Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1958) (Pécs, 1958)

Dombay János: Kőrézkori és kora-vaskori település nyomai a pécsváradi Arany-hegyen

KŐRÉZKORI ÉS KORA-VASKORI TELEPÜLÉS NYOMAI 95 (466—467., 464—468.) egy-egy vízszintes irányú szálfát tartott. Ugyanilyen feküdt a két-két egymás mellett állóban is (467—468., 464—466.). Ezekre megfelelő további fákat és ágfát helyeztek, majd szalmát halmoztak. Az É-i oldal lezárása három befelé ferde állású, fenn a 468.-ban és a 464.-ben fekvő fákhoz támasztott és ehhez, valamint a két ágashoz hozzáerősített fákkal történt. Alsó végük a fülkeszerű beaásásokba (469— 471.) támaszkodott (27. kép 2). Az oldalak további lezárása ugyanúgy történt, mint az előbbi hasonlóknál. A bejárat a 466—467. között lehetett. 27. kép. 1942. évi ásatás. X. ásatási szelvény. 465. gödör. 1: alaprajz (1:50); 2: szerkezet (rekonstrukciós kísérlet) 27. Bild. Ausgrabung aus dem Jahre 1942. X. Grabungsfläche, Grube 465. 1: Grundriss (1:50); 2. Konstruktion (Rekonstruktionsversuch) A 426. rekonstruálásához nem nyertünk elegendő támpontot. A 259.-hez (19. kép 3) hasonló épület lehetett. Körülötte, mint a körül is, kerítés volt. Az ehhez tartozó oszlopgödrök az ÉNy-i oldalon hiányoztak. A gazdasági épületekkel kapcsolatos megfigyeléseinket a következőkben foglaljuk össze: Amíg a lakóházak a föld felszínén épültek, ezeket beásták a földbe. Földbeásott részük nagyobb, kerek, ovális vagy méhkas alakú gödör volt. Föléje a szélekre támaszkodó csúcsos vagy kupolaszerű tetőt emeltek. (19., 22. kép). Ezekre a gödör szélén párosan elhelyezett fülkeszerű beásások jellemzők. Az 519a gödörnek a nagy, görbevonalú, fa- és áglenyomatos paticsrögökkel bizonyíthatóan biztosan kupolaszerű teteje volt (92. o.), amelynek fabordái két-két szembenfekvő, fülkeszerű beásásban feszültek. Ez okból nem tartottuk kizártnak a görbevonalú befedést azoknál az épületeknél sem, amelyek gödrének szélén ilyenek voltak, noha rekonstrukciós kísérleteinknél látszólag a csúcsos befedést részesítettük előnyben. A bordák rögzítésére függőleges irányú lyukak vagy gödrök nem feleltek meg. Ha ilyenekbe állították volna be egyik végüket, a meggörbítéskor annak belső szélénél eltörtek volna, másik végüket pedig alig vagy csak nehezen lehetett volna a szembenfekvőbe helyezni. Ferde irányú lyukak ásása is sokkal nehezebb, mint az ilyen fülkéké, ezért alkalmazták inkább az utóbbiakat. Ezzel legalább is egyelőre nem azt akarjuk mondani, mintha az ilyen fülkeszerű beásások a görbevonalú befedés biztos jelei lennének. Csúcsos tető szarufái támaszkodására is megfeleltek, mivel a két-két szembenfekvőt fenn, ezenfelül a a párokat is összeerősítették, így a tető súlya szinte a földhöz szögezte azokat. Más épületeknél a gödörszéleken kívül függőleges irányú oszlopgödrök voltak, amelyekben faoszlopok vagy ágasok állottak. Ezek tartották a tetőt, egyszersmind a fal vagy kerítés vázát is alkották (16., 23. kép). Arra is volt példa, hogy egyazon épület gödrének szélén fülkeszerű beásások és függőleges irányú oszlopgödrök is voltak. Az utóbbiak a bejárattal lehettek kapcsolatosak (24. kép). Ezek az épületek olyanféle pincék és csűrök lehettek, amilyenekre még a mai népi építészet körében is vannak példák (XLVI. t. 3—4). Különféle készletek tárolására szolgáltaik, Földbeá-ott részük nyáron hűvös, télen meleg volt. Ha körülöttük fallal határolt térség is volt (16., 23., 25. kép), akkor a gödröt vízszintesen befedhették. Ilyeneknél a falon belüli egész férőhely is szolgálhatott tárolás vagy munkahely céljára. A jelek szerint a szélekre támaszkodó, vesszővázas, sárral tapasztott, kupolaszerű, a mai búbos kemencéhez hasonló tetővel ellátott gazdasági épületek is voltak (136. gödör, 86. o.). Nem tartjuk kizártnak, hogy ezekben az épületekben tartották egyebek mellett a kisebb háziállatokat is.