Romsics Imre – Kisbán Eszter szerk.: A táplálkozáskultúra változatai a 18-20. században. A néprajzkutatók I. táplálkozáskutatási konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1995. október 24-26. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 2. Kalocsa, 1997.)

Kósa-Szánthó Vilma: A gyimesi csángók táplálkozásáról

Kósa-Szánthó Vilma öblítik ki. Amikor a puliszkától eltérő ételt akarnak főzni a puliszkásüstben, akkor kiégetik az üstöt, addig hevítik, amíg kivörösödik, utána vízzel és homokkal kisúrolják. Ezt az eljárást csak ércüsttel alkalmazzák, az alumínium és rézüstöket lúggal kiforrázzák és utána kisúrolják. Az üstöt használat után a kályha feletti gerendába vert szegre akasztják fel, bennehagyva a puliszkakeverőt, azon mosatlan. Ott, ahol nem szegre akasztják, a kályhacső mögé taszítják vagy az asztalszék sarkára teszik. Az üstön kívül a gyimesi háztartásban a faedényeknek volt nagy szerepük. Az utóbbi két évtizedben a kereskedelemben vett edények váltották fel a hagyományos konyhai felszerelést. A táplálkozás tárgyaira és a felszerelés változására megbízható adatokkal szolgálnak a hozománylevelek. A XX. századi gyimesi háztartási felszerelések az asszonyok munkaköréhez tartozó tevékenységek szerint csoportosulnak: a tűzhely eszközei, a tejfeldolgozás, a kenyérsütés és a káposzta-tartósítás kellékei, a főző és a tálaló edények. A századeleji adatok szerint abban az időben a még a szabadtűzhely volt általános. Ennek tartozékai szerepelnek a perefemumlevelekben (az idézett perefemumlevelek saját győjtéseim), így 1900-ban 1 darab hússütőnyárs 1 korona, 1 darab üsttartó kollát 1 korona; 1916-ban 1 vaslapát 1 korona, 1 darab új gúzsba (szolgafa) 2 korona, 1 darab szalonnasütőnyárs 1 korona, 1 darab vaslapocska 1 korona értékben. A kályha, mint perefernális tárgy 1921-ben fordul elő, a későbbiekben nem találunk rá utalást. A tejfeldolgozás eszközeinek széles skálája szerepel századunk derekáig. 1900-ban 1 darab tejes sajtár 80 fillér; 1914-ben 1 krinta (sajtnyomó), 1 budáka (fabödön), 1 ordaszedőkanál, 1 dézsa teli túróval, 1 kicsike borító (kerek, túrótartó fadoboz); 1916ban 2 darab tejes légé (légely) 8 korona, 2 darab tehénfejő sétár 5 korona, 3 darab dézsa 9 korona, 1 darab ordafőzőüst 12 korona; 1919-ben 2 zsendicemerő fakanál, fejősétár, 1 fejőszék, 1 krinta, 1 túrósdézsa teli túróval, 1 borító; 1920-ban 2 légé, 2 budáka, 1 küpülő, 1 fejősétár, 1 ejtel (kb. másfél literes fa merőedény), 1 krinta; 1921ben 1 darab dézsa 25 kilo tele túróval; 1931-ben 1 légei. Századunk derekától kezdve a hagyományos tejfeldolgozó edények száma csökken a hozomány levelekben.. Ezeket a faedényeket az apa készítette a leány parafemumába és egyáltalán a háztartás számára, kádártól csak dézsát és borítót rendeltek. Ezekben az évtizedekben már kezdik kicserélni a faedényeket pléh edényekre, és még akkor sem tüntetik fel a hozománylevelekben, ha éppen rendelkezett velük a leány. Lévén, hogy a hozománylevelekben a jelentős és reprezentatív tárgyak szerepeltek, a rangjukat veszített faedényeknek nem tulajdonítottak nagy fontosságot. így 1953-ban 1 nagy doboz, 1963-ben 1 fejősétar, 1971-ben szintén egy fejősétár szerepel. A hagyományos tárgyak elmaradása nem jelenti a tejfeldolgozás megszűnését, csupán arról van szó, hogy az eszközöket cserélték ki 10 literes mázas fazék, mázas merőkanál, mázas lábosokra. A kenyérsütés eszközei a hetvenes évekig a leány hozományába tartoztak. Nagyrészüket házilag állították elő, a tekenyős cigányoktól tekenyöX és melencei vásároltak, az üzletből szitát, a piacról restât. A lapítót, a kenyérbevetőlapátot, a 186