Bakay Kornél: Régészeti tanulmányok a magyar államalapítás kérdéséhez. (Dunántúli Dolgozatok 1. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 1. Pécs, 1965)

„ego Guden diu faligatus in laboré et in servitio domini mei regis concessione et licentia sua . . . Ecclesiam scilicet sub potestate canonicorum cum omni dote suo; prêter id quinque mansiones servorum, duo aratra, XI vineas, XX boves, CGC oves, prata, agros, arbores fructuum, silvam."

56 Lederer Emma feltételezése szerint a csekély birtokkal rendelkező Guden a „második kísérethez", vagyis a királyi hadsereghez tartozott.

57 A katonai kíséret tagjainak alacsonyabb származását más adatok is bizonyítják. Dzsingisz kán katonai kíséretéről (nőkörjeiről) azt olvassuk; „Gyakran kevéssé különböztek az egyszerű szolgáktól."

58 De a magyar történelem későbbi szakaszából is idézhetünk. Ottó freisingi püspök (1137 — 1158) ámulva jelenti németjeinek, hogy a magyar király leghatalmasabb főemberét is egyszerű szolgájával szokta elfogatni.

59 „Ha bárki a megyegrófok közül a király ellen legcsekélyebb sértést követ el, vagy általa, habár igazságtalanul is vádoltatik, az udvar által kiküldött katona megfogja, megkötözi és a vesztőhelyre viszi" — írja Ottó püspök.

60 III. István Gláb fia Botusnak 5 ekényi földet ad katonai szolgálatai fejében. II. András 1217-ben Wruz zalai jobbágyát a királyi serviensek közé emeli, mert lovagi fegyverzetben harcol.

61 Kétségtelen, hogy a X. század utolsó harmadában és a XI. század elején végbement nagy társadalmi átalakulás során — éppen mivel a régi vezetőréteg ellen folyt a harc — az uralkodó réteg legalábbis részben kicserélődött. Az új „arisztokrácia" keletkezésére már Pauler Gyula felhívta a figyelmet.

62 A régészeti adatok tehát összhangban vannak a történeti forrásokkal 62a

* s ezért úgy véljük, hogy a kétélű karddal eltemetett egyének azonosítása az István-kori milesekkel, illetve elődeikkel, nem megalapozatlan hipotézis. Ez az új katonai kíséret Géza fejedelem idején született és kétségtelenül nyugati mintájú volt, habár valamivel könnyebb fegyverzettel, mint a példaképül vett seregek. Géza fejedelemnek, a nemzetségfők ellen viselt harcokban ütőképes, fejedelemhű seregre volt szüksége. így tudott csak olyan hatalomra szert tenni, amely alapja lehetett a feudális magyar államnak. Géza nagy erejét sejtetik például az István-legendában olvasható megjegyzések: „. . . potentialiter ágens in suos, misericors autem et liberális in alicnos, et precipue in christianos." Könyörtelen szigorúsággal szerzett érvényt fejedelmi akaratának; „. . . quos vero aliente vie sectatores repperit minis terroribusque subiugavit. " Ezért mondja róla a legendaíró: „. . . manus pollutas humano sanquine gestas."

63 Az új típusú, kétélű karddal felfegyverzett fejedelmi katonaság megszervezése tehát Géza nevéhez fűződik. A régi vezető réteg hatalmának letörésére magyarokból álló fegyveres kísérete tette képessé Géza fejedelmet, majd pedig István királyt. „Az Árpádok harcosai tehát magyarok voltak, azt azonban a forrásokból is tudjuk, hogy idegen, főként bajor urak voltak a tanítók és vezetők."

64 Az idegenek szerepét azonban túlbecsülni nem szabad. A Magyarországon előkerült kétélű kardok száma elég nagy, mégsem gondolhatunk arra, hogy a korai időszakban (X. sz. vége — XI. sz. eleje) a fejedelmi katonaság valamennyi tagja magával vitte értékes fegyverét a túlvilágra. A N. Kirpicsnyikov az oroszországi kardokat vizsgálva megállapítja, hogy „a kardok nyilvánvalóan drága fegyverek voltak és így a temetkezésekben egészen ritkán fordulnak elő. A Ladoga-tó vidékén kiásott 400 kurgánban 16 kard volt, Gnyezdovóban 800 sírból 17-ben, a mihalovszki temetőben 126-ból 8-ban, Csernyigóvban és Sesztovicában feltárt 250 kurgán-temetkezésből 9ben volt csak kard. A régi orosz temetkezések ezreiben pedig nagyon ritkán, vagy egyáltalán nem fordulnak elő."

65 A fegyverek és a hozzátartozó felszerelési tárgyak nem gyakoriak a lengyel középkor korai szakaszában sem.

66 Ennek valószínűleg az az oka, hogy a katonák zömének nem egyéni tulajdonát képezte a kard, hanem a fejedelemtől kapta — gyakran a hátaslóval és lószerszámmal egyetemben

67 s mint ilyet nem temették, pontosabban nem temethették a földbe. A legdöntőbb azonban a keresztény egyház tiltó rendelkezése! Érdekes gondolatot vet fel Szőke Béla ezzel kapcsolatban. Véleménye szerint a kardot gyakran azért nem tették a sírba, mert „a még pogány hozzátartozók számára igazolást, lehetőséget nyújtott ahhoz, hogy az értékes fegyvert megtartsák."

68 Ez másként fogalmazva annyit jelent, hogy a katonai felszerelés esetleg apáról fiúra szállt, vagyis két nemzedéket is kiszolgálhatott.

69 Talán ezzel magyarázható az a jelenség, hogy — az esetek többségében — a temetőkben csak egy-egy sírban találtak kétélű kardot. (Két kardról — egy temetőben! — csak négy esetben tudok; Bodrogvécs, Mohács, Üjfehértó és Szob-Kiserdő. Ezekben a temetőkben azonban többnyire szablyamarkolatú kardok fordulnak elő.) Kirpicsnyikov ugyan azt tételezi fel, hogy a kard csak addig volt használatban, ameddig a tulajdonosa élt és csak ritka esetben egy évszázadig.

70 Egy érdekes jelenségről kell még szólnunk. A Székesfehérvár-Rádiótelepi temető 36. és a szeredi temető 7. sírjában — mindkettőt hitelesen tárták fel — a kard ketté volt törve. A SzékesfehérvárVízművek melletti temetőrész 1. sírjából erősen meghajlított kardot szedtek ki. Ez a jelenség talán azzal magyarázható, hogy a használhatatlanná vált fegyvert már nem sajnálták eltemetni. (A rádiótelepi kard egyébként kitűnő megtartású!) Lehet azonban más oka is. A honfoglaló magyarságnál is divatozott az a hiedelem, hogy a törött dolgok a túlvilágon ismét épek lesznek.

71 Kirpicsnyikov szerint

72 a kard szándékos megrongálása (behajlítják vagy eltörik) azt mutatja, hogy a fegyver saját tulajdonában volt a harcosnak. Megjegyzi még, hogy a kard eltörése a sír kirablásának megelőzésére is szolgál, a de vallásos hiedelem lehetőségét sem zárja ki. 3. A kétélű kardos lelőhelyek elhelyezkedését az 1. sz. térkép mutatja, melyen a karoling típusú ún. szárnyas lándzsákon és a nyugati mintájú kengyele-