Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1958) (Pécs, 1958)
Holub József: Pécs város pecsétei
PÉCS VÁROS PECSÉTJEI 139 Ilyen városban korán felmerült a szüksége annak, hogy hiteles pecsétje legyen; Pécsnek is lehetett már előbb is pecsétje, amely a várost, a pecséttulajdonost reprezentálta, 10 bár az is lehet, hogy addig, míg pecsétet kapott, csak a főbb tisztviselői pecsételték meg a városi kiadványokat. A XIV. század második felében azonban már mind erősebben jelentkezhetett az a törekvés, hogy pecséthez jusson, s püspök-földesura közbenjárására ezt el is érte. A fentebb ismertetett pecsétképpel kapcsolatban még azt jegyezzük meg, hogy a várkapu fölött elhelyezett kulcsok azt jelképezték, hogy a székesegyház Szent Péter tiszteletére volt szentelve, aki ennek a püspöki városnak is védőszentje volt. 11 A pécsi káptalannak 1269-ben kelt okleveléről ismert pecsétjén is Szent Péternek trónon ülő, jobbjában hatalmas kulcsot tartó képe látható. 12 Bizonyára ezt a pecsétet használta a város 1543-ig, amikor török kézre került. Komolyabb ellenállás itt nem volt,, mert, mielőtt a szultán megindult Valpó alól hatalmas seregével, a püspök összeszedve egyháza kincseit belső embereivel együtt Veszprémbe menekült; s mivel a távollevő várparancsnok tisztjei is gyáván elfutottak, példájukat követték a vagyonosabb polgárok is. 13 Lehet, hogy köztük volt a bíró is, aki magával vitte városa pecsétjét, de ez hamarosan elkallódhatott. A vár nem volt felkészülve a védelemre. Ernuszt Zsigmond püspök ugyan rendbe hozatta az erődítményeit, de a régi bástyák és falak nem sok védelmet nyújthattak, s egy félszázad alatt eléggé tönkre is 'mentek, mert utódai nem igen 10 Pl. Mályusz i. m., i. h.; Csánki Dezső, Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában, II., Budapest, 1894, 464; 1443, XII. 4, Orsz. Levt. Dl. 92,958. 11 Amikor II. Ulászló Zentát, amely az óbudai káptalan birtoka volt, királyi városi rangra emelte és pecsétet adott neki, a pecsétképbe kulcsokat is elhelyezett, minthogy Szent Péter volt a város védőszentje: „ ... sigillum rotundum, in quo due claves eorum patroni Sancti Petri instar crucis transposée ..." (Magyar Történelmi Tár, XII, 136. — V. ö. Dudás: Turul, 1887, 194). 12 Kumorovitz L. Bernát, A magyar pecséthasználat története a középkorban: A jászóvári premontrei kanonokrend gödöllői Szent Norbert-gimnáziumának ... Évkönyve az 1943—44. iskolai évről. Gödöllő, 1944, 20. kép. 13 Istvánffy, Historiarum de rebus Ungaricis libri XXXIV. Coloniae Agrippinae, 1622, XV, 261; Komáromy András, Verbőczy István és fia: Századok 1910, 291—294, 387—390. törődtek velük. 14 Mohács után a helyzet még súlyosabb lett; a püspökség jövedelmei nagyon megcsappantak, úgyhogy még az egyház kincseit is el kellett zálogosítani, a püspökök tehát még kevesebb gondot fordíthattak a várra. Sulyok György, aki két ízben is volt pécsi püspök (1526— 1535 és 1537—1538),, 1537-ben kelt végrendeletében azt írta, hogy világi javakat nem gyűjthetett részint az idő rövidsége miatt, részint pedig azért, mert katonákat kellett tartania. 15 De, úgy látszik, a vár karbantartására már nem volt elég anyagi ereje, mert Várallyai Szaniiszló püspök keserves levélben panaszolta 1543-ban a helytartónak, hogy városa teljesen elhanyagolt állapotban van, és őrsége sincs. 16 Ez utóbbi panaszát ugyan nehezen érthetjük meg, mert Istvánffy Miklós Históriájában azt olvassuk, hogy ezer gyalogosának és ezer lovasának zsoldját a stájer rendek fizették, 17 s arról is tudunk, hogy Batthyány Ferenc a saját költségén tartott itt huszárokat. 18 Valpó eleste után a püspök még kétségbeejtőbb levelet írt a főkapitánynak, a haditanácsnak és a kamarának segítségüket kérve, de akkor már késő volt. A Szekszárdnál táborozó Kászim mohácsi és Murád eszéki bég megtudva, hogy a város lakói nagyrészt elmenekültek, megindult ide és elfoglalta a várost. Ha nem volt is itt ellenállás, könnyen megérthetjük, hogy bizonyos idő kellett, míg a rend helyreállt, és a város élete legalább nagyjából ismét a rendes mederbe került. Amikor ez megtörtént, gondoskodni kellett városi pecsétről is, mert a „pecsétes levél" volt a hitelesség bizonysága. Hogy ez mikor történt, nem tudjuk, csak annyit állapíthatunk meg, hogy 1543 után és 1605 előtt. (2. kép). 14 „Urbs ea..., quamquam nee arte neque natura munita est, quippe cui Mececus summae altitudinis mons imminet, ex quo tormentis facile péti infestarique potest, muris et turribus rudi antiquorum artificio iisque adeo plerisque in locis semirutis et pertusis cingitur..." (Istvánffy, i. m. 260). — Ugyancsak ő írja azt is, hogy 1529-ben Szerecsen János pécsi püspök Perényit és a koronázási kincseket Bánffy Jánosnak adta át, „quod civitatem Quinqueecclesiensem minus munitam existimaret, quam quod tarn opima praeda in ea servaretur" (X, 167). Zermegh János azonban, aki után ezt írta Istvánffy, tévedett, mert akkor Sulyok György volt a pécsi püspök, Szerecsen János pedig a pécsi püspökségnek János király által kinevezett kormányzója volt. 15 Századok, 1887, Pótfüzet, 57. 16 Komáromy András, i. m., i. h. 17 Istvánffy i. m., i. h. 18 Takáts Sándor, Régi magyar asszonyok. Budapest, 1914. 36,
