Andrásfalvy Bertalan: A sárköziek gondolkodása a XVIII. és XIX. században (Dunántúli Dolgozatok 3. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 3. Pécs, )

A Sárköz gazdálkodása

ben kiderül, eredménytelenül. 1824-ben az erdőt pontosan körülhatároltatja. A határ legtöbbször út, melynek mellékén álló fákat megfaragják, vagyis jelekkel látják el. Ahol út nincs, határjelző kompokat tűznek ki (cölöpök), s árkot is hányatnak.

102 A mérés után az erdőkbe benyúló irtásréteket el akarja venni a jobbágyoktól. Az úriszék elé vitt per 1844-ig húzódik. A jobbágyok azt vallják, hogy a kaszálók úrbér cím alatt vannak birtoklásukban, de a tisztek elvették s a rajta termett szénát is elkobozták, pedig „az erdőbe benyúló fa nélküli tereken lévő kaszálók úrbéri állományúak". Az úriszék végül a jobbágyok javára dönt, azokat visszahelyezi kaszálóikba. A pert 1850-ben megújítják. Az uradalom pontosan körülhatárolja az erdőjét s a benyúló tisztásokat a kaszálókat az erdőhöz csatolják, s azokból a volt jobbágyokat kivetik. Szigorúan járnak el az elmúlt években az crdőb° „behatolókkal" és bekaszálókkal szemben. A kivágott fákért kártérítést rónak ki s az ott talált szénát elhordják. A jegyzőkönyvek említik, hogy a foglalók több helyen a földet felásták vagy felkapálták, a földbe lent, babot s más palántákat (valószínű paprika palántákról van szó) ültettek. A vetést és a palántákat az uradalom emberei megsemmisítik s a bab mellé tűzött karókért külön büntetést szabnak ki. Hiába hivatkoznak az őcsényiek arra, hogy „régi szokás szerint foglalgattak olyan elhagyatott helyeket". Néhány helyen engedi csak meg az uradalom, hogy a lekaszált szénát megválthassák s a palántákat három nap alatt más helyre átültethessék. A per irataiból kiviláglik, hogy kétféle foglalást különböztettek meg: 1. Erdőből irtott kaszálókat és 2. nem erdőkből irtott, hanem azok közt, vagy azoktól távol levő elhagyott helyeken, bokroktól és nádtól irtott kaszálót. Amennyiben egy kaszálóról bebizonyíthatták, hogy az erdőből irtott volt, azt a perben minden további nélkül az uradalomnak ítélték. Sokkal bonyolultabb volt azonban azoknak a kaszálóknak az esete, melyek az erdők közt voltak. Ezek nagy részéről az 1844-es perben hivatalosan megállapítják: „Miután pedig az Eőcsényi határban az urbariális rétek minden felé erdőkben és tavakban is vágynak" s azok régtől való foglalását bizonyítani is tudják, nem vehetők el a jobbágyoktól azon a címen, hogy azokat a jobbágyok a földesúr parancsa ellenére az erdőkből irtották. Ezeket a más, tavak s nádasok közé eső „elmaradott részeken" fekvő rétekkel együtt, urbariális és remanenciális földek címén ítélik a jobbágyoknak. Az uradalom joggal fél azonban továbbra is attól, hogy az erdők között fekvő réteket irtással, égetéssel növelik, illetőleg azokról bekaszálnak az erdő közé. Ezért azokat az elkülönözés után igyekszik megváltani, illetőleg helyettük más földeket felajánlani és elcserélni. Az ajánlatok ellenére néhány őcsényi gazda tovább is annyira ragaszkodott erdőbéli kaszálóihoz és szállásaihoz, hogy egyezséget kötnek az uradalommal, hogy bizonyos bérlet fejében tovább is helyükön maradhassanak. Az őcsényi erdőben a Pityófoki részen több gazda társulatot alapít, s a közösen használt területért 1870-ig fizetik a bért. A társulat kiadásairól s bevételéről pontos jegyzőkönyvet is vezetnek. A könyvet magam is láttam még annak a Petőc családnak a birtokában, mely a Pityófoki erdőben levő kaszálójáért az 1840-es években hosszasan perelt s melynek birtokában akkor az úriszék megerősítette annak ellenére, hogy az uradalom azzal is érvelt, hogy Petőc János kis házas s nem lehet akkora rétje az erdőben.

