Bakay Kornél: Régészeti tanulmányok a magyar államalapítás kérdéséhez. (Dunántúli Dolgozatok 1. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 1. Pécs, 1965)
ken kívül az összes X —XI. sz. kopját és fokost (baltát) feltüntettem. Az elterjedési térképen a szórvány leletek is szerepelnek, de a bizonytalan adatokra kérdőjellel hívtam fel a figyelmet. A karddal eltemetett harcosok társadalmi helyzetének vizsgálata során megállapítottuk, hogy a fejedelmi katonák (milites) eredetileg közrendű szabadok voltak s éppen katonai szolgálatuk alapján jutottak birtokhoz és bizonyos katonai ranghoz (4 nyíl). A szabadok tömegeitől (pauper aut vulgaris) kezdetben kevéssé különböztek, hiszen sírjaik a köznépi temetőkben találhatók. Mivel a kardos temetkezések kivétel nélkül pogány ritusúak, ezeknek a katonáknak az eltemetése mindenképpen a kereszténység megszilárdulása előtt kellett történjen. A történeti fejlődéssel kerülnénk szembe, ha azt feltételeznénk, hogy a kialakuló feudális magyar állam közhatalmi szervezete 73 , a néptől lassan elkülönülő fejedelmi katonaság tagjai vették volna semmibe az egyház szigorú, pogányságot tiltó rendelkezéseit. A kardos sírok földbe kerülése tehát csak abban az időben történhetett, amikor a pogányság még általánosan uralkodott. írott forrásokból tudjuk, hogy Géza fejedelem (970? —997) élete végéig pogány maradt, annak ellenére, hogy a keresztény hittérítőket bebocsátotta az országba, sőt őmaga is megkeresztelkedett. 74a A 970-es években Szent Wolfgang szerzetes kezdte el a pogány magyarok térítését, csekély sikerrel. Később Piligrim passaui püspök küldte el papjait. Rövidesen azonban ezeknek is távozniuk kellett, mivel a császárhű püspök I. Ottó német császár halála után nem maradhatott annak a Géza fejedelemnek az udvarában, aki a császár fia ellen fellázadt bajor Henrikkel tartott fenn jóviszonyt. Szent Adalbert prágai püspök 995 körül tartózkodott Magyarországon 74 és I. István Vajk nevéből arra következtetek, hogy a külföldi források nem tévednek, amikor István megkeresztelését erre az időre teszik. Az egyházi szervezet megszilárdulása István király uralkodásának (997 — 1038) második felére esik. A fejedelmi katonaság tagjainak pogány ritusú temetkezései tehát nem származhatnak a XI. század első évtizedeinél későbbi időből! Ebből pedig az következik, hogy a X. század végén és a XI. század legelején elhunyt katonák zömmel Géza fejedelem seregében szolgáltak. Azok a területek tehát, ahonnan kardos temetkezéseket ismerünk, Géza fejedelem idejében kerültek a fejedelmi hatalom ellenőrzése alá! A kétélű kardok elterjedési térképe 75 (1. térkép) Géza fejedelem hatalmának kiterjedését tükrözi. Győrffy György „Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza" c. munkájában tette közzé részletesen azt a felismerését, hogy a magyar királyi vármegyék egy-egy nemzetség szállásterületéből fejlődtek ki. Géza fejedelem és István király a központi fejedelmi hatalommal szembeszegülő nemzetségfők birtokait kisajátította. A kisajátítás során a nemzetségfők szállásterületének általában 2/3-a került az Árpádok uralma alá. 76 A kardos lelőhelyek (1. térkép) legsűrűbben Székesfehérvár környékén, a Duna-könyökben és a Felső-Tisza vidékén fordulnak elő, de szép számmal találhatók a Duna mentén, a Tisza—Maros—Kőrös szögletében és a Kisalföldön is. Előfordulásuk nagyon gyér Dél-Dunántúlon és Erdélyben (csak szórványok ismeretesek), a Közép- és Alsó-Tisza vidékén és Délnyugat-Dunántúlon pedig üres foltok jelzik hiányukat. 77 Történeti következtetéseket csak temetőből (sírból) előkerült leletekre alapozhatunk, ezért a szórvány leleteket (1, 8, 13, 14, 21, 22, 24, 27, 32, 36, 37, 44, 46, 48, 55, 68, 70. lelőhely) kiegészítésképpen vehetjük csak figyelembe. A Dunából előkerült kardok pedig más vonatkozásban értékelhetők (5, 6, 18. és 66. lelőhely). A temetkezésekből származó kardok alapján azt látjuk, hogy Géza fejedelem erősen megszállta a későbbi Békés- (2, 23, 43, 49. lelőhely), Csongrádit (26), 31, 32, 57, 58, 59. lelőhelv), Fejér- (29, 50-54. lelőhely), Heves- (15, 16, 17. lelőhely), Pest-Pilis (7,12, 30. lelőhely), és Szabolcs- (4, 20, 40, 42, 47, 64. lelőhely) megye területét, de fennhatósága alatt tartotta a későbbi Bodrog- (41. lelőhely), Borsod-, Hajdú- (25. lelőhely), Hont- (61-63. lelőhely), Nógrád-, Sopron- (28. lelőhely), Ung- (45. lelőhely), Vas- (10. lelőhely), Zala v. Kolon- (56. lelőhely), Zaránd- (23, 24. lelőhely), Zemplén- (9. lelőhely) vármegyék és a Kisalföld (11, 35, 60. lelőhely) jelentős részét is. A szórvány leletek többsége is (13) a fentebb körülhatárolt területről származik. László Gyula meggyőzően mutatta ki, hogy a kétélű kardok nagy része fontos kereskedelmi utak mentén helyezkedik el. 78 Az újabb kutatások László Gyula felismerését teljesen igazolják. Békés vármegye eredetileg a Vata-Csolt nemzetség területe volt. Az ellenállás letörése után a terület nagy részét elkobozták 79 és a fontosabb gócpontokat Géza fejedelem katonasága szállta meg. Eddig az ispáni székhely körül (Békéscsaba), a későbbi szeghalmi esperesség központjából (Szeghalom), Gyula és Öcsöd területéről ismerünk kardos temetkezést. Szeghalom megerősítését egyrészt a környék besenyő etnikusa 80 , másrészt az indokolja, hogy fontos utak találkozási pontján fekszik. Szeghalomnál volt a Biharba vezető nagy út körösi átkelőhelye. 81 A gyulai lelet minden bizonnyal a Békés és Gyula közötti nagy út, 82 az öcsödi pedig a Hármas-Körösön levő gázló biztosításával kapcsolatos. Csongrád vármegye eredetileg a Bor-Kalán nem birtokában volt. 83 Mivel az országos fontosságú vízi (Maros és Tisza) és szárazföldi utak (Szeged: révKörös— Buda-i „magna via " ; Szeged — Győ—Csongrád—Alpár—Szolnok-i út, Alpárnál két révvel; Csongrád - bődi rév — Szentes —Vásárhely — — Marosvár — (Csanád) — i út; Szer-körtvélyesi rév-vásárhelyi út 84 ) birtoklása Délkelet-Magyarország ellenőrzését jelentette a Bor-Kalán nem szállásterületének egy részét korán kisajátította a fejedelmi hatalom (Kiskundorozsma, Felgyő, Szentes környéke, Hódmezővásárhely). A Kijev—Verecke —Eger—Pest — Székesfehér-
