Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1957) (Pécs, 1957)

Dombay János: Későrómai temetők Baranyában

KÉSÖRÓMAI TEMETŐK BARANYÁBAN 279 -ékszer a karperec és külön a csontkarperec, hanem az is, hogy egy-egy sírban 4—6 dib ds volt, továbbá, hogy az esetek többségében a bal karon volt több. így pl. a zengővárkonyi II. temető öt karperecet tartalmazó sírja közül négyben a bal karon volt több (5. sír: 1+3, 8: 2+3, 9: 1+4, 13: 1+3 db), és csak egyben volt 1 db a jobb karon (12. sír). A karperecek sokasága és viseletük módja arra mutat, hogy nem csupán ékszerként viselték, hanem apotropaikus szerepük, rendeltetésük is volt. Főleg az állatfejes karperecekre gondolunk ilyen vonatkozásban. Lemezes karpereceink között nincs állatfejes, viszont a huzalból készült karperecek, egy-két kivételtől eltekintve, állatfejesek. A zengővárkonyi 12. sírban talált karperec (XVIII. t. 6) állatfejei natúr álisztikusak, a többieké kisebb-nagyobb mértékben stilizáltak. Ez utóbbiak közül a fazekasbodai 3. sírban talált egyik ellapított végű karperec mutatja a stilizálódás azon fokát, amelyen az állatfejek még felismerhetők (XXII. t. 6) .A stilizálás ugyanezen fokát szemlélteti a megvastagított végű karperecek között a szentlászló—szent egyedpusztai 2. sírban talált példány (XXVIII. t. 1). A végletes stilizálásra, többek között, a zengővárkonyi II. temető 8. sírjában talált egyik karperec a példa (XII. t. 8). Van zenigővárkonyi leletcsoportunkban néhány különösebb figyelmet érdemlő karperec, amelyek esetleg némi támpontul szolgálhatnak leletcsoportunk ethniikai kapcsolatainak a kérdésében is. Ilyen mindenekelőtt a zengővárkonyi II. temető 9. sírjában talált két stilizált állatfejes (XIII. t. 1—2) és a duzzadtvégű (XIII. t. 4), továbbá a fazekasbodai 3. sírból való két stilizált állatfejes karperecünk (XXII. t. 1—2). Zengővárkonyi karpereceink egyes jellemző vonásait a bakodpusztai aranykarperecein találjuk meg.

í,:í Ezen is megvan az orr közepén végighúzódó mélyedés: téglalapalakú; kőiberakás tölti ki. Megvan az orr két oldalán az ellentett vonalkázás is. A homlokon levő csúcsán áüló négyszögalakú rekesz a diák jellegű karpereceiken a dűlt keresztnek felel meg. Megtaláljuk rajta a mi karpereceinken az állatfejeik mögött levő bordacsopoi tok megfelelőit is (sörény, esetleg a nyak jelzése) drágakőberakásos rekeszek alakjában, két sorban. Dák karpereceken is találunk rokon vonásokat. A mi karpereceinken az állat orrának közepén végighúzódó, a száj felé szélesedő mélyedés, és az ennek két oldalán levő ellentett vonalkázás megvan a sarmasági karperecen is: a dűlt-keresztek közötti részen.

94 Abból, hogy a vonalkázás a karperecvégek felé dűl, valószínű, hogy azon is az orr jelzéséről lehet szó. Hasonló díszítést találunk egy valószínűleg erdélyi ezüstkarperecen is.

96 Megegyeznek ezek a karperecek abban is, hogy mindegyiken dűlt-keresztek vannak: zengővárkonyi karpereceinken mindegyik állati ej mögött egy-egy, plasztikus száraik egyszersmind a szemeket és a füleiket is jelzik. Zengővárkonyi karpereceinken, csakúgy, mint a sarmaságin is, az állatfejek stilizálásának is tanúi vagyunk. Zengővárkonyi karpereceinkhez hasonlót Jiarnpel J. is közölt Fenékpusztáról.

!,ü Ez is hosszúorrú állatot ábrázol; az •

ул J. Hampel, Alterthümer III. Tai 2. 2; Fettich N., Régészeti tanulmányok. XVI. t. 1—la, 2. •

Ví Fettich N., Régészeti tanulmányok. XIII. t. 4. 03 Uo., XIV. ít. 3—3a, 20. 96 J. Hampel, Alterthümer III. Tai 177. 5.