Andrásfalvy Bertalan: A sárköziek gondolkodása a XVIII. és XIX. században (Dunántúli Dolgozatok 3. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 3. Pécs, )

A Sárköz gazdálkodása

végezték. Itt látszólagos ellentmondást is találunk a szájhagyomány és az írásbeli feljegyzések között. A szájhagyomány szerint 1859-es úrbéri elkülönözés során ütötték csak karók közé a kaszálókat, vagyis vették magántulajdonba a réteket. Addig csak a szokásjog uralkodott s nemzedékről nemzedékre egyegy család egy bizonyos helyen teleltette jószágát, tartotta szénáját és ugyanennek a szokásjognak az alapján ennek környékét kaszálta akkor és ott, és amennyit akart. A tanácsülési jegyzőkönyvek és periratok azonban a XVIII. század elejétől kezdve névszerint említik a rétek tulajdonosait. „Az Sági szálláson lévő kis irtásomat, melyen egy szekér széna terem, adtam örök áron Őcsényi lakos Fhülep Istvánnak 1 talléron."

156 De ez az ellentmondás csak látszólagos. Mert valóban voltak egyénileg irtott rétek is. A közösen irtott rétek közös tulajdonban maradtak egész az elkülönözésig. Ezeket azonban egymás között azért nem osztották fel, mert az azokon kaszált széna minősége nem volt egységes, másrészt a legmagasabb szinthez igazodó keskeny, polipkarszerüen szerteágazó kaszálórétek fűtermő nagysága a vízszint magasságától függően évről-évre változott. így a réteket közösen kaszálták és a szénát osztották fel egymás között. Ez azért is szükséges volt, mert alacsonyabb vízállás esetén a megnagyobbodott kaszálórét területén különféle minőségű szénát is kaszáltak és azt is egyenlőképpen akarták elosztani. Természetesen megegyezéstől függően más megoldás is lehetséges volt, de semmi esetre sem kaszálhatott senki sem a másik híre (tudta) nélkül. így: „Kun Pál, Somogyi János közös rétjük miatt ellenkeztek" — olvassuk a decsi tanácsülési jegyzőkönyvben 1802-es évről. „Kun Pál megintetett, hogy amannak híre nélkül kaszált." Egy család birtokában levő réteket szétöröklésnél is gyakran közös használatban tartották meg. Más réteket öl szerint mérnek szét. A keskeny polipkarszerü kaszálóhátaknak sok esetben csak a hosszúságát állapítják meg, hiszen szélessége mindig változott a vízjárástól függően. Idézzük az egyik osztozás jegyzőkönyvét, melyben két testvér osztozik atyjuk 2/8 szessziós telkén: 1. A szántóföldeket egyformán osztják el. 2. A szőlőt is egyaránt. 3. „A szállási kertnek felső része Bogár Jánosé, az alsó része Bogár Andrásé egyformán. 4. A szénáskertet pedig, mivel eddig ketten bírták, most egyesül Bogár Andrásé lészen helette ad a közös rétből 10 öl széles és 14 öl hosszú darabot. 5. A káposztáskert felső része Bogár Andrásé a szénás kert ellenében, alsó fele pedig Bogár Jánosé. 6. Az irtási szállás rétnek felső része Bogár Andrásnak, mely 5 öl széles mindkét végén. Ugyanott Bogár János, mivel hosszabb kocsiút megy részén keresztül, 11 öl szélességű rétet kap. 7. A szállási kaszálót három részre osztják. Nyugati végén Bogár András 10 öl, Bogár József 10 öl, napkeleti részén Bogár András 7 öl és 4 suk, és Bogár János 7 öl 4 suk hosszú rétet kap. 8. A Dentui?? kaszálót közösen használják. 9. Sándor útjánál levő kaszálót közösen használják.

157 A rét mértéke az „egy ember kaszáló", „az egy ember vágó". Feltételezzük, hogy a közös rétirtások idejében egészen a múltszázad közepéig, ez nem meghatározott területmérték, hanem a közös rétből egy rétirtóra, egy rétbirtokosra eső arányos rész. A közös kaszálásoknál nem is a terület mértékét, hanem az összes szénából egy emberre eső mennyiséget jelentett. A közös réteken is azonban kialakultak a szokások alapján azok a részek, melyeket egy-egy család a szokásjog alapján kizárólagosan használt, illetőleg ahová szénáját gyűjtötte, szénakertjét felállította, vagy szállását építette. Az 1859-es rétkiméréseknél az öreg emberek mutatták meg a szétméretlen réteken meddig volt szabad apáik szokásjoga alapján kaszálniuk a szállás vagy szénakert körül. Ha egymás között nem is osztották fel határjelekkel kimérve a kaszálókat, kifelé az uraság felé e területeket „sub titulo extirpaturarum" pontos mérték szerint bírták. Az erdők szélén s más vitás területeken a kaszálók elhelyezéséről az uradalom a múlt század elején már pontos térképeket fektetett fel. Az újramérések alkalmával jelentkező többletet el akarta venni. A többlet a jobbágyok szerint nem újabb rétfoglalásokból adódott, hanem abból, hogy a méréseket az uradalom magas vízáílású esztendőben végezte s így csak kisebb részt mérhetett fel száraz kaszálónak, mint amilyent átlagos száraz esztendőben használtak. A kaszálórét mint szabadfoglalású irtás, nem tartozott a telki állományhoz, s felette a tulajdonos szabadon rendelkezett (ha ehhez való jogukat ugyan az elkülönözési per során visszamenőleg az uradalom vitatni is kezdte, valóságban azonban sohasem tudta megakadályozni).

158 A kaszálókra is érvényes volt azonban az, ami a szőlőknél, tudniillik: az öröklött „ház után járó", „házhoz való rét" csak öröklés útján kerülhetett más tulajdonba, azt eladni nem lehetett. Idegennek csak „a maga munkájával irtott" rétet adhatta el. Rételzálogosításra még a XVII. századból is van adatunk. „Péterífi István még a török világban hatalmas és tehetős ember lévén egy aranyon és egy véka kölesen zálogba vette Deák János feleségétől a rétet, mert az kéntelenség alatt igen szegénségre jutván . . . Azon a réten szénát raktak kazalba, az apa figyelmeztette fiát, hogy siessen mert megázik s ha a két árva visszakéri jó lészen a kész szénát elővenni." Ezt a rétet, melyet a jegyzőkönyv Jobb attyárul maradott Rétbeli örökségnek nevez, 1729-ben váltják vissza ugyancsak egy aranyon és egy véka kölesért.

159 Az örökáron való eladásról a tanácsülési jegyzőkönyvekben tanúságot kellett tenni. 1749-ben így „a Kis Dunán túl Mező nevezetű rétségben fekete záton közén levő rétjét öt Rhenus forinton eladja örökre."

160 A rétirtás egyideig megegyezett a földesúr érdekeivel. A bátaszéki apát 1779-ben írja a decsi jobbágyoknak: „Hogy pedig a helység jobban gyarapodhassak az Uraság engedelméből a mely földek sub titulo extirpaturárum kiadattak minden robotbeli adózás nélkül a Helységnek birni nem különben a Székedi rétis addig mig a contractus tart a Helységnek kaszálni megengedtetik. Mely kegyes engedelemért a T. Uraságnak a Helység is konyhára való csirkét bé fog szolgáltatni No. 200 . . "

161 1820—22-ben méri fel az erdővel határos réteket, hogy az erdőt a további rétirtástól megóvja. A szekszárdi apát Őcsényben már 1773-ban megtiltja a további rétirtást az erdő rovására, tiltva az irtott rétek eladását is. De amint a későbbiek-