Dr. Bándi Gábor: A Dél-Dunántúli mészbetétes edények népe kultúrájának elterjedése és eredete (Dunántúli Dolgozatok 4. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 4. Pécs, 1967)
IV. Eredetkérdés
dasági—társadalmi struktúrájától függően, több etnikai csoportra bontható. c) A kultúra egységét tekintve, az eredetkérdésben is egy bizonyos történelmi változást, illetve folyamatot kell végiggöngyölítenünk, melynek lefolyását és következményeit, — vagyis a kialakult műveltség összképét, — csupán másodlagosan befolyásolták a meglévő helyi tényezők. Tehát függetlenül attól, hogy a kultúra egészén belül különböző, pl. helyi hatásokra, eltérő vonásokat mutató egységek alakultak, különféle részfolyamatok, kisebb területet érintő történelmi mellékeseményék is lejátszódtak, valamennyi belső változás, mozgás, helyi alakulás oka. egy történeti indítékra vezethető vissza. Ezen gondolatok jegyében a kultúra eredetét, szorosabban a déldunántúli csoport kialakulásának rekonstruálását a mészbetétes edények népe és a zóki kultúra között általánosan elfogadott szoros, autochton genetikai kapcsolat felülvizsgálatával kell kezdeni. A legtöbb álláspont szerint a két kultúra között fennáll ez a töretlen kapcsolat, mely mintegy továbbfejlődésként értelmezhető. Ezek a vélemények két tényből indultak ki. Az egyik a valóban közös díszítési technika, a mészbetét alkalmazása, mely mindkét kultúránál megtalálható, a másik a hamvasztásos temetkezési ritus, ami viszont már mindkét kultúránál korábban meghonosodott a Kárpátmedencében. A kerámia néhány típusának és a díszítésben található rokon motívumoknak igen kicsiny egyezése csak tipológiai szempontból vizsgálva jelenthetett bizonyítékot a továbbfejlődés elméleteihez. Ezekkel szemben, különösen a Déldunántúlon, a zóki kultúra legsűrűbben lakott területein, olyan lényeges adatokkal rendelkezünk, melyek ezeket az elképzeléseket cáfolják, vagy legalább a hasonlóságokat más beállításba helyezik. 1. A mészbetétes edények népe kultúrájának elterjedését áttekintve nyilvánvalóvá vált, hogy a telepek gyakorlatilag sohasem találhatók a zóki településekkel azonos helyen. 2. Néhány olyan adatot ismerünk csupán, ahol zóki telepen mészbetétes kerámia töredékei is előkerültek, ezek viszont általában nem bizonyítanak folyamatos megtelepedést. 3. A zóki kultúra jellemző települési helyei igen gyakran jól védhető magas dombtetőkön találhatók, míg a mészbetétes kerámia népe minden esetben alacsony, vízparti dombvonulatokon telepedett meg. 4. A zóki kultúra összefüggő, nagy telepeivel és tipikus kisméretű gödörházaival szemben, kultúránk telepei általában kisebb területen fekszenek, inkább több foltban, elszórtan rendezettek. — s épp a korai időszakban, az igen nagy terjedelmű, nagycsaládi gödörházak legjellemzőbb épületeik. Ezek a topográfiai és települési megfigyelések éles ellentétben állnak a zóki kultúra olyan jellegű töretlen továbbfejlődésével, mely a mészbetétes edények népe kultúrájában folytatódik. Lehetséges, hogy még mindig nem érett meg a helyzet arra. — a kultúra igen kevés közölt anyaga miatt, — hogy ezt a negatív állásfoglalást az anyagi kultúra elemzése alapján meggyőzőbbé tegyük, a további kutatásnál azonban ezeket a negatív tényezőket figyelmen kívül hagyni nem lehet. A zóki kultúra és a mészbetétes kerámia népe közötti kapcsolat helyes értékelését, s egyben az utóbbi kultúra eredetét az előző fejezetben különválasztott korai melékanyag alapján oldhatjuk fel. A Déldunántúlon feltűnő nagycsaládi házas, zsinórtechnikás megoldású mészbetétes kerámiát készítő népesség kárpátmedencei kialakulását a korai bronzkor időszakában, Burgenland és ÉNyDunántúl területére lokalizálhatjuk. Ezeken a területeken ezt az emlékanyagot a Guntramsdorf —drassburgi csoport, illetve összefoglaló néven a Litzenkerámia kultúrája néven ismerjük.51 ' A Dunántúl korai bronzkori kultúrái és a Litzenkerámia kultúrája közötti kapcsolat tisztázása és ez utóbbi népesség dunántúli megtelepedésének kérdései tehát alapvetően fontosak a mészbetétes kerámia népe eredetének megoldásához. Mozsolics Amália felismerése óta"' 1 '' ismeretesek a Dunántúl nyugati területeinek ausztriai kapcsolatai a korai bronzkor folyamán. Azt a kutatásban elterjedt álláspontot, mely szerint e nyugati kapcsolatú anyagot az un. kisapostagi kultúrához kell kapcsolni, más helyen már részletesen megvizsgáltuk, itt tehát nem térünk ki ismét az ezzel kapcsolatos kritikára, de nem is használjuk ezt a szerintünk túlhaladott és az eddig ismert formájában nemlétező összefoglaló elnevezést.15 A valóban ausztriai kapcsolatú, illetve eredetű nyugatdunántúli leletanyag kronológlailag és kulturálisan is szétválasztható. A korai bronzkor folyamán nyugatról beszivárgó Guntramsdorf— drassburgi népesség három egységre választható szét: 1. A Duna mentén az Ipoly tói Süttő—Dunaalmás vonaláig mindkét parton megtelepedő tokodi csoport emlékanyagában tipikus zsinórtechnikás és tekercselt pálcikás mészbetétes edényeket találunk. Ezek a csoport legfontosabb megkülönböztetői a hatvani kultúrától, melyhez genetikailag legszorosabban tartozik.-' 1 ' 2. Az előbbi csoporttal elterjedésben érintkező, lényegében azzal egyidős, szomszédos népesség, a nagyrévi kultúra legfiatalabb Szigetszentmiklós—kisapostagi csoportjában ugyancsak feltűnnek a tokodi típusokkal
