Dénes Andrea szerk.: Ehető vadnövények a Kárpát-medencében (Dunántúli Dolgozatok (A) Természettudományi sorozat 13. Pécs, 2013)
Dénes Andrea, Papp Nóra, Babai Dániel, Czúcz Bálint & Molnár Zsolt: Ehető, vadon termő növények és felhasználásuk a Kárpát-medencében élő magyarok körében néprajzi és etnobotanikai kutatások alapján
36 Dunántúli Dolgozatok (A) Természettudományi Sorozat 13. (2013) A dolgozatban a hazai irodalmat és a határon túl élő magyarok vadon gyűjtött tápláléknövényeiről fellelhető ismeretanyagot rendszerezzük. Az ehető, vadon termő növények egykori és részben mai felhasználásáról magyarországi és a Kárpát-medencében élő magyarok körében gyűjtött néprajzi és etnobotanikai adatokból tájékozódhatunk. A Kárpát-medencében a magyar határokon túl élő, anyaországi hatásoktól elszigetelt magyar közösségek, természeti-táji, történelmi, gazdasági okokból is, sok esetben jól őrzik hagyományaikat, azok archaikus vonásait. A kutatók ezért szívesen gyűjtöttek és gyűjtenek a mai napig a határon túl élő magyarok körében is. A gyűjtögető gazdálkodást, a népi táplálkozást, a pásztorkodást, az erdei haszonvételeket, és a magyarországi nagy folyók ártereinek egykori mocsárvilágában jellemző, vadászó-halászó-gyűjtögető „pákász” életmódot bemutató publikációk nagy számban jelentek meg a 20. század közepétől (pl. Molnár V. 2001, Takáts 1986, Zentai 1966, Andrásfalvy 2007, Lábadi 1994, Paládi Kovács 2006, Pálosné 2000). A hagyományos gyógynövényhasználat kutatása (Oláh 1987, Kóczián et al. 1976, Kóczián et al. 1977, Papp 2011) valamint az etnobotanikai (Péntek, Szabó 1985, Molnár, Babai 2009, Molnár 2012a) kutatások területén is számos tanulmányban találhatunk vadon élő növények fogyasztására vonatkozó adatokat. Anyag és módszer Flóra és vegetáció Az Európai Unió által is minősített Pannon Biogeográfiai Régióhoz tartozó Kárpátmedence az európai lombhullató erdők és az eurázsia sztyepp öv között széles átmeneti zónát alkotva, változatos, különösen gazdag vegetációval és flórával rendelkezik. A medence peremén, beleértve a Kárpátok területét is, alpesi és alhavasi növényzet, tűlevelű erdők, alacsonyabb magasságokban lombhullató erdők jellemzők. Központi részén kontinentális erdőspusztai növényzet az uralkodó, bár napjainkra már főképp csak homok- és szikes puszták maradványai lelhetők fel ebből a területen. Két nagy folyó, a Duna, a Tisza és mellékfolyóinak ártéri erdei, mocsarai a sík vidékeken meghatározóak voltak mind a vegetációban, mind az emberek életében egészen a 19. sz. végéig. Ma már ezek helyét, csakúgy, mint a pusztai növényzet helyét is, mezőgazdasági területek uralják (Fekete, Varga 2006). A Magyarországon jegyzett flóra fajszáma megközelítőleg 2600, köztük számos pusztai-kontinentális fajjal. Erdélyben szintén, mintegy 2600, itt viszont jelentősebb arányban az északi és alpesi fajok emelhetők ki. A Kárpátmedencében összesen kb. 3360-ra tehető a fajok száma. A flórát meghatározó eurázsiai, kontinentális és európai elemek mellett magas arányban (20 %) vannak jelen déli, szubmediterrán és balkáni elemek (Borhidi 2006). Irodalmi áttekintés A természetes növénytakaró kihasználásáról okleveles levéltári, történeti adatok már a kora középkortól (16. század) ismeretesek. Várasszonyok, kolostori szerzetesek füvészkedő tudományának forrásait, valamint a korai botanikusok, (Clusius ( 1526- 1609), Beythe (1532-1612), Kitaibel Pál (1758-1817), Borbás Vince (1844-1934), Dégen Árpád (1866-1934) munkáinak adatait a gyűjtögető gazdálkodást kutató etnográfusok többnyire feldolgozták (Gunda 1948, 2001). Kitaibel Pál kéziratos útinaplóinak 18. sz. végéről származó néprajzi feljegyzései között számos növényfaj felhasználásáról találunk információt (Molnár V. 2001). Rapaics (1934) a középkor előtti időkre is visszatekintve ismerteti a vadon élő tápláléknövények történetét, kitérve egyes gyűjtő-
