Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1957) (Pécs, 1957)

Diószegi Vilmos: A bukovinai székely boszorkány kapcsolata az állatokkal

A BUKOVINAI SZÉKELY BOSZORKÁNY 67 A háziállatokon kívül mezei állatokká is változhatik a boszorkány, pl. nyúllá. „Éjjel a juhokat kiengedték etetni. Majdnem éjfélig is. És nyúl futott körülöttük. Pia meghanyitották balkézzel, akkor eltűnt." (Istensegíts). A békával ugyancsak szoros kapcsolatban áll a boszorkány. Nemcsak békája van, hanem maga is azzá tud válni. „Varázsás asszony volt, hogy átváltozott békaszínbe, és ment az útszéleken. Ment ahhoz a házhoz, oda az életbe és nem tűnt el. Az istálló küszöbáre felült, nem ment el onnan. Tehenyünk vót kettő, de nem volt tejünk. Megyek hozzá a tehénhez, a béka ott ült az istállóajtóba és nem engedett be. Akikor apádék villával beleszúrtak, kidobták a szemétre. De megint ott volt 3 hétig. Eladta apád a tehent. Az a gazdaasszony vót, aki eladta vót azt a tehenet (Hadikfalva)." „Az én édesanyámnak férjhez ment a testvére Forrad Domonkoshoz, második asszonynak. Forrai Domonkosnak az anyja (Trézsi) boszorkány volt. Békákat is használt. A férje erőst verte a némbert. Egyszer elment a kártyavetőhöz, hogy mér nincs nyugta. Minden reggel a lába alatt botorkál egy varangyos béka — imondta a kártyavető. Igaz, mondja a menyecske. — Miikor maga előtt jár a béka, akkor villával szúrja át. A hátközepibe. — A béka előkerült a hornyából, vette néném a villát, ganyéhányó villa volt. De ezt is megfigyelmezte a kártyavető, hogy mikor átszúrja, akkora nagy sikoltás lesz. Ügyis lett. Akkora nagy sikoltás volt, hogy majd hanyatán esett. Akkor kivitte és beleszúrta a kertbe. A villát nyeli vei fölálította. Addig forgolódott a béka, hogy estére majd kijött. Most levette, úgy villástól a favágóra tette és a fészivei kettévágta. Az egyik darabját egyfelé vette (vetette) a másikat másfelé. Estére a két darab majd egybecsúszott. Akkor vette a két darabot és kétfelé ásta. Akkor az öregasszony meg is halt. Most imimá nénimnek nyugta lett. Jobban éltek." (Hadikfalva). De nemcsak maga ölthet állatalakot: másokat is átváltoztathat állattá, nevezetesen lóvá, 'hogy rajta lovagoljon. Az olyan ember, aki érti a módját, viszont magát a boszorkányt teheti lóvá, meg is patkoltathatja s ezáltal tönkre is teheti. A lóvá tett s megipatkolt boszorkány históriáját egyaránt hallottam hadiki, józsefifalvi, istensegíts i és andrásfalvi székelyektől. Példaként csak néhány történetet idézünk. „Egyszer volt egy legény és a szomszédba egy szép leány. Összeveszett a leány meg a legény, mert a leány sohase imondta meg, hogy hova mennek guzsalyosba. Egy legény se tudta, hogy hol gyűlnek össze. A legény megleste. A leány felpakolva elment, a legény utána. Elértek egy házhoz, összegyűltek vagy nyolcan. Az ablakokat mind lefojtották. A legény belesett, hallgatta, hogy mit tanakodnak. Egyik mondta: én a kocsorbára ülök, a másik imondta: én a seprűre ülök. A lány azt mondta: én a hordóra ülök. A legény körülnézett, látta, hogy ott van egy hordó. Belebújt. Mikor gyütt az idő, hogy utazzanak el, akkor mindenki felült, a kötőféket mindegyik a választott lovára ráhúzta és elindultak. Mezőkön, határokon mentek. A hordó lemaradt. A lány mondta: az én lovaim terhivel van — de ő nem tudta, hogy van benne valaki. Elhajtottak oda, ahol a vendégség volt. Hát ott vót egy nagy liváda, gyümölcsöskert. Bementek, vendégeskettek. A legény addig körülnézett, választott meggyet, almát, szilvát, hát egy ágat letört. A hordóba ő nyugodtan visszaült, mer már közelgett az idő, éjfél után 1 óráig. Akkor felültek a lovaikra és hazarepültek. Leszálltak a lovakról, bementek a házba. A legény a hordóból kiköt. Másnap mondja a legény: ,Na Zsuzsi, nem vitte el oda'. ,Hova? Hova?' mondta mérgesen. Akkor a legény megmutatta az ágat. 5*