Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1957) (Pécs, 1957)

Diószegi Vilmos: A bukovinai székely boszorkány kapcsolata az állatokkal

58 DIÓSZEGI VILMOS ő csak kell parancsoljon az ördögnek, akkor az mindenhová elviszi, ahová menni akar és mindenben segítségére van." A boszorkánynak tehát „ördöge van". Andrásfalván az egyik például a polyvát mindig erről etette meg a saját tehenivel. „Pál Kati ment a városba és egy Öreg román asszony kint volt a kapuiba és volt nála egy boikszos skatulya és azt mondta: „Itt van ez a skatulya, vidd haza, de itt ne nézd meg, csak mikor haza viszed." Mikor hazament, mikor azt a dobozt kinyitotta, akkor egy olyan pici, fekete ember bújt ki belőle és akkor kellett neki dolgot adjon." Mások azonban már úgy tudják, hogy ez az ördög valójában béka volt. „Pál Katinak békája volt, az első falást mindig az asztal alá dobta neki. Egyszer jött Pál Kati haza a városból. A város végén, amikor jött haza, Mállott egy öreg román asszony elejibe és megkínálta skatulyával. Akkor nem vette el Pál Kati. Azután egyszer még jött haza. a román asszony még megkínálta. Akkor elvette. A román asszony azt mondta neki: „Ami benne van, annak adj munkát. Ha nem, meggyűlik a bajod vele". így osztány adott munkát neki. Abba az ördög vót. Azelőtt szegény emberek voltak, azután új házat csináltattak. Egy pár darab fődet is vettek, lett ló, zöldre festett kocsi, piros szerszám sárga feldíszítéssel, olyan tehenek, hogy Andrásfalván nem volt senkinek. De lett ruhájuk es annyi, hogy egy láda meg volt töltve — amit vett —varratlan ruhával. Ügy vásárolt, hogy egyszerre ne legyen sok. Pénzt olyat adott oda, hogy abbu neki a botos kelljen visszaadjon. Az osztány neki mind visszament, mit a botosnak adott. Aztán megvett egy tehenet — majdnem a szomszédjától — kifizette, és azt mondta az ember, — aki vette — a feleségének, hogy ahhoz a pénzhez nem szabad nyúlni — hogy azon ő vegyen ruhafélét, — mert az ember egy darabka fődet akart venni abból a pénzből. A pénz le volt téve a láda fenekibe a ruha alá. Egy idővel az embernek eszibe jutott, hogy nézze meg a pénzt, hogy a felesége nem vett-e ki belőle. Hát amikor előveszi, ötven lej hiányzik belőle. Hát, mind járt kezdi szidni a feleségit, Azt mondja: „Hogy te Ilona, hát én nem megmondtam, nem szabad egyebet venni, én csak fődet akarok. Te kellett légy, aki kivette, mer az ördög itt nem járt". Akkor eszibe jutott az asszonynak: „Bizony járhatott itt a Pál Kati ördöge, az kellett elvigye mer én nem jártam a pénzvei". Osztán akkor annyiba maradott. Mikor eljött szombat azon a héten, akkor elment oda Pál Kati. Azt mondja az asszonynak: „Hallottam Ilona, hogy a tehén árából elveszett 50 lej, reám tartsátok. Hát hoztam másik ötven lejt, legyetek boldogok vele, kiegészítem a pénzeteket, hogy ne tartsátok reám, hogy én vittem el." De békája volt a többi boszorkánynak is. „A szacskavágóné békája akkora volt, mint egy keztyű. Egy ládába zárva tartotta. Egyszer nyitvatalálta egy asszony és megnézte. Űgy megijedt tőle, hazaszaladt. Mikor hazament a boszorkány és felnyitotta a láda fedelit, látta, hogy az nincs bezárva. Onnan megtudta, hogy megnézték a békát, — Farkas Erzsók nézte meg. Akkor elment hozzá a szacskavágóné: „Mit kerestél te ott? Mért úgy fellázisd?" — ha társalkodott vóna vele (Erzsók a békával), mindjárt jobb lett volna. A boszorkányok azonban nemcsak ezekre voltak képesek. A bukovinai székelyek szerint is tudtak repülni, így jártak a gyűléseikre stb. Az andrásfalviak szerint például seprűnyélen, kocsorbán (szénvonon), piszkafán, seprűn, az istensegítségiek szerint pedig lapáton, villán meg tilón