Dénes Andrea szerk.: Ehető vadnövények a Kárpát-medencében (Dunántúli Dolgozatok (A) Természettudományi sorozat 13. Pécs, 2013)
Váróczi Zsuzsa: Vadon élő növények a bukovinai székelyek táplálkozásában
18 Dunántúli Dolgozatok (A) Természettudományi Sorozat 13. (2013) Mielőtt megfőzték a gombákat, jó volt „főtt vízben” legalább háromszor leforrázni. Meg kellett mosni, hogy ne legyen „korcogos”. A keserűgombát sós vízben főzték meg és „muzsdával” vagy „buzagyéval” /összevágott fokhagyma sóval, pici vízzel kikeverve/ „mártották”. Ha sütötték, levágták a szárát, a kalapját megsózták, és parázson vagy „esparon” /takaréktűzhely/ megsütötték. Kenyérrel ették. Készítették a keserűgombát ecetesen is. Megfőzték, leszűrték, és gyenge ecetes vizet töltöttek rá. Két-három napig jó volt hús mellé. A többi gombát legtöbbször „rántottak”. Hagymás, szalonnás zsírban párolták a leforrázott, darabokra vágott és kicsavart gombát. Aki akarta „felszerelte” csípős paprikával, babérlevéllel, tárkonnyal, zöldséggel. Ha tojásosra akarták, a „megrántott” gombára két-három tojást ütöttek. Akinek volt, tejfellel is behabarhatta. Télire a gombát vagy elsózták vagy „szarasztottak” Amikor a kenyeret kivették a kemencéből, betették a megmosott és összevagdalt gombát. A következő sütéskor megismételték ezt, ezután két-három napig „ült” a napon. „Acskóban” tárolták a padláson. A szárított gombát használat előtt meg kellett mindig főzni. Italok gyűjtögetett növényekből A bukovinai székelyek legfontosabb itala a víz. Bukovina hideg éghajlata alatt nem termett meg a szőlő. Bor helyett Bukovinában inkább sört és töményitalokat fogyasztottak. A „sert” árpából főzték, de ünnepélyes alkalomra vásárolták is. „Kiszemeték” az árpát, dézsában kevés vízzel „megcéraztattak, kiciraztak”. Három napig állt a vízben, utána „megbérgelték árpapergelő sütőn”. A „futtőre” állították, és állandóan tekerték, hogy egyenletesen pörkölődjön. Az erdőben komlót szedtek. Az árpát zománcos fazékba öntötték, 8 literhez egy „összemarok” komlót és negyed kiló komlót tettek. Pontosan záró fedéllel letakarva másfél óráig főzték. Amikor kihűlt, másfél deka élesztőt oldottak fel benne, és üvegekbe szorosan lekötötték. Lakodalomra, hordószámra vették a sört. Akik komlóhoz jutnak, ma is főzik, de fogyasztása szűkebb körű, mint Bukovinában. Helyét a bor foglalta el. Legáltalánosabb italuk Bukovinában és itt is a pálinka. Egészen fiatal korban kezdik inni, asszonyok, férfiak egyaránt. Kivételt csak a Vaskútra települt fogadjisteniek alkotnak. Pálinkát különösen a borszegény vidékeken kedvelik. Erdélyben is ez minden ünnepélyes alkalom kísérője /Orbán B. 1968/. I. 103./. Pálinkát Bukovinában sohasem főztek otthon. Krumpli feleslegüket a „főzőgyámak” adták el. A megvásárolt gabonapálinkát házilag ízesítették. A „szedrespalinkahoz, szederpalinkahoz” szedret tettek. A szedret három literes üvegekbe rakták, pálinkát és cukrot öntöttek rá. Egy hétig ért a napon. „Ritkarongyon” leszűrték. A szederre több levet is lehetet önteni. Az „afmyakos” palinka”ugyanígy készült, gyomorfájás ellen is jó volt. Ünnepélyes alkalomra készítették a „mézespalinkat”. „Pálinkának mézelő kancsókba” cukrot és kevés vizet öntöttek, megpirították. A forró cukorra köménymagot szórtak. Kevés vízzel feloldották, és ráöntötték a pálinkát. Ha sok pálinka kellett, nagy fazekakban főzték, utána kancsókba töltötték. Jellegzetesen székely eredetű italuk volt a „csügör” /Balassa. 1.944.92/. Andrásfalván, Józseffalván és Fogadjistenben almából és körtéből, esetleg vadalmából és vadkörtéből készítették, Hadikfalván leginkább kökényből. Itt inkább gyerekek részére készítették csemegének. A gyümölcsöt megmosták, megtörték, és dézsába vagy hordókba öntötték. Tetejére deszkákat raktak. Annyi vizet öntöttek rá, amennyi ellepte. A hordót befedték. Két- három hét múlva eresztették le. Savanykás íze miatt különösen nyáron szerették. Ha nyár végén csinálták, kukoricaszedés után eresztették le, és télire tették el. A hordóban maradt gyümölcstörkölyt megették. Magyarországon a bor kiszorította.
