Hála József – Romsics Imre szerk.: „A legnagyobb magyar geológus”. Szabó József emlékkönyv. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 8. Kalocsa, 2003.)

Hála József: Emlékek és vélemények Szabó Józsefről

Hála József homályával lépette meg magát kint a vulkán rideg lávamezején, jó messze a barátságos hajléktól és hívogató vacsorától. Eletem legkedvesebb emlékeihez tartozik a vele tett görögországi utazás, és mondhatom, hogy nála jobb és kellemesebb útitársat nehéz találni." (INKEYB. 1895. 451^52.) „Mindnyájan tudjuk, hogy Szabó József tanulmányainak fő tárgya a magyarországi harmadkori vulkánosság volt. Ezen a téren dolgozott ő lankadatlanul, kora fiatalságától kezdve utolsó napjáig: itt érte el azokat az eredményeket, melyek nemcsak hazánk földtani ismeretének nagybecsű részét teszik, hanem általában a vulkanológia és petrographia terén mindenkorra számot tesznek és állandó helyet biztosítanak nevének." (INKEYB. 1895.452.) * „Hosszú irodalmi jegyzéket kellene közölnöm, ha mindazon tárgyakra ki akarnék terjeszkedni, melyeket Szabó sok évi tudományos tevékenysége felölelt. Kevés ember ismerte hazájának minden részét oly behatóan mint ö, kevés is tett annyi és oly gyümölcsöző külföldi utazásokat; és minthogy minden kirándulásáról, minden utazásából valami tudományos eredményt hozott haza, melyet előbb-utóbb közzétett, nem csoda, hogy e fáradhatatlan tevékenység irodalmi gyümölcsei százával számíthatók." (INKEYB. 1895.460.) * „Sok évi működését az egyetemi tanszéken közvetlenül megfigyelni ugyan nem volt alkalmam. De ha látjuk, hogy számos tanítványt képezett, kik az ő nyomain haladva, munkáját országszerte folytatják; ha ásvány- és földtani tankönyveit forgatjuk, melyek a tudomány színvonalán állva, a magyarországi viszonyokhoz tüzetesen alkalmazkodnak; ha az egész egyetemi ásvány-földtani intézetet tekintetbe vesszük, mely általa lett azzá a mai követelményeknek megfelelő intézménynyé: akkor el kell ismernünk, hogy hivatásának itt is ritka buzgalommal és odaadó tevékenységgel felelt meg." (INKEYB. 1895. 461.) „A ki másokat oktatni akar, annak a gondolatközlés eszközével, a szóval is bánni kell tudnia: a szép írásmodor, a jó és kellemes előadás, hathatós segédeszközei a tudományok terjesztésének is. Szabó ezen segédeszköz birtokában volt és azt hosszú, tudományos pályáján mindinkább tökéletesítette." (INKEY B. 1895. 461.) „És mindezen sokirányú terhes működés között Szabó még talált időt és kedvet azon feladat teljesítésére is, mely igaz, csak akkor éri el czélját, ha épen a tudomány jelesei vállalják magukra: értem a tudomány népszerűsítését írásban és élőszóval." (INKEYB. 1895.461.) 138

Next

/
Oldalképek
Tartalom