Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1956) (Pécs, 1956)

ifj. Kodolányi János: A diósviszlói halottíró asszonyok

A DIÓSVISZLÓI HALOTTÍRÓ ASSZONYOK 159 A' levelekben az imádságról is sokszor esik szó. Zsuzska néni is mondja: „Margitkám is sokszor azt írta, hogy imádkozzunk ezért a romlott népért". A leánya pedig a következőket mesélte: „Sokszor kérdezte, elhiszed-e, hogy sokszor a jó istennel beszélek? Jaj, ed Ősanyám, hogy mondhat ilyet, mondtam neki. De, bizony, sokszor az felel." Tudományát haláláig folytatta. „Azt is tudta, mikor hal meg. Előtte való nap itt volt az uram testvére, hozott egy kis bort. Annak mondta, de jó, hogy hozod,_mert holnap ilyenkor már hiába hoznád, már nem leszek. Bélrákja volt. Tudta, anélkül tudta, hogy mondtuk volna neki. Az orvos egyre mondta, hogy meg kell operálni, akkor meggyógyul. Akkor mondta, azt hiszi, hogy bolonddá tesz?" 1949-ben halt meg 67 éves korában. A másik halottíró a faluban H. J.-né, özvegyasszony, földműves özvegye. Református vallású. Apai ágon a családja Fejér megyéből származott Baranyába, előbb a katholikus Garéban laktak, mivel ott a református család nem járhatott templomba, átköltözött Diósviszlóba. Anyja márfai származású. Ketten voltak testvérek, leánytestvére Siklósnagyfaluba ment férjhez, ott fiatalon meghalt. H. J.-né férje az első világháborúban súlyos idegbetegséget szerzett s a háborúból hazatérvén, hamarosan öngyilkosságot követett el. H. J.-né egyedülmaradt a szüleivel és egyetlen fiával. Édesapja hosszú kort ért meg, édesanyja ma is él. H. J.-né most 60 éves. Fia házassága fölbomlott, otthagyta a feleségét és kéc fiát s, elköltözött. H. J.-nénak a család tízholdas gazdaságából 4200 négyszögöl birtoka maradt, azon gazdálkodik. Alacsonytermetű asszony, fürkésző a tekintete, mozgását, járását csípőficamodása nehezíti. A második világháború előtt, különösen a 30-as években versek és novellák írásával is próbálkozott és írt néhány mesét is. Nagy jelentőséget tulajdonít az álmoknak. Mint mondja, ,.az álmoknak nagyon sokszor van jelentésük, sokszor tapasztaltam. Már régen, egy hónapja vajúdott, hogy a fiam elköltözik. Egyszer azt álmodtam, hogy azt énekelte, hogy el-el-elmegyek, nem maradok e tájon.^Másnap reggel mondtam édesanyámnak,, hogy elmegy a László. A következő napon el is költözött, nem maradt e tájon. Ha előfordult, hogy álmomban valaki keserűt adott inni, mindig keserűséget jelentett. Onnan tudom, hogy mit jelent, hogy tapasztaltam már. „Más formában is megálmodta a fia esetét. „A fiamnak az esetét is megálmodtam, csak nem tudom, kire céloz. Kint voltam az udvaron és jött velem szemben egy férfi. Mikor odaért, nyújtotta felém a kezét. Olyan finom keze volt, mínt a fiamnak. Egyszercsak lepattant a kezéről a gyűrű. Akkor gondoltam, hogy a fiam lesz." Mikor egy reggel mentem hozzájuk, mesélte a következőt: „Különösen vagyok az álmaimmal. Ma éjjel az ormánsági versemmel voltam elfoglalva. Reggel mondtam édesanyámnak, hogy tálán csak nem a mi vendégünk jön el?" Mielőtt a halottírással kezdett foglalkozni, a testvérével álmodott: „Azt álmodtam, mintha itthon lett volna, mikor már meghalt, és azt kérdezte, hogy megtaláltuk-e a 11 ezüstkoronáját. Én megkérdeztem, hogy melyiket. Azt mondta, hogy az esküvői cipőjének az orrában megtalálom. Fölkeltem és rögtön megkerestem a cipőt és meg is találtam a pénzt dinárban. (A szerb-megszállás idején történt.) De ő mondta is, hogy addig használjuk el a pénzt, míg a szerbek itt lesznek. A kisunokának adtuk a pénzt. Ez az álom volt az első az életemben." Ezután az álom után elment Nagynéhoz. „Volt itt egy nénike, aki foglalkozott halottírással, elmentem hozzá. Rábíztam á nénire, hogy ha valamit visszamond, írja nekem. A húgom azt írta vissza, hogy én is foglalkozhatnék halottírással, ha az isten segítségét kérném. Hosszú idők múlva tudtam csak megcsinálni." Nagyné nem