Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1959) (Pécs, 1960)
Soproni Olivér: Bachminszky kerámiája
252 SOPRONI OLIVÉR ban is. Rituális használatukat még egy tény bizonyítja, az ugyanis, hogy az oszmánli törökség majdnem mindent átvett a bizánci hagyatékból, de ezt az egyet csak igen rövid ideig használta. Hazánkban csak a török uralom kezdetén találkozunk velük. Buda meg Szolnok a felső határuk. A később meghódított területeken, pl. Egerben, már teljesen hiányoznak. Ugyanezen okokból a magyar népművészet sem fogadta be sem a talpastálat mint edényformát, sem a sgraffitót és ennek szimbolikus mintáit, bár egyebekben a török foima- és díszítménykincset nagy egészében átvette, kifejlesztve annak sajátosan magyar formáit. Ezt az elzárkózást a keleti egyházban szokásos rituális használat okozhatta, aminthogy a Felső-Tisza vidékének görögkatolikus lakossága körében ünnepi alkalmaknak szentelve mai napig él ez a technika és díszítmény. Ez a művészet jutott el azután a Kárpátok északi lejtőire és virágzott M a XIX. század népi művészetében. De ide és a Felső-Tisza vidékére nem hazánkon keresztül, hanem a Kárpátokat megkerülve, Moldván, pravoszláv területeken terjedt és jutott el a hucul lakosság körébe. A Kárpátokon át beszivárogva, a Felső-Tisza és az Avas vidékén magyar és román elemekkel gazdagodott. Elmaradt a sgraffito technika és a foltos máz; helyét barna, irókás keretezésben zöld és vörös dísz foglalta el, ami a XVI— XVII. századi magyar kerámiának volt a jellegzetessége. A peremvidéken, az Avas-hegységben megrekedt. Egyedül csak a szimbolikus motívumkincs maradt változatlan a rituális használatú kerámián. Végig kísérve e kerámia évezredes útját, nézzük meg: milyen tükrözésekben élt tovább a Kárpátok vidékén a múlt században, milyen volt ez a miliő és hogyan viszonyúit mind a népi, mind pedig a városi manufakturális anyaghoz? Mint már említettük e bizánci kerámia a Kárpátmedencét megkerülve, Moldván keresztül hatolt fel egészen Galica keleti tájáig. Moldvában Suceava volt kiemelkedő központja a sgraffitónak. Az erős bizánci hatásokat tükröző havasalföldi és moldvai egyházi művészet tartozékaképpen nem meglepő itt e rituális használatú edények jelenléte. Az athoszhegyi kolostorokból ide költözött és Moldvában új rendházakat alapító szerzetesek is használtak sgraffito edényeket, és az itt használatos hasonló művészi termékek mellett ez is elősegítette a sgraffito terjedését és továbbélését e vidéken. Feltűnő azonban, hogy a nem egyházias jellegű román népművészet nem használja a sgraffitót és a bizánci motívumkinccsel is alig él. Legtöbbször a nyugati ábrázolásmód vonalát követi és nemzeti vonásaival bele is illeszkedik abba. Ezt egyrészről latin voltuk magyarázza, másrészről pedig politikai és kulturális tekintetben egyaránt oly sok szál kapcsolta őket Magyarországhoz, hogy ez is elősegítette sz ilyen irányú fejlődést. A XVI. században Suceava volt Moldva fővárosa, ahol különöV.en IV. István (1517—1527) és Rares Péter (1527—38, 1541—46, aki 1529-ben Buda mellett hódolt be II. Szolimánnak) fejedelmek uralkodása alatt virágzott ez az ipar. De amikor IV. Sándor (1552—61, 1561—68) Jassiba tette át székhelyét, ez a művészet 23 Suceavában teljesen elkorcsosult. Mestereik, máshol keresve boldogulásukat, Bukovinába vándoroltak, ahol az ott lakó hucul lakosság körében, bizonyára közös tradícióik és gondolatviláguk következtében, termékeny talajra talált művészetük. A múlt században azután Kúti vált e stílus egyik központjává; innen a román szerzők „kúti kerámia" elnevezése, ami helytelen, mivel az igazi központ Kossov, Kúti pedig csak gyengébb művészeti jelentőségű kiindulópont volt. Mindkettő erősen hucul lakossággal vegyes területen fekszik, de amíg Kossov a városi polgárság ízlése szerint dolgozott, addig Kúti kisebb technikai és művészi felkészültséggel, a népi hagyományok szellemében, inkább csak a falu igényeit elégítette ki. Ezeken kívül Sokai a Búg mellett, és Pistinia Kossov közelében a legfontosabb központja a sgraffito művészetnek. 24 Az ukrán hucul vidék kerámiai művészetének vizsgálatánál figyelemmel kell lennünk az anyag kettősségére, mivel népi és városi művészet fonódik benne egybe. A népművészeti kutatás sok olyan szempontot vet fel, amelyek figyelembevétele nélkül nem tudnánk helyes képet nyújtani szóbanforgó kerámiai anyagunkról. Sok olyan elemet fedezünk majd fel benne, melyek a városi, polgári művészet tartozékai, de talán még több olyat, mi közös egy etnikum egész területén, és éppen ennek sajátos kifejezési formái nyomják reá bélyegüket egész művészetükre, és különböztetik meg másoktól. A városi mesterek nagy részben, a manufaktúrák pedig — magától értetődően — tel23 Slatineanu Barbu, Ceramica Romaneasca. Bucuresti. 1938. 111. a * Ornaínfenté. ;. i.-'Ь.'-^- "
