Romsics Imre – Kisbán Eszter szerk.: A táplálkozáskultúra változatai a 18-20. században. A néprajzkutatók I. táplálkozáskutatási konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1995. október 24-26. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 2. Kalocsa, 1997.)

Varga Lídia: Változások Csallóköz 20. századi népi táplálkozásában

Változások Csallóköz 20. századi népi táplálkozásában Heti négy kilógramm kenyeret számítottak egy főre. Azokban a helységekben ahol kis pékség működött, a hetvenes évek elején még otthon bedagasztották, kiszakajtották a kenyereket, melyek aztán a pékség kemencéjében sültek meg. E kisüzemek felszámolása után már csak néhány idősebb asszony sütött néhanapján a villanysütőben kenyeret, elmondásuk szerint az íze kedvéért. Az egy személyre számított gabonamennyiségből bőven maradt tésztafélékre is. Fontosságukra, a heti étrendben elfoglalt helyükre már rámutattunk, mégis hadd említsünk meg néhány jellegzetesebb változatot. A búzalisztből gyúrt, vízben kifőzött tészta - vagyis a csikmák (hosszúkás) és sifli (négyszögletes alakú) - a vizsgált időszak egészét végigkíséri burgonyával, mákkal, dióval, lekvárral, túróval, tojással ízesítve. Ugyancsak kedvelt eledel volt a krumplis tésztából készülő nyáron szilvával, télen lekvárral töltött gombóc és nudli, amit tasigált tésztának, angyalbögyölőnek is neveztek. Hasonlóan kedvelt eledel volt még a karácsonyi vacsorakor is fogyasztott barátfüle, amit napjainkban már csak néhány vállalkozó kedvű nagymama készít. Rétestésztából készítették a túróval és darával töltött, vízben kifőzött táskát. Már csak az idősebbek emlékeznek rá. A század első felében a kevert főtt tészták közül a gombócok, azaz gómbólegek készültek gyakran. Egytálételként zöldséges lével kerültek asztalra az ötvenes évekig. Az erjesztés nélkül sült tészták közül a lepénykenyér érdemel említést. A kenyér előfutára volt. Eredeti funkciójában századunk során már nem készült. A csallóközi népi terminológia keletlennek nevezte. Az első világháború alatt aratás idején árpapogácsát is sütöttek az aratóknak, állította több idős adatközlőnk. Mivel lepénykenyér pogácsa megnevezéssel a dunántúli népi terminológiában is előfordul, így valószínű, hogy a múlt században Csallóköz területén is sütötték a lepénykenyeret. A 20. században az erjesztőanyag nélkül készített pogácsát keletlennek nevezték a vizsgált területen. Pogácsa kifejezéssel pedig a tepertős pogácsát nevezték meg. A vidék táplálkozásában kedveltek voltak a rétesfélék. Századunk elején még csak ünnnepen fogyasztották, a harmincas évektől már néhány változatuk, pl. a káposztás rétes hétköznapi ebédre is készült. A második világháború után az ünnepi táplálkozásban helyüket a sütemények foglalták el. Túrós és gyümölcsös rétes manapság is gyakran készül levesek után második fogásként. Az erjesztőanyag felhasználásával sütött tésztafélék közül a kalács bírt nagy jelentőséggel. Vidékünkön a népnyelvben bodak a neve. A század első felében lakodalom alkalmával vagy más jeles napon nem hiányozhatott az ünnepi asztalról. Diós- és mákoskalácsot ma is sütnek karácsonyra. Karácsonyi étel volt a mákos guba is, amit kb. 30 éve már nem készítenek. A vizsgált terület egészén sütötték lakodalomra a kulcsos kalácsot. Kilenc szálból fonták ezt a kerek, lyukacsos kalácsot, amivel a násznépet és a kíváncsiskodókat kínálták meg. Ismert az egész Szigetközben, de készült az Észak-Dunántúlon, sőt az Alföldön is. A második világháború után helyét a lakodalmi torták vették át. Az utóbbi években egy­két lakodalomban ismét sütöttek kulcsost, így remélhetően nem merül teljesen feledésbe a vidék e jellegzetes kalácsféléje. Zöldségféléket és gyümölcsöt szintén érlelt Csallóköz földje. A népi táplálkozásban történő felhasználásuk századunk során folyamatos volt. Elsősorban 163

Next

/
Oldalképek
Tartalom