Dénes Andrea szerk.: Ehető vadnövények a Kárpát-medencében (Dunántúli Dolgozatok (A) Természettudományi sorozat 13. Pécs, 2013)
Dénes Andrea, Papp Nóra, Babai Dániel, Czúcz Bálint & Molnár Zsolt: Ehető, vadon termő növények és felhasználásuk a Kárpát-medencében élő magyarok körében néprajzi és etnobotanikai kutatások alapján
Ehető vadnövények a Kárpát-medencében 37 getett fajok hazai felhasználására is. Forgó (1817) a külföldi gyakorlatból, egy éhínség idejére ajánl gabonát helyettesítő és egyéb ehető növényeket, köztük vadon élőket is, aktuális fogyasztását azonban csak néhány fajnak említi. A gyűjtögető gazdálkodás néprajzi kutatatásának hazai úttörője Gunda Béla összefoglaló munkáiban (Gunda 1948, 2001) a téma korábbi irodalma maradéktalanul megtalálható. Ezekben a vadon élő tápláléknövények kutatása terén, mind a botanikus, mind a gyűjtögető gazdálkodást (ld. alább), népi táplálkozást kutató etnográfusok (Kisbán 1997, Morvay 1962, Kóczián 1985) kiváló forrásmunkákat találnak. Az etnobotanikában, a táplálkozásban használt növényekre is nagy hangsúlyt fektető, összefoglaló munkák: Kóczián Géza, Péntek János, Szabó Attila és Gunda Béla munkái (Péntek & Szabó 1985, Kóczián 1985). Az ínségtáplálkozásról és az ínségek idején fogyasztott növényekről Rapaics (1934), Györffy (1931), Gunda (1948, 2001) és Molnár V. (2010) ír. A kutatások szinte lefedik az egész országot, botanikai információk szempontjából azonban nem mindig teljesek. 73 forrásmunka feldolgozása alapján a legtöbbet az erdélyi magyarság, ill. az Északi-középhegység és Gömör területének gyűjtögető hagyományairól tudunk meg. A vadon élő növények gyűjtögetésének története A vadon élő növények gyűjtésének jelentősége, szokásai együtt alakult a természetes növényzet területi csökkenésével és a gazdasági-társadalmi körülmények változásával. A gyűjtögető gazdálkodás kutatói a vadnövények felhasználását a 20. század elejéig tartják - bár akkor már csak, mint kiegészítő táplálkozást - jelentősnek (Gunda 1938, 2001, Újvári 1957). Ezután már csak a világháborúk alatti és utáni gazdasági helyzet miatt, valamint a nehéz gazdasági körülmények között élőknél volt jelentősége. Saját felhasználásra vagy eladásra gyűjtöttek vadnövényeket, főképp gyümölcsöket. Tovább fennmaradtak a gyűjtögetés hagyományai a mezőgazdasági termelésre alkalmatlan, a vízben szegény, valamint az erdős és hegyvidéki tájakon, ahol a természetes növényzet aránya nagyobb volt, és azzal összefüggésben a megélhetési nehézségek is jobban fennálltak. A vadgyümölcsök, a nektártartalmú virágok, nyersen ehető vadzöldségek, édes gyökerek alkalmi csemegézése a pásztorok és a gyerekek körében maradt fenn legtovább. Módszertan 73 néprajzi és etnobotanikai forrás adatainak feldolgozása, köztük mai gyűjtések alapján készítettük el a táplálkozásban egykor és/vagy ma valamilyen szerepet betöltő fajok listáját. A legkorábbi forrás 18. század végi (Molnár V. 2001), a legkésőbbiek pedig napjaink gyűjtései erdélyi tájakon és pásztorok körében (Molnár 2012a, Babai 2012, Papp 2012). A táplálékként, fűszerként, vagy ital készítéséhez használt, valamint az alkalmi „csemegeként”, főképp gyerekek, erdőjárók és pásztorok által elfogyasztott vadon élő fajok felhasználási adatait gyűjtöttük. A források jelentős része a magyar vagy a népi nevek mellett, tudományos/latin (genus vagy faj) néven is megadja a táplálkozásban felhasznált növényeket. Más források a népi elnevezést és a ma elfogadott magyar nevet közük, olykor a növény leírása is megerősíti az azonosítást. A legtöbb faj több forrásban is szerepel. A csak etnográfusok által közölt fajok adatainál fennállhat az azonosítás bizonytalansága, ezeket a listában (1. táblázat) jelöltük. A források a következő tájakon élő emberek vad tápláléknövény felhasználásáról szolgáltak információval: Dunántúli dombvidékek (Őrség, Somogy, Zala, Tolna, Baranya, Bakony) (Kardos 1943, Bódéi 1943, Takáts 1986, Füvesy 1997, Müller G. 1973, Nagy R. 1942, Szigeti 1999, JPM adattár); Kisalföld (beleértve szlovákiai részét is) (Pethő 1938, Danter 2005); Déli-Alföld (Sárköz, Ormánság, Drávaköz) (Zentai
