Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1957) (Pécs, 1957)
Diószegi Vilmos: A bukovinai székely boszorkány kapcsolata az állatokkal
66 DIÓSZEGI VILMOS tiszta fekete volt. Farka nagy lombos és a hátára felállt." (Andrásfalva} „Én emberem is látott. Vót egy keresztút, ott mindig mondogatták, valami meg szokott jelenni. Én emberem ement újság olvasni. 12-ig is ütek. Amint jött haza, egy harminc literes hordócska hömpölyögni kezdett. Mikor közel ment hozzá, fekete kutya lett a hordócskából, .Balkézzel akarta a követ hozzávágni, hogy !meglássa ; mivé változik. De már előbb kutya lett, hazakísérte." (Istensegíts). „Gizi, a lányom, odavót szapuni s Rózsi mondta, ne jöjjön haza. .De én megyek haza' s amikor jött haza, setét volt ősszel, hát lássa, hogy papnit a kútnál világ van. Lehet a szolgáló jött ki lámpával a kúthoz. De amikor odáig ért, ő bátran betekintett, hogy a szolgáló volt ott, s akkor lássa,, hogy egy nagy kutya áll ott. De a két szeméből olyan fényesség jött ki,, hogy attól még az egész színét meglátta. Olyan sárgaíótos tarkája vót. Akkor ő megindult hazafelé a templom felé. S amikor a temploimig ért, akkor visszanézett. A kutya már künn állott a hídon, az út szélén. Akkor ahogy bírt, még ment egy kicsit, imég visszanézett, s akkor látta, ment a kutya keresztül az úton Ambruséknit. Ha látta vóna, hogy utána indul a kutya, összeesett vóna." (Andrásfalva). „Volt egy fiú, nagyon tetszett egy leánynak, de a fiú nem udvarolt neki. Járt egy másik lányhoz. Egy este három szomszéd legény elment be a városba a leányokhoz, szóval a szolgálókhoz. Kettő ment a kocsiúton, és ez amelyik tetszett a f leánynak, ment a vasúton (sínen). Egyszer hallják, hogy úgy ordít, kiabál segítségért. A Maros mellett átszaladtak a vasúthoz és lássák, hogy egy nagy fehér kutya Sándort meg akarja enni. Kezdték ütni, közbe Sándor időt nyert, elővette zsebkését és beleszúrt a kutyáiba, akkor a kutya nagyot ugatott és elszaladott. Ezek utána mentek. A vasúthídon túl a kutya összeesett és egy leány lett belőle. Ott megismerték, hogy ki az, és kérdezték tőle, hogy mért jár kutya képébe. Azt mondta, hogy minden harmadik hétbe van egy este, mikor ő nem is akar, de muszáj átváltozzon és akkor őneki nincs nyugta, muszáj menyjen. Most haragudott erre a legényre és meg akarta ölni. Ha a zsebkést bele nem szúrta volna, akkor sikerült volna, (hogy megölje a legényt. De vért engedtek belőle, így megsemmisítették. Aztán járt az orvoshoz T a vágást kezelték." (Andrásfalva). A kutyát anyira boszorkányos állatnak tartották, hogy néha még a saját kutyájuktól is megijedtek, mégpedig nem is lányok vagy asszonyok, hanem éppen — legények. ,,Egy legény udarolm járt. Volt egy kis kutyája. Mindig járt vele, egyszer nagy eső volt, ott volt a lánynál, várta, elálljon az eső. Nem állt el. Elindult. Villámlott, csattogott; amikor villámlott, valami átkarolta, mászott fel a nyakába. Azt mondta: ,Hol voltál, mikor Krisztus született?' Ezt ismételte. Mikor ért volna haza, hátán volt a kiskutya". (Istensegíts). Szoros kapcsolatban állanak a boszorkányok a macskával is. Mert nemcsak meglovagolják, hanem az alakját is felveszik. „Gyerek voltam. A tanítónő kertyibe szép virágok voltak, elmentünk, hogy lopjunk belőle. Mikor mentünk hazafelé, egy szürke macska csak kijő átellenből. Amint jött keresztül az úton, hozzádürüszlődőtt a lábamhoz, dorombolt, keresztülment a kertbe. A papná vót egy nagy körte. Arra felment a macska, megrázta úgy a fát, jól lehet még a gyükére es ropogott. Futtunk haza. Amúgy zergettük a cserepeket, úgy megijedtünk." (Andrásfalva).