163 E perben is látható volt, hogy a hosszú időn át való használat milyen fontos érvnek számított. Ha valaki ugyanis rétjét elhagyta, több éven át nem használta, más nyugodtan használatba vehette. Az említett Petőc család egyik tagja egyik perében, melyben az uradalom egyik kaszálóját vitatja, azt hangoztatja, hogy ő a kaszáló birtokába úgy jutott, hogy azt Sörös Mihály elhagyta. (Tehát nem irtotta az uradalom erdejéből). Ugyancsak ő elfoglalja „az uradalom borréi kocsmakertjét is s azt kenderrel és lennel el is vetvén ahhoz tartozó és előbb legelőnek hagyott részt egy árokkal körülkerítvén a tért lekaszálta." (Erre azért kerülhetett sor, mert a révnél a Duna zátonyt emelt s így helyzete kocsmának alkalmatlanná vált és elpusztíttatott. A perben Petőc György azt állítja, hogy a tér korábban is az övé lett volna s mikor 1833-ban az uradalom oda kocsmát épített, helyette neki máshol ígért földet. Az uradalom viszont erre azt válaszolta, hogy az a terület soha nem lehetett Petőc György valóságos tulajdona, mert ő is a régi időben „mint több Őcsényiek ön fejektül és hatalmukkal foglalgattak az uradalmi erdőben ollan ligetes tereket" de az uradalom azt meg nem engedte, s birtokaikként el nem ismerte, s mikor oda kocsmát építtetett és árendált, birtokában nem háborították.

164 A bátaszéki uradalom és Decs között is évtizedekig húzódik az elkülönözési per a rétek ügyében. A volt jobbágyság érdekeit a hagyomány szerint Vas Gereben képviselte. A perben a következő határozat született: „A földek 1772-i földmérés szerint hagyatnak birtokukba, a kaszálók pedig mérés nélkül, és amint őseik viztük elfoglalták, vagy elfoglalhatják." Egy telekhez, végül is úgy állapították meg, hogy összesen 12x2000 öles rét jár, mivel a kaszálók „emberemlékezet óta szabad adás és vevés jogával vannak birtokukban."

165 Az egyes kaszálóbirtokokat 1859-ben mérték ki. Kihirdették, hogy mindenki „üsse karók közé a rétjét amit magának vall és maga nevére akar méretni. Minden nap dobolták merre jár a mérnök, hogy akiknek arra felé van rétjük, azok menjenek ki vele. így volt nagyöregapám is. A dombon volt az akója, a körül szokott kaszálni. A mérnök kocsin volt, le se szállt, nem mérte pontosan, csak kérte az öregapám apját, mutassa meg a kaszáló határát. Az lefordította a kancahámot a lóról s odaszólt a gyereknek, öregapámnak. Üjj fel, menny el arra meg arra, amerre hoztad utánnunk kaszáláskor a csobolyót, arra eriggy körül, a bukrok közt menj !" A lóval ment, mert vizeken kellett átmenni. Nézte a bokrok közt merre tart. Mondták az emberek: „Megbolondult az öreg Borjádi, magára irati a rétet és a bozótot is. Nem jön ide az állam kaszálni ugy sem (vagyis ezután is kaszálhatja azt, nem viszi el azt senki, ha nem is íratja a nevére). Majd még fizethet utána. Van ez 60—70 hold, mondta a mérnök: Több ez mint amit a jobbágytelek után megállapítottak, ezután váltságot kell fizetni !" „Nem baj csak mérje". Nehezen is fizette a válságot és aztán