Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1959) (Pécs, 1960)
Füzes Endre: Népi építkezés Mecsek-Hegyalján
NÉPI ÉPÍTKEZÉS MECSEK-HEGYALJÁN 219 összeálljon. A leendő fal két végére két-két oszlopot vertek le, egymástól a fal vastagságának megfelelő távolságra. Az oszlop- olyan hosszú volt, mint amilyenre a falat tervezték. — Magát a falat két deszka közé verték. A deszkát tölgyfából hasították, minél szélesebbre. Általában 40—50 cm széles volt. A sarkon álló oszlopok tetejébe egy-egy nagy szöget vertek; láncot akasztottak rá, amely mindkét oldalon a deszkát tartotta. A deszkák az oszlopok belső falának támaszkodtak. A fal legalsó rétegének tömésekor a deszkák még a földön voltak; a lánc csak azért ölelte körül, hogy könnyebben fel lehessen húzni az első réteg megszáradása után. A legalsó réteget közvetlenül a fundamentumra tömték két deszka közé. Az agyagot vellával vagy lapáttal dobták be, vagy ha messzebb volt, kosárral hordták oda. A legalsó réteget lábbal is megtiporták, egyébként tömőfákkal, vastag rudakkal tömték, verték a falat. Mikor jó kemény volt már, abbahagyták a tömést és megvárták, amíg a tömés megszárad. Amíg ez a réteg megszáradt, addig a másik két oldalt tömték meg hasonló módon. — Tömés közben néha szálas szalmát vagy vékonyabb vesszőt tettek a falba, mert így jobban tartott. Ha a legalsó réteg megszáradt, a deszkát feljebb húzták. A láncot a fal mindkét végén feljebb akasztották a szögbe és folytatták a tömést. Előtte azonban a már megszáradt réteg tetejét kissé meglocsolták, hogy a két réteg jobban összeálljon. — így verték, tömték a falat az oszlopok magasságáig, közben mindig feljebb húzták a deszkát és mindig megvárták, amíg az előző réteg megszárad. Az ajtó helyét kihagyták, az előre megácsolt keretet már a tömés kezdetén beállították a falba. Amikor a legfelső réteg is megszáradt, levették a deszkákat, kihúzták a sarkokon az oszlopokat, a fal tetejét és oldalát szekercével kívül, belül egyenesre faragták. Ekkor vágták ki az ablak helyét is. Ha valaki egészen sima falat akart, akkor még finom összetételű, hígabb agyaggal besimította az egészet. Ha tojásfehérjét is tettek bele, akkor a fal nagyon sima és fényes lett. Az így elkészült fal 45—55 cm vastag és erős volt. Száradás után úgy összeállt, hogy évtizedekig megvolt minden rongálódás, repedés nélkül; a lebontásnál is fejszével kellett szétvágni. A meleget jól tartotta, a hidegnek ellenállt. Szilárdságánál fogva nehezebb tetőt is elbírt, ezért volt lehetséges, hogy az átépítkezés után ugyanaz a vert fal a zsuptető helyett a cseréptetőt és az ezzel együttjáró nehezebb tetőszerkezetet is elbírta. Az öregek emlékezete szerint mindig építkeztek vert fallal. Nagy múltját bizonyítja egy 1779-ből származó perirat is. 5 A per az úriszék előtt folyt egy erőszakoskodás ügyében. A szöllősi Kovács Pál, a vádlott ezt vallotta: „ ... bosszúságomban keserűségemben és fél boros koromban nem tudtam mást mívelni, hanem fogván a tüzes Kahóczot Eöcsémnek háza felé vivén osztani avval akarván a pajta végeket, hogy annak vágásátul ell állanának." A tanú a következőt vallotta: „ ... hogy midőn az osztálra való Pajtán ajtót akartak vágni, akkorra öreg Kovács Palkó eleven üszköt kezébe vévé az Eöcse házának vitte..." — Mindkét vallomásból valószínűnek látszik, hogy vertfalú pajtáról van szó, amelyen osztozkodás, illetve pajtafelezés miatt ajtót akartak vágni. A sövény- és vertfalat maguk a gazdák építették. Legtöbbször a gazda irányította a munkát, ő szabta meg az épület helyét és méretét. A falat a család, a rokonság és a szomszédok segítségével fonta és verte. Mindegyik faluban voltak olyan férfiak is, akiknek ezirányú szakmai ismeretei meghaladták az átlagosat. Gyakran ezeket kérték fel az építés vezetésére, akik szívesen elvállalták viszontsegítés fejében. A XIX. század második felében megyeszerte a legelterjedtebb építőanyag a vályog volt. A mai régi típusú házak és gazdasági épületek egytől-egyig vályogból épültek. Még a századforduló után, sőt az első világháború után is építkeztek vályoggal Hegyalján. Egyformán építettek vele házat és gazdasági épületet is, mert mindkettőre egyaránt alkalmas volt. — A vályogfal korán elterjedhetett Hegyalján. Ezt az emlékezeten kívül a 80—100 évvel ezelőtt épült, még ma is fennálló házak bizonyítják. Feltehető, hogy a vályogfal együtt élt a múlt század közepén a sövény- és vert fallal. A házakat vályogból építették, a gazdasági épületeket pedig sövény- és vert fallal. Amikor pedig a sövényfalú épület elpusztult, helyette már vertvagy vályogfalút építettek. A vályogból épült házak alapja szinte minden esetben kő volt. Ezt a kő alapot valamivel magasabbra rakták, mint a föld felszíne. A tapasztás és meszelés után a magas kő alap nem látszott. — Először a vályogot 5 Pécsi Káptalani Levéltár. Causa Criminalis. Fasc. 506. No. 18.
