Dénes Andrea szerk.: Pécs és környéke növényvilága egykor és ma (Dunántúli Dolgozatok (A) Természettudományi sorozat 12. Pécs, 2010)

Salamon-Albert Éva és Lőrincz Péter: Szibériai nőszirmos gyepek szerveződése és természetvédelmi helyzete a Mecsek déli lábánál

SALAMON-ALBERT-LŐRINC: SZIBÉRIAI NŐSZIRMOS GYEPEK SZERVEZŐDÉSE 171 gal és tömegességgel van jelen: a szibériai nőszirmosban konstans és domináns faj (K=V, AD=2-5), az ecsetpázsitos mocsárréten közepes gyakoriságú és nem tömeges (K=III, AD=+2), a nedves csenkeszes kaszálón pedig ritka, akcesszórikus faj (K=II, AD=+). A három társulás közös - legalább két-két állományában - konstans fajainak száma relatíve magas. Vegetációban betöltött szerepük alapján kiemelésre érdemes társulásalkotók (kompetítorok) a réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis), a gyepes sédbúza (Deschampsia caespitosa) és a zsombéksás (Carex elata). Ezek mellett számos generalista (pl. kúszó boglárka, Ranunculus repens) és természetes zavarásjelző (pl. sövényszulák, Calystegia sepium) található meg a növényállományokban. A társulások konstans differenciális fajai tekintetében karakterisztikus a kép. Legtöbb állandó és megkülönböztető faj a nedves csenkeszes kaszáló állományában található. Ezek között több tömegesen jelentkezik, mint a fehér tippan (Agrostis stolonifera, AD=l-3), a pelyhes selyemperje (Holcus lanatus, AD=l-4) és a szürke aszat (Cirsium canum, AD=l-2). A jellemző fajok 44%-a utal enyhén zavart termőhelyre (pl. szőrös sás, Carex hirta AD=+-2). Kisebb tömegességgel elfordulnak erősebb zavarást jelző növények is, mint a pongyola pitypang (

Taraxacum officinale, AD=+-1), a nagy útifű (Plantago major, AD=+-1) és a mezei csorbóka (Sonchus arvensis, AD=+-1). A nedves rétek legértékesebb, és egyben leginkább természetközeli állapotban megmaradt társulása a szibériai nőszirmos (Iridetum sibiricae). Differenciális és konstans fajai a szibériai nőszirom (

Iris sibirica AD=2-5), a fuzlevelü peremizs (Inula salicina AD=+-4), a deres sás (Carexflacca AD=l-2), a vadmurok (Daucus carota AD=+-2), a bakfu (Betonica offcinalis AD=+-2) és a csomós ebír (Dactlylis glomerata AD=+-1). Legkevesebb diagnosztikus fajjal a degradált ecsetpázsitos mocsárrét rendelkezik, mindössze a lándzsáslevelü csukóka (Scutellaria hastifolia AD=+-1) mutatható ki. A vegetáció értékelése és összehasonlítása a szociális magatartás típusok (SZMT) alapján megmutatja a társulások állományainak szerveződését és állapotát (1. ábra). Természetességet jelző növényfajok - specialistáktól a természetes pionírokig - legkisebb arányban a nedves csenkeszes kaszáló állományában vannak (41.5%), ezt követi a szibériai nőszirmos (53.2%) majd az ecsetpázsitos mocsárrét (55.7%). A kategóriák között legnagyobb arányban a generalisták szerepelnek (30.0-38.3%). Emellett a szibériai nőszirmosban és az ecsetpázsitos mocsárréten viszonylag magas a specialisták részvétele (3.3-3.9%). Zavarást jelző fajokkal - természetes zavarásjelzőktől az agresszív kompetítorokig - leginkább a csenkeszes kaszálón (58.5%) találkozunk, legalacsonyabb ezen fajok aránya az ecsetpázsitos mocsárréten (44.3%). Ha külön értelmezzük a természetes zavarásból (természetes zavarásjelzők és gyomok) illetve az emberi beavatkozásból (meghonosodott idegen fajoktól az agresszív kompetítorokig) származó komponenseket, mindhárom társulás esetében a természetes zavarásra utaló növények csoportja dominál (42.6-53.2%), ezen belül uralkodnak a természetes zavarásjelzők (41.3-46.2%). Az emberi beavatkozások (pl. kaszálás, cserjeirtás) hatása legkevésbé a szibériai nőszirmosban (1.2%), legerősebben a nedves csenkeszes kaszálón (5.4%) mutatható ki. A nedves gyepek társulásaiban előforduló életforma eloszlások a hagyományos Raunkiaer-féle kategóriákkal kerülnek értékelésre (2. ábra). A gyepszint adatainak figyelembe vételével megállapítható, hogy minden vegetációfoltban uralkodnak az évelő lágyszárúak (hemikryptophyta). Ezek után a föld alatti áttelelő szervvel rendelkezők (geophyta) és a vízinövények (hydato-helophyta) következnek. Az egy- és kétéves növények (the-