Hála József – Romsics Imre szerk.: „A legnagyobb magyar geológus”. Szabó József emlékkönyv. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 8. Kalocsa, 2003.)

Hála József: Emlékek és vélemények Szabó Józsefről

Emlékek és vélemények Szabó Józsefről „A tudományos írónak külön műnyelvre, műszavakra van szüksége és ezen műnyelv fejlesztését nem lehet csak a nyelvészekre bízni, hanem minden tudós maga járul hozzá e szókincs szaporításához. Szabó, ki már fiatal korában egy bányászműszótárt szerkesztett, később sem szűnt a tudományos író ezen feladatán dolgozni és időről időre a műnyelvre vonatkozó nézeteit nyilvánítani. Európai műveltsége és széleskörű nyelvismerete mindig távol tartották őt az ú. n. nyelvújítás túlzásaitól és a Bugát-féle ízléstelenségektől, míg erős nyelvérzéke ott, a hol a magyaros kitételt szükségesnek, szépnek és hasznosnak találta, a helyes utat jelölte ki neki. A külföldi műszók magyar helyesírásának kényes kérdését a maga módja szerint kívánta megoldani, mely azonban inkább gyakorlatinak és átmenetinek, mintsem következetesnek mondható." (INKEYB. 1895. 462.) * „Ugyancsak közhasznú, mert a tudományt és a közművelődést előmozdító volt Szabó életének egész műve és hazafias is, mert mindenekfölött magyar irányú, magyar szellemű. A tudomány sohasem zárja ki a hazaszeretetet, de a természetbuvárlatról és leginkább a földtani kutatásról egyenesen azt kell állítanunk, hogy azt táplálja is; mert szeretjük azt, a mivel folyton foglalkozunk, a melynek lényegét gonddal és munkával fürkészszük, mint az anya a gyermekét, a tanító a tanítványát. A ki pedig a magyar földet szereti, az szereti a magyar nemzetet is, mely e földdel ezer év óta összeforrt." (INKEYB. 1895.463.) „A czéltudatos törekvés, a lankadatlan szorgalom, mely tudományos főmunkájában egész életén át nyilvánul, kétségkívül az akaraterőnek és kitartásnak, a jellem szilárdságának nem mindennapi fokára vall. A nemes ambitio kellő mértékét sem tagadjuk meg tőle és örülünk, hogy ez a szellemi rugó is egyik eszköz volt, mely őt pályájának sikereire vezette. Sőt, ha ez a tulajdonság az önérzet egy nemével és a külső elismerések iránt való fogékonysággal is párosult, nem kereshetjük ebben az üres hiúság nevetségességét, hanem üdvös lélektani indítót, mely mindenkor a jeleseket jeles tettekre buzdítja." (INKEYB. 1895. 463.) „Boldog családi életet élt, de a mellett nem kerülte a társaságot, melynek mindig kedvelt tagja volt. Egyáltalán nem volt benne semmi az elzárkózott szobatudósból és a ki nem a jeles geológust ismerte benne, az mint udvarias, finom modorú világi embert és szellemes társalgót, mint jeles, műkedvelő zenészt vagy általában mint finom műveltséggel bíró embert tisztelte." (INKEY B. 1895. 464.) „Szabó igazán nagyon szerette tudományát; de e szeretetet nem igen árulta el, mikor az egyetemi kathedrán a hallgatók tömege előtt állott. Előadása kimért, hideg, sőt mondhatni, nem ritkán olyan rideg volt, mint maga az ásvány, melyet kezében tartott; mindazonáltal mindenki szerette őt, modora imponált a tömegnek és megtette hatását; de közelebbi érintkezésben; a mire a laboratóriumi foglalkozás annyiszor alkalmat 139