra voltak egymástól. Ezt a vázat már csak be kellett fonni. A sövény vagy rekesztek anyagát fiatal gyertyán-, bükk- vagy kőrisfa ágai, illetőleg azok hajtásai szolgáltatták. A 4 VÖ. Várady (szerk): Baranya múltja és jelen­je. Pécs, 1896—1897. I. 215, 236.; Ormánysági Szó­tár, 455, 482; Haas Mihály: Baranya. Pécs, 1845. 43.

Next

/
Oldalképek
Tartalom